Feszült helyzetben vette át a kijevi magyar nagykövetség vezetését Íjgyártó István 2018-ban: az ország keleti részén háború dúlt, a kétoldalú kapcsolatokat pedig a magyar kisebbség jogait sértő törvények terhelték. A diplomata mindkét kihívást jól ismerte, hiszen korábban Moszkvában volt nagykövet, illetve kárpátaljai származású. De még lehetett ennél is nehezebb, hiszen 2022 februárjában Oroszország lerohanta Ukrajnát. Hogyan élte meg a háború kirobbanását? Gondolkodtak-e menekülésen? Mi bajuk az ukránoknak a magyar kisebbséggel? Lesz-e Orbán Viktor–Volodimir Zelenszkij-találkozó?

Mindennapi élet a bombázások és légiriadók alatt

Nem volt váratlan a dolog – idézte fel a Magyar Nemzet napilapnak az ukrajnai orosz invázió kezdetét Íjgyártó István korábbi kijevi magyar nagykövet. Azt mondta, hogy akkor már hetek óta arra figyelmeztettek a különféle hírszerzések, hogy támadás várható. Az első órákban mégis teljesen hihetetlennek tűnt, hogy valóban kirobbant a háború – tette hozzá. Íjgyártó elmesélte azt is, hogy hogyan élték át az első órákat: először is utasította a kollégákat, hogy halmozzanak fel élelmiszert és üzemanyagot. Erre aztán szükség is lett, mert beköltöztek a nagykövetség épületébe.

Ezt azért kellett megtenni mert sokáig nem lehetett tudni, hogy hova fajulnak az események, sokkal súlyosabb bombázásokra, akár utcai harcokra is lehetett számítani. Másodszor, minden harci cselekmény első következménye, hogy az emberek pánikba esnek, és menekülnek. Ezért arról is gondoskodni kellett, hogy a nagykövetség olyan központ legyen, ahol bárki segítséget kap, menedéket talál.

– tette hozzá, majd felidézte hogy a feladatot nehezítette, hogy nem lehetett tudni, bekerítik-e az oroszok Kijevet.

A volt nagykövet kendőzetlenül mesélt arról is, hogy mit éltek át a folyamatos bombázások és légiriadók alatt.

„Ezeknek elsősorban pszichológiai hatása volt. A nap bármely szakaszában megszólalhattak a szirénák, amely természetesen nagyon idegőrlő. Egyébként különösen az első szakaszban az oroszok inkább a külső kerületeket lőtték. Ettől függetlenül magam is voltam tanúja légi csapásnak Kijev központjában, szörnyű látvány, megrázó átélni. Az áram- és vízkimaradás inkább kellemetlenségeket okozott, de vízkészletekkel, generátorokkal igyekeztünk átvészelni ezt az időszakot”

– fogalmazott.

A magyar-ukrán viszony nem olyan rossz, mint amilyennek látszik

Az interjú során kitértek arra is, hogy a háború nem segített az egyébként is elmérgesedő ukrán- magyar viszonyon. Azt mondta, sokszor bekérették az ukrán külügyi tárcába elbeszélgetésre. „Még egy hete se érkeztem meg Kijevbe, már jelenésem volt. A bekéretés egy erőteljes diplomáciai gesztus, amelynek lényege, hogy egy kifogásolt esetet személyesen próbáljanak meg a külképviselet vezetőjének értésére adni. Ukrajnában erre a megszokottnál talán többször került sor, amihez annak is köze van, hogy az ukrán diplomácia is fordulatszámot váltott. Azonban ez alapvetően egy párbeszéd, ahol az egyik fél elmondja a kifogásait, a másik pedig igyekszik választ adni azokra. Azt kell mondjam, a beszélgetések hangulata gyakran sokkal békésebb volt, mint a tálalásuk a sajtóban. Előfordult, hogy szinte ki sem léptem az épületből, már megjelent egy közlemény az ügyről, amiben erősebb volt a hangnem, mint amit velem szemben használtak. De ez az ukrán helyzet sajátossága” – fűzte hozzá Íjgyártó István, aki 2018-ban vettem át a kijevi nagykövetség irányítását, amikor a kisebbségi kérdés miatt keletkezett feszültség első hullámai már érezhetők voltak. Az elhíresült oktatási törvény, valamint az államnyelvről szóló törvény kialakított egy olyan „hálót”, amelybe várható volt, hogy belegabalyodnak az Ukrajnában élő kisebbségek. A volt nagykövet úgy véli, hogy egy kisebbség életében három kiemelkedő kérdés van.

„Az első az identitás megőrzése és annak továbbadása a következő generáció számára. Ennek legfontosabb eszköze a kisebbségi nyelven folyó oktatás. A második szorosan összefügg az elsővel: hogy milyen a nyelv „használati értéke”. Ez alatt azt értem, hogy a kisebbség nyelvének van-e olyan ereje, mint a többség nyelvének. Beszélhetnek-e rajta, elhelyezhetik-e a felirataikat, használhatják-e a hivatalos érintkezéshez. A harmadik – és ez egy ország demokráciáját is értékeli –, hogy miképpen születnek a kisebbségről szóló döntések. Részt vesz-e a közösség az elfogadásukban vagy a fejük felett születnek. Én úgy látom, hogy Ukrajnában a korlátozó intézkedések ezt a három alapvető kérdést sértették meg súlyosan. Az teljesen mindegy, hogy ezeket a törvényeket milyen szándékkal fogadták el, mert azok hosszabb távon a kárpátaljai magyarság sorsát határozzák meg. Következményük pedig hosszabb távon a kisebbség eltűnése. Magyarország ezt nyilvánvalóan nem hagyhatja”

