Putyin vs. Soros: harc az ukrán gáztranzitvállalat feletti ellenőrzés megszerzéséért

Az ukrán állami gáztranzitvállalatot az elmúlt bő évtizedben Vlagyimir Putyin és Soros György (Amerikai Egyesült Államok) is igyekezett megszerezni magának. Utóbbi sikerrel is járt, és befolyása alá került a stratégiai vállalat, így nem meglepő, hogy a vállalkozás jogutódja maximálisan kiszolgálja az amerikai érdekeket, és most sem az orosz-ukrán háború feszültségének oldásán dolgozik. Zelenszkij pedig röviddel a megválasztását követően engedte megvalósulni Soros tervét Ukrajnában. Erről ír cikkében a Kontra hírportál.

GAZDASÁG POLITIKA 2022. MÁJUS 17. 18:36

A Kontra cikkében végigjárja, hogy az elmúlt évtizedekben hogyan vált gazdasági, majd tényleges háborús gócponttá Ukrajna, és pontosan milyen gazdasági összeütközések húzódhatnak meg a mostani orosz–ukrán konfliktus mögött.

Mint írják, nem állítják, hogy kizárólag a gazdasági és azon belül is az energetikai kérdések állnak a kialakult krízis hátterében, viszont azt igen, hogy ezek mindenképp hozzájárulhattak a feszültség eszkalálódásához.

Kiindulópontként szolgál, hogy Ukrajna néhány nappal ezelőtt leállította a szakadár területeken keresztül történő gáztranzitot Európába. A döntést azzal indokolták, hogy a vis maior helyzet lehetetlenné teszi gáz szállítását az ország keleti részén elhelyezkedő mérőállomásokon keresztül, mert a terület jelenleg orosz ellenőrzés alatt áll.

Ez azért is ellentmondásos magyarázat, mivel a mérőállomások nem most kerültek orosz felügyelet alá, és az ukrán szakemberek eddig zavartalanul dolgoztak a Szohranyivka és a Novopszkov állomáson, a tranzit pedig teljeskörűen biztosított volt. „Nem érkezett panasz a partnerektől” – ahogy a Gazprom képviselője fogalmazott az eset után.

Ez az intézkedés azért is erős zsarolási potenciál, mivel a gáz egyharmadát, mintegy 32,6 millió köbmétert szállítanak ezen a ponton keresztül Európába.

Ahogy a Kontra fogalmaz: nem kell nagy geopolitikai szakembernek lenni ahhoz, hogy megállapíthassuk, hogy Ukrajna – és a mögötte álló erők – célja elsősorban az Oroszországgal szembeni (Magyarország által egyébként helytelenített) olaj- és gázembargó, valamint Európa orosz gáztól való függetlenedésének előmozdítása lehet.

Vagyis egy teljesen politikai jellegű célt szolgálnak.

Az eset hátterének megismerése érdekében a Kontra közelebbről is megvizsgálta a céget, melyen keresztül Ukrajna Európába szállítja a gázt.

Mindössze néhány éves cégről van szó

Mondanánk, hogy az Európába történő csővezetékes gázszállítást biztosító ukrán állami vállalkozás, a Gas Transmission System Operator of Ukraine, Limited Liability Company hosszú történelemre tekint vissza, de ez nem lenne igaz.

A céget csak 2019. február 4-én hozták létre. A cél egy Európai Uniós előírásoknak megfelelő energetikai vállalkozást életre hívása volt, legalábbis erről tanúskodik a cég történetéről szóló beszámoló.

A vállalkozás jelenlegi státuszának kialakulása még közelebbi időpontra tehető, hiszen 2020. január 1-ére – tehát már a jelenlegi elnök, Volodimir Zelenszkij vezetésének időszaka alatt – jutottak oda, hogy az ukrán LLC Gas TSO teljes mértékben kivált a Naftogaz egységes állami cégcsoportból, és a jegyzett tőke 100%-os részesedése átkerült a JSC Mahistralni Gazoprovody Ukrainy (MGU) állami vállalathoz.

Gas TSO of Ukraine vezérigazgatója Sergiy Makogon, hivatalos életrajza alapján – nem meglepő módon – az Amerikai Egyesült Államokban tanult, és nagy multinacionális vállalatoknál dolgozott. De korábban a Naftogaznál is megfordult.

