Ursula von der Leyent nem érdeklik az európai emberek
A Patrióták Európáért frakció bizalmatlansági indítványt nyújt be az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság ellen, vitatva az EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás aláírását. Ursula von der Leyent láthatóan nem érdeklik az európai emberek, amire az Európai Bizottság 2026-os stratégiája is ékes példát szolgáltat.
Jordan Bardella, a csoport elnöke és a francia Nemzeti Tömörülés küldöttségének vezetője szerint Brüsszel és Párizs engedtek az európai gazdák érdekeivel szemben álló nyomásnak. A patrióták már tavaly októberben is benyújtottak egy indítványt, amelyben azzal érveltek, hogy a Bizottság figyelmen kívül hagyta „több nemzeti parlament, az Európai Parlament és az európai gazdák erős és ismételt ellenállását” a Mercosurral szemben. A beadvány szövege utalhat „Ursula von der Leyen kormányzati stílusára” is, amellyel központosítja az Európai Unió működését – írja a Euronews.
Ursula von der Leyenből egyre inkább elege van ez európai embereknek (Fotó: AFP)
Mint ismert, az EU–Mercosur megállapodást számos tagállam és szinte az összes európai gazda ellenzi. Szerintük a dél-amerikai országokkal kötött szabadkereskedelmi egyezmény hátrányos helyzetbe hozná az európai termelőket azzal, hogy nagy mennyiségben az európai piacra kerülnének a kevésé szigorú előírások szerint, olcsóbban termesztett és termelt élelmiszerek.
Az elmúlt hetekben. hónapokban több országban is voltak gazdatüntetések, decemberben pedig Brüsszelben, az EU intézményei előtt tartottak nagyszabású demonstrációt a gazdák, akik szerte Európából érkeztek.
Von der Leyent nem érdeklik az európai emberek
Ursula von der Leyen vezetési stílusa számos kritikát kap, és nem csak a központosítási törekvései miatt, hanem amiatt is, amiért olyan témákat erőltet, amelyek nem érdeklik az európai polgárokat, amelyek kevéssé érintik őket, vagy csak megnehezítik az életüket.
Az Európai Bizottság nemrég tette közzé 2026-os politikai prioritásait, és az eredmény nehezen igazolható bármilyen, legalább minimálisan realista perspektívából – hívja fel rá a figyelmet a The European Conservative. Mint kiemelik: Miközben a háború, a geopolitikai verseny, az energiaellátás bizonytalansága és a belső társadalmi hanyatlás jellemzi a nemzetközi kontextust, Brüsszel úgy döntött, hogy egy olyan ideológiai programot folytat, amely nyilvánvalóan teljesen elszakadt az európaiak valóságától.
Big plans for 2026 💪🇪🇺
We’re turning Europe’s priorities into action, delivering results that matter for people, businesses, and communities across the EU.
More: https://t.co/T5owx60s3o pic.twitter.com/666kwXivmF
— European Commission (@EU_Commission) January 9, 2026
Miközben a világ nagy része a külpolitika, a védelem és a gazdasági szuverenitás terén pragmatikusabb álláspontok felé halad, az Európai Unió ragaszkodik ahhoz, hogy a zöldpolitikát és nemi ideológiát politikai fellépésének központi pillérévé tegye.
Vagyis az olyan valódi, az európai embereket érintő problémák helyett, mint az ukrjani háború, az energiaválság, az emelkedő lakhatási költségek és a növekvő társadalmi megosztottság, a von der Leyen-féle bizottság olyan prioritásokat tűzött ki célul magának, mint a „demokrácia és európai értékek”, nemek közötti egyenlőség, LMBT-jogok, gyorsított dekarbonizáció, online biztonság és fenntartható finanszírozás.
Az üzenet félreérthetetlen: a strukturális problémák háttérbe szorulnak egy kulturális és identitásvezérelt program javára.
Címkék: