A nők többsége nem támogatja a korlátlan abortuszt

Egy közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a nők elsöprő többsége, 94 százaléka nem támogatja az országban nemrég elfogadott új abortusztörvényt, amely a születésig lehetővé teszi a terhesség megszakítását.

NAGYVILÁG 2022. AUGUSZTUS 8. 13:32

A közvélemény-kutatások szerint az új-zélandi nők mindössze két százaléka támogatja az új abortusztörvényt, és 94 százalékuk inkább megtartotta volna a korábbi szabályozást. Ennek ellenére Jacinda Adern miniszterelnök egyike volt annak a 68 képviselőnek, aki megszavazta a jogszabály módosítását.

Az új törvény egyebek mellett kimondja, hogy az abortuszt elérhetővé kell tenni a születés pillanatáig, függetlenül a terhesség okától. Továbbá elérhetővé teszik az úgynevezett nemszelektív abortuszt, ami azt jelenti, hogy a szülők meggondolhatják magukat, ha kiderül, hogy a gyermek nem a kívánt nemű.

Az abortusznál nem kötelező az orvos jelenléte. Ha egy gyermek történetesen túlél egy sikertelen abortuszt, nem lesz szükség orvosi segítségre, és a gyermeket eutanázia alá vethetik, vagy egyszerűen hagyják magától meghalni. A 20. hét és a születés között abortuszra kerülő gyermekeknek pedig nem kell fájdalomcsillapítást kapniuk a terhesség megszakítása során.

Nem lesznek jogi korlátozások a vitatott abortusz módszereire sem, mint például a részleges szüléses abortusz (amikor a magzatot először fogóval kihúzzák a vaginába, a koponya tartalmát kiszívják, végül a magzat testét eltávolítják), vagy a magzatot az anyaméhben feldarabolva elvégzett abortusz.

A kései terhességmegszakítások száma, amelyek a terhesség 20. hete és a születés közötti időszakra tehetők, 43%-kal nőtt 2019 és 2020 között. Az egyik ilyen abortuszt olyan gyermeken végezték, aki a terhesség 35. és 39. hete között volt. Egy terhesség általában a 37. héten tekinthető teljes terhességnek.

Azonban nem csak az új-zélandi kormány, hanem az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is támogatja a korlátozások nélküli abortuszt, egy nemrég kiadott dokumentumban ugyanis azt javasolják, hogy az országok vezetői szüntessék meg az abortusz elvégzésének minden időkorlátját, töröljék el az abortusz előtti vizsgálatokra vonatkozó követelményeket, és szüntessék meg a harmadik fél jóváhagyását, amikor a lányok és nők abortuszra vállalkoznak.

A WHO iránymutatásait szerint az abortusz előtt álló akadályok arra kényszeríthetik a nőket, hogy illegális és nem biztonságos terhesség megszakításokat hajtsanak végre. Továbbá állításuk szerint a tanulmányok azt mutatják, hogy az abortuszhoz való hozzáférés korlátozásának nincs hatása, és ezért nincs értelme az ilyen szabályok megalkotásának. A WHO ugyanakkor úgy véli, hogy az országoknak korlátozniuk kell az egészségügyi szakemberek azon jogát, hogy etikai és vallási okokból megtagadják az abortuszt.

Eike-Henner Kluge, a Victoria Egyetem kanadai egészségügyi etika professzora szerint azonban a WHO iránymutatásai nem foglalkoznak az abortusz etikai aspektusával, ami szerinte azt mutatja, hogy a szervezet nem az etika, hanem a politikailag korrekt álláspontot képviseli.

“Amikor az abortuszról van szó, három felet kell figyelembe venni. A nőt, a magzatot és a férfit. A központi kérdés az, hogy az abortált személy emberi lény-e vagy sem. A WHO-t a három fél közül csak az egyik érdekli, és egy pillanatra sem teszi fel a kérdést, hogy mikor válik a magzat emberi lénnyé” – állítja a professzor.

Eike-Henner Kluge különösen a WHO azon érvelését kritizálja, miszerint az abortusz elvégzésének időpontjára vonatkozó korlátozások önkényesek és nem tudományos alapokon nyugszanak. Ez nem igaz a professzor szerint, aki személyesen is segédkezett korábban abban, hogy megállapítsák, mikortól tekinthető valaki agyhalottnak.

“E kritériumok szerint egy személy akkor tekinthető halottnak, ha már nincs agyi aktivitás. Amikor ezekkel a kritériumokkal dolgoztunk az élet végének megállapításán, akkor ezt az élet kezdetén is meg kell tennünk. A véleményem szerint a 22-24. héten már elegendő az agyi aktivitás ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy ez egy emberi lény, és ezért helytelen lenne megölni” – mondta Eike-Henner Kluge, hozzátéve, hogy a WHO nem ismeri el, hogy az abortusz etikai kérdés, ami az útmutatóban szereplő összes többi, az abortusz szabályozásának eltörlésére irányuló javaslatban is tükröződik.

“Végülis az országok pontosan azért korlátozzák az abortuszhoz való hozzáférést, mert a WHO-val ellentétben elismerik, hogy az eljárásnak etikai vonatkozásai vannak. Ezek a korlátozások nem növelik annak kockázatát, hogy a nők illegális abortuszhoz folyamodjanak, amennyiben az adott ország garantálja számukra a korai abortuszhoz való jogot” – tette hozzá Eike-Henner Kluge

NAGYVILÁG

Címkék:

abortion, abortion law, new zealand, who