A tulajdonos vállalkozás egyetlen tulajdonosa pedig az ukrán állam, amelyet az MGU cégadatai szerint a Pénzügyminisztérium képvisel.

Az Európai Bizottság hatodik szankciós csomagja már az orosz gázra és olajra is embargót vezetne be. A következményekkel persze az Európai Unió most sem foglalkozik. A lényeg, hogy ők “jóembernek” tűnjenek. Dr. Hortay Olivérrel, a Századvég Energia- és Klímapolitika Üzletágának vezetőjével vizsgáltuk meg a “gázos” helyzetet.

A gázszállító céget tulajdonló MGU állami vállalatot sem sokkal korábban, 2017. január 19-én jegyezték be a kijevi bíróságon. Tulajdonosként a minisztérium által képviselt ukrán államot tüntették fel, viszont érdekes mellékszál, hogy a cégadatok szerint a minisztériumnak mindössze 11 százalékos szavazati joga van a cégben. Adja magát a kérdés, hogy kinél van a maradék 89 százalék?

 

Az MGU megbízott (most már feltehetően teljes jogú) vezérigazgatója Oleksandr Lisnichenko. Kinevezését szakmai múltjával indokolták.

És bár az MGU oldaláról nem derül ki sok információ a vezetőről, de nyilatkozataiból két dolog biztosan kicseng: EU-párti, és az oroszokkal szemben határozta meg magát. Az életútjából kitűnik, hogy ő is számos külföldi multival került kapcsolatba, mint például a Nestlé vagy a Shell.

A Kontra birtokába jutott dokumentum arról tanúskodik, hogy Lisnichenko nagyon komoly amerikai kormányzati kapcsolatokkal büszkélkedhet, hiszen korábban Rick Perry egyik 2018-as beszédére volt hivatalos sok más fontos amerikai és ukrán vezetővel együtt.

Vagyis egy évvel a nagy átalakítást megelőzően már befolyásos amerikai vezetőkkel egyeztetett.

 

 

Perry volt az Egyesült Államok energiaügyi minisztere.

A birtokunkba jutott dokumentumokból jól látszik, hogy Perry igen intenzív kapcsolatban állt az ukrán politikai és gazdasági vezetőkkel, többek között a később felszabdalt ukrán állami vállalat, a Naftogaz vezetőjével is.

Az alábbi dokumentum például egy 2017-es koktélpartiról számol be, ahol az ukrán vezetés apraja-nagyja részt vett, többek között a Naftogaz elöljárói is.

 

Vagyis az ukrán gáztranzit vállalat élén két amerikai bekötésekkel rendelkező, kipróbált figura ücsörög.

Régi konfliktus újrahangolva

Látni fogjuk, hogy

a mostani ukrán zsarolás nem előzmény nélküli, és a kivált vállalat történetének hátterében nem kisebb nevek ukrajnai közelharca húzódik meg, mint Vlagyimir Putyin és Soros György.

Kiindulópontként érdemes leszögezni, hogy az Ukrajnában lévő gázvezetékek jelentős része még a szovjet időkben készült, a Szovjetunió építette. A Szovjetunió szétesését követően a gázmezők jelentős része Oroszországban maradt, viszont az Európa irányába tartó tranzitvezetékek részben Ukrajnába, részben Fehéroroszországba kerültek. Ukrajna 1991-es függetlenedésével az ország területén húzódó gázvezetékek csak a konfliktusok forrásai lettek. A gáz szállításának megszervezése természetesen Ukrajna egyik legfontosabb állami vállalatát adta.

Egy Forbes-cikk szerint Ukrajna minden fő konfliktusának oka a monopolhelyzetben lévő Naftogaz volt. A cikk felidézte, hogy maga Soros György is úgy beszélt a vállalkozásról, miszerint „A Naftogaz, a gázmonopol cég a korrupció és a költségvetési hiány fő forrása Ukrajnában”.

Jó kommunikációs stratégia, ha az ember így akar uralma alá hajtani egy bizonytalan sorsú nagyvállalatot – teszi hozzá a Kontra.

