A nemzetközi közösség és Pristina bukását hozta a koszovói választás

A nemzetközi közösség és Pristina bukását hozta a koszovói választás

A szerb kisebbség bojkottja győzedelmeskedett a vasárnapi koszovói helyhatósági választásokon – így értékelte az előzetes eredményeket a belgrádi kormány Koszovó-ügyi Irodájának vezetője. A részvételi arány mindössze 3,47 százalékos volt Észak-Koszovóban.

NAGYVILÁG POLITIKA 2023. ÁPRILIS 23. 20:59

Nagyon alacsony volt a részvétel

A több mint 45 ezer szavazásra jogosult polgár közül mindössze 1 566 albán és 13 szerb vett részt a vasárnap megtartott rendkívüli önkormányzati választáson Koszovó északi részén. A pristinai hatóságok azért szervezték meg a voksolást, mert korábban az ezen községeket vezető szerb polgármesterek, az őket érő nyomás és elégedetlenségük jeléül, lemondtak a tisztségükről. A koszovói vezetés ezt az űrt kívánta a mostani szavazással betölteni.

kép: Koszovó-ügyi Iroda

Az első, főként a végleges részvételre vonatkozó eredményeket Petar Petkovic összegezte Belgrádban. A szerb kormány Koszovó-ügyi Irodájának igazgatója közölte: az alacsony részvételi arány azt mutatja, a voksolást nem csak a szerbek, de a helyi albánok is bojkottálták. Hozzátette: Albin Kurti miniszterelnök és Pristina több hónapos kampányolása a választások mellett elesett, s a szerb kisebbség által képviselt távolmaradás nyert.

„A szerb nép az igazi győztes, mely bojkottálta a választásokat. A szerbek nem akarják, hogy az albánok elfoglalják Koszovó északi részét. Ez a nemzetközi közösség veresége is. Szeretném most látni a vezetőiket, hogyan gratulálnak azoknak az embereknek, akik konténerekben adták le a voksukat. Ne feledjük, ezek aránya mindössze 3,47 százalék” – emelte ki sajtótájékoztatóján Petkovic.

A politikus hangsúlyozta, addig a szerbek egy lépést sem tesznek a továbbiakban, amíg nem alakul meg a Szerb Önkormányzatok Közössége Koszovóban.

A számokat részletezve Petar Petkovic felhívta a figyelmet arra, hogy a legutóbbi, 2021-es választásokhoz képest a pristinai hatóságok 1 345-tel több szavazati joggal rendelkező polgár nevét adták hozzá a listákhoz, mely összességében 45 095 főre nőtt. Ugyanakkor összehasonlításként azt is elmondta: akkor jóval többen szavaztak a Szerb Listára, mint amennyi most a teljes részvétel volt, s nem csak a szerbek száma volt alacsony, hanem az albánok közül is 449-el kevesebbel adták le a voksukat, mint két évvel ezelőtt. Az igazgató egyúttal teljesen antidemokratikusnak nevezte az egész választási folyamatot.

Brnabic: Legalizálták Európa utolsó gettóját

Petkovichoz hasonlóan vélekedett még nap közben a szerb miniszterelnök is. Ana Brnabic a Twitterre feltöltött bejegyzésében ezt írta:

„Jegyezzék meg ezt a napot. Ez az a nap, amikor Európa utolsó gettóját legalizálták és legitimálták. Ezek a fotók azt tükrözik, milyen is a „jogállamiság”, s a „demokratikus választás”, amelyet az EU és a Kvinta-államok támogatnak.”

A képen a választóhelyiséggé kinevezett ideiglenes konténerek láthatók, melyek közvetlen közelében fegyveres rendőrök és terepszínű KFOR-gépjárművek láthatók.

Aleksandar Vucic szerb államfő hétfőn 13 órakor tart sajtótájékoztatót a koszovói választások eredményével kapcsolatban.

Belgrádra mutogat a koszovói belügyminiszter

A nap folyamán egyébként incidensek nélkül zajlott a szavazás – számolt be nem sokkal az urnazárást megelőzően a koszovói belügyminiszter, Xhelal Sveçla.

“Nem volt sem incidens, sem probléma. Ugyanakkor politikai szempontból rossz, hogy a szerb nemzetiségű választók Belgrád, valamint annak bűnszervezetei nyomásának hatására nem vettek részt a voksoláson” – emelte a koszovói albán politikus.

A Koszovói Választási Bizottság a szavazatok összesítését követően közli majd az eredményeket.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

election, kosovo, kurti, petkovic, serbia