– fogalmazott a korábbi kijevi nagykövet, aki így folytatta:

„Az ukrán állam felfogása a kérdésben a kezdetektől politikai. A jogi érveinkre nem tudnak válaszolni. Érthetetlen, hogy az az Ukrajna, amely a 90-es évektől ha nem is példás, de előremutató kisebbségi politikát folytatott, 2014-től miért változtatott ilyen drasztikusan? Csodálkozom azon, hogy nyugati partnereink sem veszik elég komolyan az ügyet. Hiszen, ha a kisebbségi jogalkotás terén meg lehet tenni egy ilyen súlyos lépést, akkor komoly kétségeim vannak, hogy más, a demokrácia szempontjából fontos kérdésben mi várható? Számos vitát folytattam le erről ukrán partnerekkel, és megdöbbentő volt, hogy milyen paternalista – sőt ki merem mondani, a szovjet örökségben gyökerező – hozzáállás uralkodik a társadalomban. Az ukrán állam egyfajta tulajdonosként tekint az állampolgáraira, beleértve a kisebbségeket is. Végig megnyilvánult ez abban az érvelésben, hogy ők csak azt akarják, hogy a kisebbségek jobban beilleszkedjenek. Valójában Ukrajna kísérletet sem tett a multikulturalizmus megteremtésére, hogy tudatosítsa azt, Kárpátalján a magyarság több mint ezer éve él. Közben azt viszont elvárta, hogy a kisebbség különös tisztelettel forduljon a többségi ukránok felé. Ezt súlyos aránytalanságnak tartom. A politikai céljuk a kisebbségek eltüntetése, nem pedig megőrzése”.

Íjgyártó szerint ezek mesterséges nézetek, nyilván abból a logikából táplálkoznak, hogy a Krím is elszakadt Ukrajnától, innentől kezdve pedig a kisebbségek által lakott területek potenciális veszélyforrások. Ráadásul a kijevi politikai elit egyáltalán nincs tisztában Kárpátalja demográfiai viszonyaival. Azzal vádolni a kárpátaljai magyarságot vagy Magyarországot, hogy elszakítanák a területet, teljes abszurdum. Ezzel valójában az ottani többség hűségét kérdőjelezik meg. Közben a szeparatizmus vádja arra is jó volt, hogy ne a kisebbségi jogokról beszéljünk. Tökéletes terelés a párbeszéd és valódi viták helyett – magyarázta a magyar férfi.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy sok helyen járt már Ukrajnában, de soha semmilyen magyarellenességet nem tapasztalt. A magyarellenes érzelmeket sajnos a propagandamédia táplálja.

„Sok esetben a Magyarországgal és magyarsággal szembeni feszültséget mesterségesen, nem kizárt, hogy bizonyos külföldi érdekek kiszolgálására gerjesztik, de szerencsére ez nem éri el a társadalom széles köreit. A háborús feszültség ezt annyiban még szította, hogy sokkal fontosabb lett, ki és hogyan támogatja Ukrajnát. Az ukrán propaganda pedig gyakran úgy állította be, mintha Magyarország Oroszországgal szövetségben Ukrajna tönkretételén dolgozna. Az ukrán sajtóban a magyar politika minden olyan rezdülése nagy nyilvánosságot kapott, ami nemtetszést válthatott ki, viszont agyonhallgatták az óriási segítséget. Számtalan kísérletet tettünk, hogy ezen változtassunk, de általában éreztették velünk, hogy minden központi akaratra történik. Ettől függetlenül meggyőződésem, hogy a magyar–ukrán kapcsolatok nem olyan rosszak, mint amilyennek látszanak”

– emelte ki a volt nagykövet, aki szerint a kétoldalú kapcsolatokon kevés erőfeszítéssel is nagyon sokat lehetne javítani. Ehhez viszont mindkét oldalon meg kell lennie a szándéknak. Magyarország már számos gesztust tett, most már viszonzást is várnának a magyarok.

Lehet Orbán-Zelenszkij találkozó?

Arra a kérdésre pedig, hogy a régóta várt Orbán Viktor–Volodimir Zelenszkij-találkozó nem javíthatna a helyzeten, Íjgyártó István azt felelte, hogy az elmúlt harminc évben számos olyan kommunikációs csatorna épült ki a két ország között, amelyek az utóbbi években felmerülő problémákon segíthettek volna. Például 1989 óta létezik egy kisebbségi vegyes bizottság, amely remek fóruma lehetett volna a vitatott törvények párbeszéd útján történő tisztázására.

„Ezt mindmáig nem sikerült összehívnunk, és mondhatom, nem a magyar fél hibájából. Hasonló módon a gazdasági vegyes bizottság közös ülését az ukrán fél az utolsó pillanatban mondta le. Számtalan olyan eszköz áll tehát rendelkezésünkre, amelyet nem merítettünk ki, de előkészítenének egy legfelsőbb szintű találkozót. Még akkor is, ha egy ilyen találkozó persze kétségtelenül nagy lökést adhatna a kapcsolatoknak”

– jelentette ki.