A Balkánról pótolná a munkaerőhiányt Németország, közben egyre többen vannak akik inkább hazatérnének a Nyugatról

A Balkánról pótolná a munkaerőhiányt Németország, közben egyre többen vannak akik inkább hazatérnének a Nyugatról

Németország hamarosan jelentősen megkönnyíti a Balkánról származó munkavállalók alkalmazását. A német munkaerőpiacról milliók hiányoznak. Christian Dürr kormánypárti, liberális frakcióvezető a parlamentben azt mondta: aki tud dolgozni, jöjjön! Közben pedig egyre többen térnének haza Nyugatról.

GAZDASÁG NAGYVILÁG 2022. JÚLIUS 5. 11:39

Pincéreket is keresnek

Káosz uralkodott a német reptereken az elmúlt időszakban. A bajt tetézte, hogy ezerszámra mondták le a járatokat, az emberek pedig a nyaralás helyett várakozással töltötték a vakációjuk első napjait – mindez az óriási munkaerőhiány miatt alakulhatott így.

A berlini kormány lépéshelyzetbe kényszerült, most gyorsított eljárásban adna munkavállalási engedélyeket a külföldieknek, így próbálják enyhíteni a munkaerőhiányt, amely szinte az összes szektorban gondot okoz. A világjárvány alatt a repterek és a repülőgép-társaságok elbocsájtották az embereket, akik most hiányoznak a munkahelyekről. Becslések szerint csak ebben a szektorban hétezernél is több állás vár betöltésre. A kormány főként a Nyugat-Balkánról és Törökországból toborozna munkavállalókat, elsősorban három hónapos szerződést kínálnak nekik.

Nancy Faeser belügyminiszter közölte: törekszünk arra, hogy ne legyen alulbérezés és a munkások megfelelő szállást kapjanak.

Még el sem csitult a légitársaságok segélykiáltása, máris egy újabb szektorban jelentkezett probléma. A nyári szezon kezdetén a vendéglátósoknak is óriási gondot okoz, hogy nincs, aki dolgozzon. Ők arra kérik a kormányt, hogy könnyítsék meg a nyugat-balkániak munkavállalását az országban.

A balkániak kivételt képeznek

Nemrég hozták meg egyébként az új német bevándorlási törvényt, amely kimondja, hogy az országban bárki dolgozhat, aki talál magának munkaadót. Nem számít, hogy valaki könyvelőnek, járművezetőnek vagy cukrásznak jelentkezik, a feltétel csupán annyi, hogy legyen papírja arról, hogy valaki alkalmazza, és ért valamihez.
Ebben a jogszabályban az egyetlen kivételt a nyugat-balkániak képezik. A térség államaiból további 25 ezer embert alkalmazhatnak a német cégek évente, még az sem kell hozzá, hogy bármiféle szakmával rendelkezzenek. A döntéshozók azért határoztak így, mert 2015-ben, amikor Szíriából és a távolabbi országokból százezer számra érkeztek a bevándorlók, akkor jelentős számú balkáni is csatlakozott hozzájuk, hogy menekültstátuszt kérjenek. Ezek főként szerbek, észak-macedónok és koszovóiak voltak.

kép: Pixabay

A repülőterekhez hasonlóan a vendéglátóipari vállalkozók is jórészt elbocsájtották az alkalmazottaikat a pandémia és a lezárások ideje alatt. Most fordult a kocka: munka lenne, csak nincs, aki kiszolgálja az embereket – mondják a vendéglátósok. Egyes becslések szerint a hotelek és éttermek 60 százaléka keres munkaerőt, többek között pincéreket, szakácsokat és szobalányokat. Ezeket a helyeket jórészt a Nyugat-Balkánról töltenék fel a vendéglátósok. Éppen ezért a szolgáltatóipar képviselői azt kérik a német kabinettől, hogy hosszabbítsa meg a 2023 végén lejáró könnyítést, s hagyja jóvá a továbbiakban, is, hogy az érintett országokból szakma nélküli munkavállalók is állásba állhassanak Németországban.

