A normalitás vezet? A többség szerint nem szabad titkolóznia az iskoláknak a szülők előtt

A demokraták többsége szerint el lehet titkolni a szülők elől, ha a gyerekük transzneműként viselkedik az iskolában.

NAGYVILÁG 2024. ÁPRILIS 1. 05:16

Az amerikai szavazók többsége nem ért egyet azzal, hogy az iskolák a szülők értesítése nélkül megerősítsék a diák nemének megváltoztatását, derült ki egy friss közvélemény-kutatásból. A diákok nemváltoztatásával kapcsolatos kérdések az elmúlt években különösen megosztották a társadalmat az Egyesült Államokban, miután tömegesen fordultak elő olyan esetek, hogy az iskola nem értesítette a szülőket arról, hogy gyermekük megváltoztatta a nevét.

Sőt, egyes esetekben direkt eltitkolták a szülők elől, hogy a gyerekük az iskolában más néven, más névmással szólítattja magát, más ruhákat visel, mint otthon.

A Noble Predictive Insights intézet által végzett közvélemény-kutatásból most az derült ki, hogy a valószínű szavazók többsége nem ért egyet azzal, hogy az iskolák a szülők értesítése nélkül megerősítsék a diák nemének megváltoztatását, írja a Just the News hírportál.

A több mint 2000 valószínű szavazó körében végzett felmérés szerint a válaszadók 59 százaléka nem ért egyet azzal az állítással, hogy „az iskoláknak lehetővé kell tenniük a diákok számára, hogy különböző neveket vagy névmásokat használjanak anélkül, hogy erről értesítenék a szülőket.”

Ugyanakkor, egészen megdöbbentő módon, a válaszadók 31 százaléka azt mondta, hogy az iskoláknak meg kellene engedni, hogy a kiskorú diákok nem- és névváltoztatását eltitkolják a szülők elől.

David Byler, a Noble Predictive Insights kutatási vezetője egy interjúban azt mondta, hogy ez a közvélemény-kutatás megmutatja, hogy a legtöbb ember hol áll a szülői tájékoztatás és a szexuális kisebbségekhez tartozó fiatalok iskolai védelmének kérdésében.

A választók úgy vélik, hogy a szülőket értesíteni kell, és meg kell adni a lehetőséget arra, hogy a szülők maguk nevelhessék fel saját gyermekeiket

– fogalmazott Byler. Mint mondta, egyértelműen kiderült a felmérésből, hogy nem szeretnék az emberek, ha olyan helyzet adódna, hogy az iskola és a tanárok értesülnek valamiről egy-egy gyerek kapcsán, amiről a szülők nem.

A közvélemény-kutatás adatai szerint a 18-34 év közötti választók támogatták leginkább azt, hogy az iskolák ne értesítsék a szülőket a nem- és névváltoztatásról, 54 százalékuk támogatta ezt, őket a demokrata szavazók követték 51 százalékkal.

A valódi függetlenek 65 százaléka, a republikánusok 78 százaléka és a demokraták 38 százaléka mondta azt, hogy nem gondolja, hogy az iskoláknak vissza kellene tartania ezeket az információkat a szülőktől.

„Ez a kérdés azon kulturális ékkérdések közé tartozik, ahol a politikai spektrum egyik oldala egységes, a másik oldal pedig megosztott vagy bizonytalan” – mondta Byler. „Ez nem olyasmi, ahol polarizálódik a republikánus szavazóbázis, és részben ez az oka annak, hogy a republikánusok ezt sok választáson kihasználják, mert ez egy olyan terület, amely egyesíti a saját bázisukat, és megosztja ellenfeleik bázisát.”

A kutatás szerint egyébként a gyermekesek nagyobb valószínűséggel támogatták a szülők tájékoztatását, a 18 év feletti gyermeket nevelő szülők 69 százaléka, a 18 éven aluli gyermeket nevelő szülők 54 százaléka mondta ezt, és még a gyermektelen szavazók 51 százaléka is kiállt a szülők joga mellett, hogy tájékozódjanak gyermekük nem- és névváltoztatásáról.

NAGYVILÁG

Címkék:

gender ideology, schools, usa