Nem felejtették el, hogy ártatlan médiamunkásokat ölt a NATO

Nem felejtették el, hogy ártatlan médiamunkásokat ölt a NATO

Munkájukat végző televíziós szakemberek haltak meg a NATO bombái által 24 évvel ezelőtt Belgrádban. A hozzátartozók azóta is keresik a választ, miért kellett olyan embereket megölni, akiknek semmi közük nem volt a politikához és a háborúhoz.

NAGYVILÁG POLITIKA 2023. ÁPRILIS 23. 13:57

Sminkes és vágó is volt az áldozatok között

24 évvel ezelőtt, április 23-án hajnalban a NATO a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) épületét bombázta. A légitámadás 16 civil áldozatot követelt.

A bombák 2 óra 6 perckor csapódtak a médiaházba, akkor, amikor épp a híradót sugározták onnan. A NATO katonai célpontként tekintett az RTS-re. Az elhunytak a közmédia munkatársai voltak.

Az áldozatok hozzátartozói idén is megemlékeztek a borzalmas tettről. Vasárnap hajnalban ismét feltették a kérdést, miért kellett ezeknek az embereknek meghalniuk?

Az áldozatok között volt műszaki munkatárs, sminkes, hangtechnikus, vágó, képkeverő, biztonsági őr és rendező is. A vasárnap hajnali megemlékezésen a családtagok nevében Miroslav Medic, az egyik elhunyt fivére szólalt fel, s emlékeztetett, a fájdalom az elmúlt évek alatt semmit sem csökkent.

“Azon a 24 évvel ezelőtti hajnalon 16 rokonunkat, barátunkat, kollégánkat ölték meg a munkahelyükön” – hangsúlyozta a férfi a Zasto, vagyis Miért nevű emlékműnél elmondott beszédében.

Mint mondta, évek óta azért gyűlnek össze, hogy választ kapjanak a kérdésükre, de ez 24 éve nem történik meg.

“Miért döntött valaki úgy, hogy ártatlan embereket öl meg, akik csak a mindennapi munkájukat végzik, akik senkit nem veszélyeztettek, akiknek nem volt semmilyen közük a közmédia szerkesztéspolitikájához. A NATO repülői egyértelmű figyelmeztetés nélkül, a biztonságos távolból lőtték ki a rakétákat az RTS épületére, tudatában annak, hogy odabent minden éjszaka emberek dolgoznak” – idézte fel az eseményeket Medic.

A megemlékezésen elhangzott: 16 hétköznapi ember esett áldozatul, akiket otthon a családjuk várt. Többségük fiatal volt, akiknek az sem adatott meg, hogy házasságot kössenek, nem kaptak lehetőséget arra, hogy egy normális életet éljenek.

„Valaki úgy döntött ezt elveszi tőlük. Elveszi tőlük azt, ami a legfontosabb, az életet” – mondta az egyik áldozat testvére.

Miroslav Medic leszögezte: a NATO bűnözői úgy határoztak, hogy a rakétáikkal elhallgattatják a Szerbiai Rádiót és Televíziót, ezzel pedig az egész világ számára megmutatják az erejüket és a büntethetetlenségüket. Ezért a bűncselekményért az agressziót elkövető NATO 19 vezetője közül egyet sem vontak felelősségre – tette hozzá a férfi.

Az RTS alkalmazottainak haláláért eddig csak a közmédia akkori igazgatóját Dragoljub Milanovicot vonták felelősségre, akit 2002-ben 10 év börtönre ítéltek, amiért nem gondoskodott az emberek biztonságáról a bombázások alatt.

kép: Facebook

 

Több szerbiai épület a mai napig viseli még a bombázások nyomát

Szerb újságíró szervezetek az évforduló kapcsán kiadott közleményükben megjegyzik, a katonai szövetség háborús bűnt követett el, és gyakorlatként honosította meg a médiaházak elleni támadásokat.

kép: V4NA

Az RTS épülete mellett több olyan objektum is áll még Szerbiában, amely őrzi a NATO-bombázások nyomait, ezek egyrészt emlékeztetnek a támadásra, másrészt óriási költséggel járna a lebontásuk is. Az egyik ilyen a Fruska gora hegyen álló TV-torony, mely 1975-ben épült, és arra szolgált, hogy a Vajdasági Rádió és Televízió műsorát sugározza. Az objektumot 1999-ben bombázta le a NATO.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

belgrade, bombs, media, NATO, RTS