Orbán Viktor: beléptünk a veszélyek korába

Orbán Viktor: beléptünk a veszélyek korába

Nem zárható ki, hogy 2022-re úgy emlékezünk majd vissza, mint arra az évre, amikor beléptünk a veszélyek korába, Magyarország azonban az összes veszélyre aktívan reagált – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

GAZDASÁG POLITIKA 2023. JANUÁR 13. 08:41

Korai még ítéletet mondani, de elképzelhető, hogy 2022-ben beléptünk a veszélyek korába. A pandémia után fegyveres konfliktus jött, aztán energiaválság, szankciók, amik inflációt okoznak, közben növekszik a migrációs nyomás, a háború láthatóan elhúzódik és egyre véresebbé válik, ezért lehet, hogy „néhány év távlatából az derül majd ki, hogy 2022 volt az az év, amikor mi európaiak beléptünk a veszélyek korába.” Erről beszélt Orbán Viktor magyar kormányfő egy rádióinterjúban.

A kormányfő szerint az embereknek magukban kell tisztázniuk, hogyan viszonyulnak a veszélyhez. Az egyik lehetőség, hogy védekezésbe fordulnak át, sündisznó módjára összegömbölyödnek.

Európai vezetők között is vannak ilyenek, de ez a fajta hozzáállás megbénít. Azonban a veszélyekre aktívan kell reagálni, ahogy azt 2020-ban és tavaly is tettük.

– magyarázta Orbán Viktor, majd megjegyezte hogy

„nem megúszni akarjuk, hanem védelmi vonalakat húzunk fel. A szankciós energiaár miatt mindannyian többet kell, hogy fizessünk, de a kormány nem azzal reagált, hogy ráterhelte az emberekre, hanem létrehozta a rezsivédelmi alapot, hogy annak segítségével védje a családokat. Ez az aktív védekezés legjobb példája és a kormányfő ezt várja az országtól és a kormánytól. A rezsivédelemnek köszönhetően havi szinten 181 ezer forintot spóroltak a családok, amit ugyan nem fognak kézben, nem vitte nekik a postás, de nem is jött senki, aki elvegye ezt tőlük”

– jelentette ki a miniszterelnök. A szankciók körüli európai vitákról szólva a kormányfő azt mondta: arra vár, hogy jöjjön valaki, aki végre bevallja, hogy ezt elrontottuk, ezzel pedig az energiaár bezuhanna, az infláció pedig a felére csökkenne.

Orbán Viktor rögzítette: De nincs olyan vezető, akinek ekkora a bicepsze. A bátorságban Magyarország élen jár, de a mi erőnk kevés ahhoz, hogy az európai politikát átfordítsuk. Mi csak fékezni próbáljuk a folyamatokat, ezért a következő időszakban bátorság és erő híján Euróoában ez a szerencsétlenkedés fog folytatódni.

Kitért arra is, hogy a szankciók súlyos el vannak kalkulálva, és az ügy kapcsán a német mérnöki precizitásba vetett hit is csorbát szenvedett, hiszen látható, hogy a német kormány segédletével lettek bevezetve, ráadásul a német bizottsági elnök mellett.

Magyarországon a rezsivédelmi rendszer havonta 450 eurónak megfelelő összeget juttat havonta minden családnak, és ezt nem hiszik el Brüsszelben – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta: ha a belga, spanyol, francia családoknak is biztosítani akarnák ezt, az lehetetlen küldetéssel érne fel, hiszen ez „nagyon sokba kerül”. Ezeket a pénzeket – folytatta – be kell ezt gyűjteni, extraprofit formájában el kell venni, és a nagy cégekkel „meg kell értetni, hogy ez egy átmeneti intézkedéssorozat, ez a kulcs” – húzta alá a kormányfő.

Nyugaton ugyanakkor nem tudják ezt megtenni, nem elég erősek ehhez.

„Ebből az következik: az európai emberek kárvallottjai a szankciós politikának és a háborúnak. Elmondta: Európa biztos veszít a jelenlegi helyzeten, az Egyesült Államok biztos nyer, Oroszország pedig még kérdéses. A legnagyobb vesztes: Európa”

– emelte ki a miniszterelnök.


Az Erasmus-ügy kapcsán a miniszterelnök elmondta, a diákok „készüljenek ugyanúgy, ahogy eddig készültek”, hiszen semmilyen kárt nem fognak elszenvedni. Ez egy befektetés a nemzet részéről, „nemzeti érdek, hogy okos diákjaink legyenek, akik külföldről hoznak haza tudást” – fogalmazott a kormányfő.

Az is elmondta, érthetetlen számára, hogy Brüsszelben olyan emberek vannak, akik egy vita rendezéseként más gyermekein akarnak bosszút állni.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy Brüsszelnek egy célja van: Magyarországon kormányváltást akarnak. Brüsszelnek van egy elgondolás a migrációról vagy például arról, hogy hogyan neveljük a gyerekeinket. A magyar kormány pedig ezekből a kérdésekből nem enged.

„A választások előtt is erre játszottak a brüsszeliták, ezért kapott külföldről pénzeket a magyar baloldal”

– tette hozzá. Azonban a magyar választópolgárok másképp döntöttek. Azért Brüsszelnek ezzel a kormánnyal kellett kezdenie valamit, és most a magyar fiatalokat próbálja büntetni.

A kormányfő szerint pedig ez áll a mostani Erasmus program leállításának hátterében is. Orbán Viktor azt is megjegyezte, hogy ilyen pénzügyi tartaléka a magyar államnak soha nem állt rendelkezésére, mint most.

A miniszterelnök a 2023-as költségvetés módosítása kapcsán elmondta: A legfontosabb, hogy ha munka van, minden van. A magyar gazdasági stratégia erre épül és a kormány elsődleges feladata, hogy ezt garantálja. Sikerült elérni azt a célt, hogy több mint egymillióan dolgoznak ma, mint 2010-ben.

2022 hiába volt a veszélyek éve, a foglalkoztatottak száma mégis rekordon áll. A beruházások tekintetében a befektetések összege sem volt még ilyen magas, mint a tavalyi évben. Az energiaválság miatt a vállalkozásoknak is át kell alakulniuk és dolgozniuk kell, hogy kivédjék a negatív hatásokat és a kormány is kiveszi a részét a gazdasági élet szereplőinek megsegítéséből. A kormányfő 2023 legfontosabb feladatának nevezte a munkahelyek védelmét.

A reálbérek tekintetében 2022 harmadik negyedévében Magyarország volt az egyetlen, ahol ezek nőttek, erről azonban nem a kormány dönt. A minimálbérről is a munkáltatók és a munkavállalók egyeznek meg, a kormány csak közvetít ezügyben.

„Mi nem sündisznők vagyunk, aktívan védekezünk”

– fogalmazott a miniszterelnök és hozzátette hogy Sokmindennel vádolják a kormányt, de lustasággal soha, ezért azért fognak dolgozni, hogy a gazdasági teljesítmény csökkenését megakadályozza. A magyar kormánynak ambiciózus célokkal kell nekivágni az évnek, az egyik ilyen az infláció letörése, egyszámjegyűvé tétele. A második cél, hogy nem szabad recesszióba süllyedni, 2023-ban is gazdasági növekedést kell elérni.

GAZDASÁG POLITIKA

Címkék:

Hungary, prime minister, viktor orban