A járvány újabb hullámára készül a kormány
A hármas kormánykoalíció megállapodott az ősztől életbe lépő járványügyi intézkedésekről. A tartományok pedig saját hatáskörben szigoríthatnak is, zárlatot ugyanakkor nem rendelhetnek el.
Hetek óta vita volt a német politikai pártok, de még a kormánykoalíció tagjai között is, hogy szükség van-e őszi védelmi intézkedésekre és ha van, akkor milyen rendeleteket kell hozni. Szerdán azonban sikerült megegyeznie a kormánynak, ennek értelmében 2022. október 1-jétől a légi közlekedésben, a távolsági tömegközlekedésben, valamint a kórházakban és az ápolási intézményekben Németország egész területén kötelező lesz a maszk használata. A kórházakban, valamint az ápolási intézményekben pedig kötelező lesz a tesztelés is – ez alól kivételt képeznek a frissen oltott és a gyógyult személyek, valamint azok, akiket az adott intézményekben vagy az adott szolgáltatóknál kezelnek, ápolnak vagy gondoznak.
A tartományok saját hatáskörben további intézkedéseket is hozhatnak, ha a járványhelyzet azt megköveteli, például a beltéri maszkok kötelezővé tételét. Kivételt kell azonban tenni a frissen oltott és frissen gyógyult személyek számára a kultúra, a szabadidő, a sport és a gasztronómia területén. A tartományok kötelezővé tehetik a maszkviselést az iskolákban és más oktatási intézményekben is, de csak az ötödik osztályos és az annál idősebb diákoknak.
A tartományok még szigorúbb intézkedéseket is hozhatnak, ha az egészségügyi rendszer vagy a kritikus infrastruktúra túlterhelése fenyeget – erről a tartományi parlamentek döntenek. A lehetséges intézkedések közé tartozik a kötelező maszkhasználat akár kültéren is, ha a minimális távolság nem tartható, de korlátozhatják a rendezvényeken résztvevők számát is, ha az indokolt. Ebben az esetben pedig nem jelentenek kivételt sem a gyógyultak, sem az oltottak.
Karl Lauterbach egészségügyi miniszter a közmédiában „nagyon nehéz” őszre figyelmeztetett. Kiemelte, hogy az Omikron-BA.5 változat felülírja a korábbi oltásokat, ezért várhatóan továbbra is veszélyt jelent az emberekre. Arra is figyelmeztetett, hogy a kórházakban várhatóan jelentősen megnő a betegek száma, miközben továbbra sincs elég ápoló és orvos.
Németországban jelenleg 1,6 millió aktív fertőzöttet tartanak számon, az egyhetes incidencia, vagyis a 100 000 lakosra jutó új fertőzöttek száma az elmúlt hét napban pedig csaknem 500. A fertőzés jelenleg Bajorországot sújtja a leginkább, ahol csaknem háromszázezer fertőzöttet tartanak számon.
Címkék: