Naponta több millió dollárba kerülnek a migránsok a városnak

A nagyváros átlagosan napi 5 millió dollárt költ a migránsok ellátására. Az adatok szerint mostanáig nagyjából 650 millió dollárt költött a település az illegális bevándorlókra, azonban ez a szám év végére elérheti a 4 milliárd dollárt is.

NAGYVILÁG 2023. MÁRCIUS 9. 12:47

Tavaly tavasz óta Greg Abbott texasi kormányzó és más kormányzók közel 50 000 migránst szállítottak New Yorkba, egy olyan „menedékvárosba”, amely régóta büszke arra, hogy megvédi az illegális bevándorlókat a letartóztatástól és a kitoloncolástól.

Eric Adams New York-i polgármester hivatala megerősítette, hogy az adófizetőknek naponta közel 5 millió dollárt kell fizetniük azért, hogy szállást és ételt biztosítsanak annak a nagyjából 30 ezer migránsnak, akik a városban vannak.

Zach Iscol, New York város katasztrófavédelmi biztosa a médiának elmondta, hogy az illegális bevándorlás költségei miatt egyre nehezebb fenntartani ezt a rendszert, ugyanis a New York-iak már most is mintegy 650 millió dollárt voltak kénytelenek elkölteni az újonnan érkezett határátlépőkre, a teljes összeg pedig jövőre várhatóan meghaladja a 4 milliárd dollárt. Ennek nagy részét olyan migránsokra költik, akiket Adams polgármester luxusszállodákban helyezett el szükségszállások helyett.

NAGYVILÁG

Címkék:

illegal migration, new york, usa