Gabbard: a radikális baloldali propaganda miatt egyre több a transznemű fiatal

Gabbard: a radikális baloldali propaganda miatt egyre több a transznemű fiatal

A korábbi demokrata politikus szerint nem véletlen, hogy több száz százalékkal megnőtt a fiatalokon elvégzett nemátalakító műtétek és kezelések száma.

POLITIKA 2022. NOVEMBER 23. 08:00

A transznemű fiatalok számának drámai emelkedése annak a közvetlen következménye, hogy a szélsőbaloldal radikális programját a gyerekekre erőltetik, erről beszélt a napokban Tulsi Gabbard. Az amerikai politikus, aki nemrég hivatalosan is bejelentette kilépését a Demokrata Pártból, egy kutatási tanulmányt idézett, amely nemrég a Journal of the American Medical Association pediatrics című szaklapban jelent meg. A tanulmány szerint 2016 és 2019 között 389 százalékkal nőtt az olyan rekonstrukciós műtétek száma, amelyeket többségében kiskorúakon végeztek el.

Gabbard egy másik statisztikára is felhívta a figyelmet. A University of California jogi karának Williams Intézete közzétett egy tanulmányt, amely szerint a transznemű fiatalok száma Amerikában megduplázódott csak az elmúlt öt évben.

„Ha megnézzük ezeket a statisztikákat, rá kell jönnünk, hogy ez nem véletlen. Ez nem csak úgy megtörtént. Ez nagyon is szándékos”

– mondta, és a megdöbbentő statisztikákért a radikális baloldali propagandát tette felelőssé.

„Elutasítják az objektív valóság létezését azzal, hogy elutasítják a biológiai férfi és nő közötti különbségek legalapvetőbb igazságát”

– mondta, megjegyezve, hogy a hatalmon lévők, beleértve az orvosi intézményeket is, továbbra is „erőltetik” az olyan eljárásokat és úgynevezett „kezeléseket”, mint a pubertásgátlók – hívta fel a figyelmet a korábbi demokrata politikus.

Ahogy arról korábban a V4NA is beszámolt, Joe Biden egy közleményben tette világossá az álláspontját. Azt írta, hogy meg kellene könnyíteni a transznemű gyerekeknek, hogy hozzájussanak a nemi hovatartozásukat megerősítő ellátásokhoz. Az elnök azt is írta, hogy

„a transznemű gyermekek beteljesülést jelentenek a szüleiknek, örömet a barátaiknak, és Isten képmására teremtetnek. Egy transznemű gyermek identitásának megerősítése az egyik legjobb dolog, amit egy szülő, tanár vagy orvos tehet”.

Ezeknek az eljárásoknak egyébként rengeteg következményeit fedték fel a legfrissebb kutatások, amelyek tönkre is tehetik a gyerekek életét. Az American College of Pediatricians nevű, gyermekorvosokat és más egészségügyi szakembereket összefogó szervezet arra figyelmeztet, hogy a pubertásblokkolók és a nemi diszfóriában szenvedő fiataloknak gyakran felírt nemi hormonok használatának hosszú-és rövidtávon is komoly következményei lehetnek.

A szervezet a pubertásblokkolók mellékhatásaiként a következőket jelölte meg: “csontritkulás, hangulatzavarok, görcsrohamok, kognitív zavarok, és ha keresztnemű hormonokkal kombinálják, sterilitás”. Emellett az orvosi szervezet szerint a keresztnemű hormonok “a szívroham, a stroke, a cukorbetegség, a vérrögök és a rákos megbetegedések megnövekedett kockázatával járnak az egész élettartam során”.

POLITIKA

Címkék:

lgbt ideology, tulsi gabbard, usa