
Szélsőbalos aktivisták zavarták meg a jobboldali politikai rendezvényt – videó
Több száz antifasiszta aktivista próbálta megzavarni a legnagyobb francia ellenzéki párt rendezvényét, végül a rendőröknek kellett beavatkozniuk. Egyikük egy házi készítésű bomba miatt elvesztette a hallását.
Szélsőbalos aktivisták és rendőrök között alakult ki dulakodás azon a politikai rendezvényen, amit a Nemzeti Tömörülés elnöke, Jordan Bardella szervezett a franciaországi Rennes melletti településen, Bruz-ben. A rendezvény kezdete előtt, szeptember 25-én, vasárnap délelőtt 150-200 fekete ruhába öltözött, sebészeti maszkot viselő, kapucnis szélsőbaloldali aktivista jelent meg a helyszínen, erre már napokkal a rendezvény előtt figyelmeztettek a közösségi oldalakon.
Az aktivisták raklapokat gyújtottak fel, hogy elejét vegyék a jobboldali politikai rendezvénynek. A helyszínre kivonult a rendőrségi rohamosztag, ám a tiltakozók őket is ellenségesen fogadták és kisvártatva összecsapás alakult ki a rendőrök és a szélsőbalosok között, az antifasiszta aktivisták tűzijátékkal lőttek a rendőrökre, akik könnygázzal válaszoltak. Sajtóértesülések szerint egy időre még a 34-es főutat is le kellett zárni. A hatóságok helikoptert is bevetettek, dél körül pedig a rendőrségnek sikerült visszavernie a tiltakozókat, így 13 órára megtisztították a terepet.
Jordan Bardella reagált a Twitteren a történtekkel kapcsolatban, bejegyzése szerint világosan értésére adja a szélsőbalos aktivistáknak, hogy nem enged a megfélemlítésnek és az összejövetelt megtartják annak rendje és módja szerint, köszönetet mondott továbbá a rendőröknek, hogy megfékezték a zavargókat.
Les milices rouges “antifa” de #Rennes cherchent á nous empêcher de tenir notre réunion publique en Bretagne.
Je leur dis très clairement : les intimidations ne fonctionneront pas et nous nous rassemblerons comme prévu.
Merci aux forces de l’ordre mobilisées face á ces nervis ! pic.twitter.com/0EsfhGYn6T
— Jordan Bardella (@J_Bardella) September 25, 2022
A párt parlamenti frakcióvezetője, Marine Le Pen is közzétette a Twitteren az incidensről készült képet, hozzátéve, hogy a politikai döntéshozók passzivitása ösztönzi a demokráciát lábbal taposó szélsőbalos aktivistákat az ilyen jellegű atrocitásokra, aminek az lesz a következménye, hogy Rennes és környéke törvényen kívüli zónává válik.
Encore et toujours les milices d’extrême-gauche qui piétinent la démocratie, encouragées par la passivité de nos décideurs politiques. #Rennes et l’Ille-et-Vilaine aussi deviennent des zones de non-droit. https://t.co/RfZC4U42FN
— Marine Le Pen (@MLP_officiel) September 25, 2022
Bardella egy másik Twitter-bejegyzése szerint az antifa aktivistáknak sikerült bejutniuk a farmra, ahol a rendezvényt tartották, Molotov-koktélt dobtak az egyik autóra, ami kigyulladt. A jobboldali politikus szerint ez egy igazi botrány, amiért közvetlenül Ille-et-Vilaine megye prefektusa a felelős.
Les milices antifa ont réussi á accéder á la ferme où devait se tenir notre meeting. Un cocktail Molotov a été lancé contre l’une de nos voitures qui a pris feu. C’est un véritable scandale dont est directement responsable le Préfet d’Ille-et-Vilaine !
cc @GDarmanin https://t.co/e3QL0QS5Xm
— Jordan Bardella (@J_Bardella) September 25, 2022
A szélsőbalos aktivisták és a rendőrök összecsapása során komoly sérülés is történt, Jordan Bardella adta hírül a Twitteren, hogy az akcióban résztvevő egyik rendőr elvesztette a hallását, amikor a közelében robbant fel egy házi készítésű bomba, amit a radikális tüntetők dobtak a rohamosztagosok felé. Az ellenzéki politikus szomorúan konstatálta, hogy ide vezet a szélsőbalos milíciák büntetlensége és a közhatalom hanyagsága, majd támogatásáról biztosította a megsérült rendőrt.
Un fonctionnaire de police qui assurait notre protection en Bretagne a perdu l’audition suite á l’explosion d’une bombe artisanale lancée par l’ultra-gauche.
Voilá où mènent l’impunité de ces milices rouges et l’incurie des pouvoirs publics.
Tout mon soutien au policier.
— Jordan Bardella (@J_Bardella) September 25, 2022
A Valeurs actuelles nevű lap főszerkesztője, Geoffroy Lejeune a CNews műsorában beszélt a történtekről, felhívta rá a figyelmet, hogy egyrészt van a demokrácia szabályai szerint működő Nemzeti Tömörülés, másrészt viszont ott vannak azok, akik nem tisztelnek semmit, rendkívül erőszakosak és rátámadnak a rendőrökre.
D’un côté, on a le RN qui joue les règles de la démocratie. De l’autre, on a des gens qui ne respectent rien, agressent les forces de l’ordre, sont extrêmement violents…
Ce ne sont pas des “antifas”, ce sont des fascistes.#Bruz pic.twitter.com/Qy0vSkQwZC— Geoffroy Lejeune (@GeoffroyLejeune) September 26, 2022