Kritikus fajelméletet tanítanak az állatkertben

A nagyváros állatkertje adott otthont egy nyári tábornak, ahol a gyerekek kritikus fajelméletről és antirasszizmusról tanultak. A tábort 10-16 éves gyerekeknek ajánlották.

NAGYVILÁG 2022. SZEPTEMBER 2. 11:32

A nyári tábort a Washington Ethnic Studies Now (WESN) nevű szervezet rendezte, amely a washingtoni közoktatási hivatal (OSPI) engedélyével tart a tanároknak olyan továbbképzéseket, amelyeken a kritikus fajelméletet tanítják meg a pedagógusoknak. A szervezet vezetője, Tracy Castro-Gill korábban Seattle tankerületeinek etnikai tanulmányokkal foglalkozó igazgatója volt, és arról híresült el, hogy a matematikát „hatalom és elnyomás” kurzusokkal helyettesítette.

Az állatkertben és a Washingtoni Egyetemen tartott programok célja a szervezet szerint az, hogy „Washington állam minden osztálytermében az etnikai tanulmányokat antirasszista pedagógusok tanítsák, akik elkötelezettek a színes bőrűek történelmének és megélt tapasztalatainak középpontba állítása mellett”.

Ez volt az Ifjúsági Aktivista Akadémia második éve. Idén a programok július 6. és 20. között zajlottak, és 10-16 éves fiatalok számára ajánlották a kurzusokat. A program ára 500 dollár volt.

A résztvevők az egyhetes akadémia során a következő témákról tanulhattak a WESN állítása szerint, „az aktivizmus különböző típusai; szakmai fejlesztések létrehozása pedagógusok számára; szakpolitikák és jogszabályok megértése, elemzése és megírása; etnikai tanulmányok tananyagának kikérdezése megkérdőjelezése és létrehozása; konfliktusmegoldás és igazságszolgáltatás; öngondoskodás és radikális önszeretet gyakorlása, ifjúsági szervezetek fejlesztése és elősegítése”.

A The Post Millennial a tanfolyam kezdete előtt a Twitteren keresztül kereste meg a WESN-t, és kérvényezte, hogy adják át a tanterv egy példányát. A WESN azt kérte, hogy a hírügynökség fizesse ki a kurzust, hogy megnézhesse a tantervet. Azonban a szervezet ezzel jogsértést követett el, mivel a program egy államilag támogatott helyszínen zajlik, ezért a tananyagot rendelkezésre kellett volna bocsátani.

Annak ellenére azonban, hogy az állatkert 2014-2019 között csaknem 30 millió dollárnyi támogatást kapott King megyétől, valamint a megye számos városától, az állatkert sem bocsátotta rendelkezésre annak a szervezetnek a tananyagát, amelyik fasisztának titulálta a rendőröket, és a rendőr szervezeteket.

Az állatkert egy közleményt is kiadott a témában, amiben azt írták, hogy „A WAESN szervezettel az Empathy Collaborative program révén kerültünk kapcsolatba. Ezen a kezdeményezésen keresztül az elmúlt néhány évben több száz személlyel és közösségi alapú szervezettel, köztük a WAESN-nel is együttműködtünk, akik Délkelet-Seattle-t szolgálják, főként Beacon Hill és Rainier Beach környékét. Az Empathy Collaborative célja, hogy mélyebb kapcsolatokat és partnerségeket alakítsunk ki a közösséggel. A WAESN megkereste az állatkertet és megkérdezte, hogy tudnánk-e helyet biztosítani az akadémiájuknak, és érdeklődésüket fejezték ki a fiatalok természetvédelmi oktatásával kapcsolatban. Ez a Woodland Park Zoo küldetésének lényege, hogy megmentse a vadon élő állatvilágot, és minden korosztályt, képességet és hátteret figyelembe véve mindenkit arra inspiráljon, hogy a természetvédelem prioritássá váljon az életében. Úgy láttuk, hogy ez egy csodálatos lehetőség arra, hogy a fiatalokat mozgósítsuk, hogy csatlakozzanak az állatkert ezen küldetéséhez”.

NAGYVILÁG

Címkék:

children, critical race theory, education, seattle, zoo