Meggyalázták a Bibliát a transzpárti tüntetők

Az ultraliberális aktivisták egy konzervatív újságíró előadása ellen tiltakoztak ilyen módon.

NAGYVILÁG 2022. NOVEMBER 1. 12:59

A feldühödött transzpárti aktivisták oldalakat téptek ki a Bibliából és megették azokat, miközben a Daily Wire egyik rovatvezetőjének, Matt Walshnak az előadása ellen tiltakoztak, a Wisconsin-Madison Egyetem kampuszán.

Walsh a városban volt, hogy népszerűsítse a „Mi a nő” című dokumentumfilmjét, amely a radikális transznemű mozgalom mögött álló tudományos és társadalmi elméleteket cáfolja, illetve támogatja a konzervatívok biológiai nemekről alkotott elképzelését.

Az aktivisták és a tüntetők vulgáris jelszavakat skandáltak az újságíróra, többek között „b*szott rasszistaként” hivatkoztak rá, és megfogadták, hogy kollektívan „kiűzik a nácikat” az egyetem kampuszáról.

„Szeretnék köszönetet mondani a baloldali siránkozóknak, a kampusz-szerte terjesztett ingyenes reklámért” – mondta Walsh a rendezvényén, majd azt mondta a tüntetést szervező diákszervezet, az UW-Madison vezetőségének, hogy „szégyelljék magukat. Szégyenteljes, önmagatokat meggyalázó gyávák vagytok, és ti gerinctelen, gyáva bohócok bocsánatkéréssel tartoztok nekem”.

A Szentírást meggyalázó aktivistákat ábrázoló képsorokra reagálva Walsh úgy reagált: „Nos, állhatsz azon az oldalon, amelynek tagjai megeszik a Bibliát és kasztrálják a gyerekeket, vagy állhatsz szó szerint bármelyik másik oldalon. A te döntésed”.

NAGYVILÁG

Címkék:

bible, conservative, liberals, trans activist