Szisztematikus rasszizmussal küzd Svédország az ENSZ szerint, pedig a migránsok gyilkolnak

Az ENSZ szakértői tanácsa szerint Svédország egy szisztematikus rasszizmussal küzdő állam, ahol a különböző faji csoportokat elnyomja a rendőrség. Mindezt annak ellenére mondják, hogy az országban rendszeresek a rendőrök ellen elkövetett erőszakos támadások.

NAGYVILÁG 2022. NOVEMBER 8. 10:59

Az ENSZ szakértői mindössze öt napot töltöttek el Svédországban, azonban ez elég volt nekik ahhoz, hogy megállapítsák: az országban szisztematikus rasszizmus van. Az ENSZ azért is bírálta Svédországot, amiért nem volt hajlandó adatokat gyűjteni az állampolgárok etnikai hovatartozásáról, ugyanis egy ilyen adatgyűjtés ellentétes lenne a svéd törvényekkel.

A szakértői csoport megbeszéléseket folytatott a kormány, a parlament és különböző hatóságok képviselőivel, valamint interjúkat készített a bevándorlók által uralt területeken élő emberekkel. Ezek után pedig felszólították Svédországot, hogy fokozza erőfeszítéseit az úgynevezett szisztematikus rasszizmus elleni küzdelemben.

A szakértői testület az emberi jogok megsértésének vizsgálatára összpontosított az afrikai hátterű emberekkel kapcsolatos bűnüldözéssel összefüggésben. A szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy egyes faji csoportoknak elnyomó rendőri jelenlétet, faji alapú profilalkotást és olyan rendőröket kell elviselnie, akik önkényesen megállítják őket. A jelentés bírálja továbbá a magánzárkák túlzott alkalmazását mind az őrizetben, mind a börtönökben.

Mindezt annak ellenére jelentette ki a vizsgálóbizottság, hogy a bevándorlók által uralt érzékeny területeken rendszeresek a rendőrök és az egyéb hivatalos személyek ellen elkövetett erőszakos cselekmények. Emellett pedig az illegális bevándorlók extra jogokat követelnek, és meg akarják ölni azokat, akik az iszlámmal kapcsolatban bármilyen kritikát megfogalmaznak.

Amint arról már a V4NA korábban is beszámolt, a svéd országos rendőrfőkapitány, Anders Thornberg nemrég sajtótájékoztatót hívott össze, hogy helyzetjelentést adjon a bevándorlással kapcsolatos súlyos, lövöldözésekkel és robbantásokkal járó bandabűnözésről, amely idén minden eddiginél több emberéletet követelt.

Thornberg azzal kezdte, hogy felsorolta a csak az elmúlt néhány héten történt lövöldözéseket, amelyek a bűnbandák között törtek ki, köztük egy olyan esetet, amely egy tömegközlekedési eszközön történt, és ahol csak a szerencsének köszönhető, hogy senki sem sérült meg.

“Idén 48 embert lőttek agyon, és úgy tűnik, hogy az év hátralevő részében sem fog csökkenni az ilyen esetek száma. Mi a rendőrségen úgy látjuk, hogy különösen súlyos a helyzet. A bevándorló bandákkal és a bűnözői csoportok által alkalmazott erőszak Svédországban mostanra olyan méreteket öltött, amilyeneket korábban még nem láttunk”

– mondta a rendőrfőkapitány, aki szerint szintén nagy pusztítással járnak a bandák robbantásos akciói is. A bevándorló bandák egyre komolyabb, gyakran katonai jellegű fegyverekhez jutnak hozzá, ami Thornberg szerint az egyik oka annak, hogy egyre több ember hal meg ezekben a támadásokban.

Thornberg egy ördögi spirálra is figyelmeztetett, amelynek következtében egy területen a gyakran előforduló súlyos erőszak normalizálódik, és így egyre több ember lépi át azt a határt, amikor úgy gondolják, hogy a konfliktusok során jogosan folyamodhatnak lőfegyver használatához.

A rendőr arra is rámutatott, hogy jelenleg több érzékeny terület is vörös zónában van, ami azt jelenti, hogy ezeken a területeken különösen intenzív háborúskodás folyik a kábítószerpiac ellenőrzéséért. A rendőrség általános értékelése szerint ez a tendencia tovább fog fokozódni, még a kisebb városokban is.

NAGYVILÁG

Címkék:

migration, racism, sweden, united nations