
A politikusok megállapodtak, de a szerbek nem érzik magukat biztonságban Koszovóban
Amíg Brüsszel és Washington az ohridi megállapodást ünnepli, addig a Koszovóban élő szerbek továbbra sincsenek biztonságban. Ismeretlen tettesek több házba is betörtek, a helyi szerbek vezetői pedig továbbra sem hajlandók részt venni a hamarosan esedékes önkormányzati választásokon.
Félelemben élnek a szerbek Koszovóban
Az elmúlt napokban három koszovói szerb család házába is ismeretlenek törtek be, jelentős anyagi kárt okozva ezzel nekik – írja a belgrádi kormány Koszovó-ügyi irodája. Közleményükben úgy fogalmaznak, a mostani esetekkel folytatódott az elmúlt hetekben egyre gyakoribbá váló rablások és betörések sorozata, amellyel nemcsak azt üzenik a szerbeknek, hogy nem látják őket szívesen, hanem közvetlen veszély fenyegeti a létüket, sőt az egzisztenciájukat is.
Az egyik betörés Batuse faluban történt, feldúlták és kirabolták az ingatlant, amíg a család Közép-Szerbiában tartózkodott egy ünnepségen. A háromgyerekes családban az eset nyugtalanságot és félelmet okozott, de nem csak ők rettentek meg ettől az esettől, hanem a szomszédaik, valamint a faluban élő többi szerb is. Emellett egy másik koszovói szerb családhoz is megpróbáltak betörni, ők azonban épp akkor érkeztek haza, amikor a rablók az ablakon keresztül próbáltak bejutni. A mostaniak nem egyedi esetek, a múlt hétvégén további két szerb házat is kiraboltak a betörők.
A rablások aggodalmat keltenek a helyi szerbekben, és az is nyugtalanítja őket, hogy a hatóságok egyetlen esetben sem találták meg az elkövetőket. Éppen ezért a belgrádi kormány Koszovó-ügyi Irodája arra kéri az illetékeseket, hogy vegyék nagyon komolyan a szerb ingatlanok elleni támadásokat, vonják felelősségre az elkövetőket, és a megfelelő büntetést róják ki rájuk.
Megállapodás, de aláírás nélkül
Koszovóban egyelőre továbbra sem nyugodnak tehát a kedélyek. Annak ellenére sem, hogy a szerb elnök és a pristinai kormányfő egyébként a hétvégén egyeztek meg az európai rendezési terv végrehajtásáról. Aleksandar Vucic ugyanakkor nem volt hajlandó aláírni az egyezményt, mert mint mondta: Szerbia nem ismeri el Koszovót független államként, ő pedig egy nemzetközileg elismert ország vezetőjeként nem írhat alá megállapodást, egy el nem ismert terület képviselőjével.
Kosovo and Serbia have agreed on the Implementation Annex of the Agreement on the Path to Normalisation of Relations.
The Annex and the Agreement are considered adopted through HRVP @JosepBorrellF’s statement: https://t.co/Na0IoU2qs9
Annex: https://t.co/IOgsJuUWAB pic.twitter.com/d7Kdr0gd56
— European External Action Service – EEAS 🇪🇺 (@eu_eeas) March 19, 2023
Josep Borrell az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője jelentette be a megállapodás tényét szombaton késő este, miután az észak-macedóniai Ohridban találkozott Vucic és Kurti. Megjegyezte: nem egy új egyezség született a két fél között, hanem a február végi brüsszeli egyezmény gyakorlati végrehajtásáról állapodott meg Belgrád és Pristina, amely most már az uniós integrációs folyamatuk részévé vált, így, amíg a dokumentumokban foglaltakat nem teljesítik, addig nem haladhatnak tovább az európai úton.
A koszovói szerbek nem hajlandók részt venni a választásokon
Nem lettek engedékenyebbek a megállapodást követően a koszovói szerb politikusok sem. Kitartanak korábbi álláspontjuk mellett, és mindaddig, amíg nem alakítja meg a pristinai vezetés a Szerb Községek Közösségét és amíg a koszovói hatóságok speciális egységeit nem vonják ki a szerbek lakta északi területről, addig nem hajlandók részt venni a helyi önkormányzati választásokon. A Szerb Lista képviselői a kérdésről az Amerikai Egyesült Államok pristinai nagykövetével egyeztettek. A szerbek leszögezték, hogy amíg nem teljesülnek a feltételeik, nem térnek vissza a koszovói intézményekbe.
Koszovó északi részén április 23-ra írtak ki helyhatósági választásokat. Ez viszont már egy második időpont, ugyanis az eredeti tervek szerint a voksolást december 18-án kellett volna megtartani, de akkor a nemzetközi közösség kérésére későbbre halasztották.