Tény azonban, hogy a vezetékek Ukrajnába kerülése számtalan vitához vezetett már a 2000-es években is.

Jellemzően az ukránok sokallták a Gazprom orosz vállalat által szabott árat, és nem rendezték a tartozásaikat. Ez elszámolási vitához vezetett, amelynek a végén az oroszok a gáz elzárásával zsaroltak, az ukránok pedig megcsapolták az Európába tartó gázvezetékeket.

A helyzet 2009-ben odáig fajult, hogy a januári hidegben az orosz fél három hétre leállította a gázszállítást, és csak az Európai Unió közvetítésével sikerült kiegyezniük a gáz árában, és folytatni a szállítást.

A számtalan vitát követően Vlagyimir Putyin, akkori orosz miniszterelnök kezdeményezte a kitermelésért felelős orosz Gazprom és a továbbszállításért felelős ukrán Naftogaz egyesítését. Ekkor Ukrajna élén Viktor Fedorovics Janukovics oroszbarát vezető elnökölt, így volt esély a fúzió létrejöttére.

Az egyesülés megoldhatta volna az európai gázszállítások biztonságának kérdését, orosz beruházásokat vonzott volna Ukrajnába, és elősegíthette volna a gazdasági integrációt. Nem mellesleg pedig a szakértők szerint költségcsökkenéssel is járt volna az európai fogyasztók számára. Persze az is igaz, hogy egy ukrán stratégiai vállalat jutott volna orosz érdekeltségbe. (Így viszont amerikaiba került.)

Az egyesülés azonban a hosszas huzavona és persze a majdani forradalom miatt elmaradt.

Ennek a cikknek nem tárgya a 2014-es kijevi forradalom elemzése, annyit azonban tényként érdemes megjegyeznünk, hogy a forradalom egyik gyújtópontja éppen az a momentum volt, hogy a Naftogaz és Gazprom csatáját lezárandó Viktor Janukovics elutasította az európai kereskedelmi megállapodást, és az olcsóbb, hosszú távú orosz gázszerződés mellett döntött.

Ezt az elköteleződést az emberek lázadása és véres harcok követettek, Janukovicsot pedig az ukrán parlament 2014 februárjában felmentette a hatalmából. Később pedig az oroszok bevonultak a Krím-félszigetre, és a két ország közötti feszültség eszkalálódott. Így az egyesülésről szó sem lehetett többé.

A háttérből előbújt Soros György

A fúzió elmaradt, a rezsimváltást követően pedig nyilvánvalóvá vált, hogy valaki más is szemet vetett a busás anyagi haszonnal és még nagyobb politikai befolyással rendelkező ukrán állami vállalat megszerzésére. Ő pedig nem más, mint Soros György.

A Forbes egy 2016-os alapos cikkében írt arról, hogy a 2014-es majdani forradalmat követően Soros személyesen gondoskodott arról, hogy a politikumban történő befolyásszerzését követően az olyan stratégiai vállalatok élére is beültesse a megbízható embereit Ukrajnában, mint például a Naftogaz.

A Naftogaz vezetését ekkor egy fiatal, angolul beszélő, korábbi befektetési bankárokból álló új csapat vette át: Andrij Kobolev, Jurij Vitrenko és Oleg Prohorenko. Kobolev lett az ukrán állami gázvállalat vezérigazgatója.

A hírek szerint Soros juttatta őket a jelenlegi pozíciójukba, mivel állítása szerint meg akarta reformálni a Naftogazt. A reform az ő értelmezésében pedig a feldarabolást és a darabonként történő privatizálást jelentette volna.

A Magyar Idők korábbi írása arról számolt be, hogy a Naftogaz egyik hivatalos, nyilvánosan elérhető dokumentuma alapján Andrej Koboljev, a cég vezérigazgatója 2017. november 1-je és 4-e között személyesen is találkozott Sorossal Londonban azért, hogy „megvitassák a Naftogaz privatizációs terveit”.

Ugye itt, egy stratégiai, állami tulajdonban lévő ukrán vállalat sorsáról beszélünk!

Sőt a cikk beszámol arról is, hogy Soros és Koboljev már két évvel korábban, 2015. november 10-én is azért találkozott, hogy a privatizációs tervekről beszélgessen a kijevi McKinsey tanácsadó iroda képviselőjével, Georges Massouddal.

