Erőszakos tiltakozásokban való részvétel miatt letartóztatták a kitüntetett aktivistát

A bevándorló hátterű önkéntesről – akit korábban kitüntettek a no-go zónákban élő büntetett előéletű fiatalokkal való munkájáért – kiderült, hogy részt vett az úgy nevezett "Korán-lázadásokban".

NAGYVILÁG 2023. JANUÁR 10. 11:38

A 2022-es húsvétkor kitört, nagy média-visszhangot kiváltó svédországi muszlim zavargások után egyre több olyan résztvevőt tartóztattak le, akiket korábban a baloldali média felmagasztalt, vagy a közösségi tevékenységéért ki is tüntették őket. Ilyen Hani Bilal Madit is, aki azt mondta magáról, hogy elítéli az erőszakot, de valójában egészen más nézeteket vallott, írja a Samnytt svéd hírportál. Mint írják, erre most derült fény, miután Hanit letartóztatták, mert maga is részt vett az erőszakban. A férfi tagadja, hogy bármi rosszat tett volna, de a rendőrség és az ügyészség is azt állítja, hogy bizonyítékaik vannak ellene. A vádak szerint a férfi szabotálta a rendőrségi műveleteket, és közreműködött a rendőrök megkövezésében is.

Az úgynevezett „Korán-lázadások” azok után robbantak ki, hogy egy magát jobboldali érzelműnek valló dán-svéd politikus több helyszínen is felgyújtotta a muszlimok szent könyvét, a Koránt, ami ellen sorozatos erőszakos tüntetésekkel és zavargásokkal tiltakoztak a svédországi muszlimok.

Hani évek óta a média – többek között az állami televízió – és számos szervezet segítségével népszerűsítette magát, és saját bevallása szerint igyekezett meggyőzni a többi bevándorló fiatalt Vivallában, hogy hagyjanak fel a bűnözéssel, és keressenek tisztességes megélhetést. Ezért több díjat, sőt ösztöndíjat is kapott, 2022-ben például félmillió svéd koronát adományozott neki a Wallenberg Alapítvány.

Tavaly novemberben Hani az „Év fiatal példaképe” címet kapta az egyesületi munkájáért. Az ok többek között az volt, hogy a nagypénteki erőszakos muszlim zavargások után kezdeményezte Sveaparken település megtisztítását.

Hani állást kapott Örebro önkormányzatánál, azzal a munkaköri leírással, hogy segítsen a fiatal bűnöző bevándorlóknak elhagyni a bűnözői pályát és munkát találni.

Peter Larsson, Hani önkormányzati alkalmazásáért felelős önkormányzati igazgató a médiának elmondta, hogy a büntetőjogi vádakat nagyon súlyosnak tartja, és ha elítélik, azonnali elbocsájtják a településtől. Larsson ugyanakkor azzal védekezik, hogy fogalma sem volt Hani meggyőződéseiről, és ígéretet tett arra, hogy a rendőrségi nyomozással párhuzamosan saját önkormányzati vizsgálatot indít, hogy a végére járjon az ügynek.

Az aktivista mellett két másik személyt is őrizetbe vettek, egy 26 éves és egy 19 éves férfit, akiket ugyanolyan büntetőjogi besorolással és gyanúsítotti fokozattal vettek őrizetbe. Az ügyésznek január 18-ig kell vádat emelnie vagy kérnie a fogva tartás meghosszabbítását.

Két további férfit és egy nőt gyanúsítanak a zavargásokban való részvétellel. Eddig összesen 42 embert vettek őrizetbe a Korán-lázadásokkal összefüggésben elkövetett bűncselekmények miatt. Számos esetben négy és hat év közötti börtönbüntetést szabtak ki.

NAGYVILÁG

Címkék:

activist, aggressive protestor, migration