Már nem elég a magasabb fizetés

A német munkaerőpiacon már évek óta hiány van a szakemberekből, így sofőrökből és egészségügyi munkásokból is. A B92 hírportál szerint akkora a munkaerőhiány az országban, hogy azt már nem lehet megoldani vendégmunkások importálásával. A statisztikai adatok szerint az év első negyedévében 1,74 millió munkahely volt betöltetlen.

Már az sem elegendő a munkaerő odacsábításához, ha magasabb fizetést adnak a németek, vagy jobb körülményeket biztosítanak a munkavállalóknak, ugyanis a magas rezsiköltségek és az infláció miatt a különbség gyakorlatilag elvész. Szakértők szerint a munkaerőhiány a továbbiakban csak fokozódik majd és nem csak egy szektorra terjed ki. Azért a vendéglátóiparban a leglátványosabb a probléma, mert a koronavírus-járvány ezt az ágazatot tépázta meg leginkább.

A trend azonban folytatódni látszik – írja a B92. Mint megjegyzik, 2030-ra a 3 milliót is elérheti a betöltetlen munkahelyek száma az országban.

Németország már nem ugyanolyan, mint volt

Németországban sokat romlottak az életkörülmények az elmúlt évek alatt. Erről vallott a Kurir napilapnak egy boszniai nő, aki 3 évet töltött a nyugati államban. A Vitez városából származó Franka Križanović egy fogadóirodában dolgozott. Azt mondja, honvágya és a szülőföld iránti szeretete csábította haza. Most saját vállalkozást nyitott Bosznia-Hercegovinában. Egy kozmetikai szalont vezet Busovačán. Az első tapasztalatai pozitívak, jól megy a bolt. Mint mondja, egy pillanatra sem bánta meg, hogy hazaköltözött.

„A fizetés megfelelő volt Németországban, de egyszerűen nem lehetett előrehaladni. Úgy gondolom egy évtized múlva is ugyanott tartanék, mint most. Nem nézek le egy munkahelyet sem, de azt gondolom, hogy többre vagyok képes. A fizetésemet minden hónapban be kellett osztanom, a rezsi és a számlák mindent elvittek. Szinte semmi sem maradt, amit magamra, a tanulmányaimra költhettem volna” – panaszkodott a fiatal bosnyák lány, aki kifogásolta azt is, hogy a munka mellett nem jutott ideje kávét sem inni.

Franka szerint az egész élete egy rutinfeladattá vált. Minden napja csak abból állt, hogy dolgozni ment, majd a szállásán felkészült a következő munkanapra.

„Unalmas az élet, ha valakit elhívnék kávéra, senki nem ér rá, a napi kötelezettségek mellett ott van még a házi munka is. Ez engem megölt. Itthon én választhatok, hogy kivel szeretném a szabadidőmet eltölteni, kint örülhetek, ha valaki eljön velem. A pénz sem olyan, mint régen. Nem lehet a fizetésből félrerakni. Normális életet lehet élni, de nem tudsz abból megtakarítani. Németország nem az, ami volt. Nem tudom másképp mondani” – nyilatkozta a bosnyák nő.

Egyre többen térnek vissza Szerbiába

Csaknem százezer felsőfokú végzettségű munkavállaló tért vissza Szerbiába 2020 októberétől ez év januárjáig. Erről beszélt a minap a miniszterelnök. Ana Brnabić az Egyesült Nemzetek Szervezetétől származó információk alapján jutott erre a megállapításra.

Mint mondta: a balkáni országban ugyanakkor továbbra is gondot okoz az alacsony képzettségű, betanított munkások hiánya. A sofőrök, a villanyszerelők és a lakatosok Nyugat-Európába mennek, ahol egyelőre magasabb bért kapnak. Belgrád most azon dolgozik, hogy ezeknek az embereknek is megfelelő alternatívát nyújtva hazaköltözésre bírja őket.

GAZDASÁG NAGYVILÁG

Címkék:

bosnia, germany, workers