Soros a cég megszállása mellett az egyéb propagandaszervezetei, például a Transparency International, valamint a baloldali sajtó által is óriási nyomást helyezett az ukrán vezetésre, ami az „orosz energiabefolyás” és a „korrupció megszüntetése” szokásos jelszava mögött az óriáscég később bekövetkezett feldarabolása irányába mozdította el az állami vezetőket.

Az eredmény pedig, a cég Sorosnak és az Egyesült Államoknak történő alárendelése lett.

Hogy mennyire határozott szándéka volt erre, azt jól mutatja, hogy 2015-ben a saját honlapján közölt, kifejezetten Ukrajnáról szóló írásában Soros maga is emellett érvelt:

Az új ukrán kormány reformerei radikális „ősrobbanás” reformprogramot hirdetnek, amelynek drámai hatást kell elérnie. Ez a program a bürokrácia szűkítésével, a megmaradt köztisztviselők jobb fizetésével, valamint a Naftogaz, a gázmonopólium, – ami a korrupció és a költségvetési hiány fő forrása Ukrajnában – felszámolásával törekszik a korrupció fojtogatójának megtörésére – írta a spekuláns.

Zelenszkij végrehajtotta az utasítást

És a sokak szerint amerikai bábként funkcionáló Volodimir Zelenszkij megválasztását követően szót is fogadott, és véghezvitte a stratégiai fontosságú állami vállalat feldarabolását, ezzel együtt pedig az ukrán gázvállalatok Egyesült Államok érdekeltségébe történő betuszkolását.

Nézzük csak, hogy milyen gyorsan ment:

  • Zelenszkij 2019 májusában lett elnök,
  • Oleksandr Lisnichenko 2019. szeptember 15-i hatállyal lett megbízott vezérigazgató az MGU-nál,
  • az ukrán kormány pár nappal később, 2019. szeptember 18-án jóváhagyta az ukrán gázszállítási rendszer üzemeltetőjének, az LLC Gas TSO of Ukraine nevű vállalatnak a Naftogazból való kiválását (pontosan: lépcsőzetes tervet), és
  • 2020. január elsején már meg is történt a teljes átalakítás.

Mára pedig ott tartunk egy elhúzódó és véres háború közepette, hogy az ukránok a mögöttük álló, az Egyesült Államokban kiképzett figurák vezényletével próbálják zsarolni az orosz felet.

A cél Európa és Oroszország közötti gazdasági együttműködés megszüntetése

A Portfolio cikke az ukránok rejtett indokaként hozza fel a Rystad Energy norvég olajipari elemzőcég elemzését, mely szerint Ukrajna döntése, hogy részben leállítja az orosz gázszállítást a szohranyivkai mérőállomáson keresztül, kerékkötője lehet az európai országok azon terveinek, hogy feltöltsék föld alatti földgáz-tározóikat. „Ukrajna, az orosz gáz kulcsfontosságú tranzitországaként, első alkalommal sértette meg az európai gázszállításokat, vis maiort hirdetve. Egy újabb vezeték európai gázhálózatból történő kivonásának dominóhatásai és a napi tízmillió köbméter földgáz kimaradása megnehezítik majd az európai országok gáztározókkal kapcsolatos elképzeléseit” idézték szakértőiket.

A cikk kifejti, hogy a szakértők szerint

a gáztranzit körül kibontakozó újabb bonyodalom csak felgyorsítja majd Európa lemondását az orosz gázszállításokról. És ezzel teljesülne az Egyesült Államok és Soros György sok-sok éve dédelgetett álma az orosz gázfüggőség leépítésével, a saját befolyásának pedig a kiterjesztésével kapcsolatban.

A Kontra cikkéből tehát kiderül, hogy a mostani orosz–ukrán konfliktus nem most kezdődött és nem kizárólag donecki terület ellenőrzésére korlátozódik, hanem itt bizony szó van Európa energiafüggőségéről, tehát pénzről és még inkább politikai befolyásról van szó.

 

GAZDASÁG POLITIKA

Címkék:

george soros, naftogaz, ukraine, usa, volodimir zelenszkij