Földrengés ellen védik az épületeket az Adria-parti államban

Földrengés ellen védik az épületeket az Adria-parti államban

Szlovéniában megerősítik az épületeket, így próbálnak felkészülni egy esetleges földrengésre. A pár héttel ezelőtti törökországi katasztrófa ismét az épületek biztonságának fontosságára irányította a figyelmet. A szlovének Brüsszeltől is várnak pénzt a felújításokra.

GAZDASÁG NAGYVILÁG 2023. MÁRCIUS 10. 16:01

Jobb félni, mint megijedni

130 évvel ezelőtt, húsvét napján érte erős földrengés Ljubljanát. A következtetések szerint az nyolcas, kilences erősségű volt a 12 fokozatú Mercalli-skála alapján, amely a földrengések erősségét tapasztalati úton, a rengés okozta pusztításból vezeti le. Akkor nagyjából minden tizedik épületben keletkeztek károk. A katasztrófa után a várost szinte újjá kellett építeni. A horvátországi vagy az olaszországi földrengések szintén nyugtalanságot váltanak ki a szlovének körében, a legutóbbi törökországi eset pedig rávilágított a megelőzés fontosságára.

A szlovének már évekkel ezelőtt hozzáláttak ehhez a munkához. 2009-től mostanáig több mint 30 óvodát és iskolát újítottak fel, és több száz millió eurót használtak fel erre a célra. Ebben az összegben azonban az egyéb felújítások költségei is benne vannak. A földrengés utáni újjáépítés lényegesen drágább, mint a megelőzés – mondja Ljubljana város vészhelyzeti osztályának munkatársa.

“A törökországi példa bizonyítja, hogy a földrengések után az újjáépítés jóval többe kerül, mint amennyi a megelőzés lett volna”

– nyilatkozta a szakember.

Robert Kus azonban hozzátette, hogy a főváros nem vesz részt a magánlakások és épületek felújításában, megerősítésében. A munkálatok elvégzéséhez a szlovének egyébként az Európai Bizottságtól is számítanak pénzre. Mint mondják ugyanazon elv alapján szeretnének eszközöket kapni, mint ahogyan az energiahatékonyság biztosítására kaptak.

kép: Pixabay

Óriási az érdeklődés a megelőző munkálatokra

Jure Boh ingatlanügynök szerint egy-egy nagyobb földrengés után általában fél évig tapasztalható a félelem az emberekben, majd szép lassan feledésbe merülnek a történések. Jelenleg úgy tűnik az emberek készek költeni arra, hogy biztosítsák a házaik megerősítését.

A vállalkozók szerint jelenleg óriási az érdeklődés a magánemberek részéről is ezekre a munkálatokra. Szinte 100 százalékos kapacitáson dolgoznak. Erről beszélt az egyik ljubljanai cég igazgatója – írja a Szerbiai Rádió és Televízió.

A szakemberek szerint fontos is a munka elvégzése, az esetleges érintett épületek megerősítése. Ezt bizonyítja az is, hogy a Ljubljanai Építőmérnöki Kar 2018-as tanulmánya szerint, ha a 130 évvel ezelőttihez hasonló erősségű földrengés ismét megtörténne, a modern Ljubljanában 28 000 épület sérülne meg, ebből 3000 összedőlne.

“Garancia van arra vonatkozóan, hogy nem dől össze a ház. Ha egy nagy földrengés történne, mint amilyen most volt Törökországban, akkor biztosan szükség lenne utána némi javításra, de akkor is biztonságos maradna az épület, és nem dőlne az össze”

– nyilatkozta Matej Kos.

Az építőmérnök hozzátette: a ljubljanaiak azt nem tudják mikor, de abban biztosak, hogy a jövőben lesz földrengés. A szakértő ugyanakkor kiemelte: pánikkeltésre nincs szükség, de tisztában kell lennie mindenkinek azzal, hogy milyen és mikor épült ingatlanban él.

GAZDASÁG NAGYVILÁG

Címkék:

balkan, earthquake, ljubljana, slovenia