Kommunizmus: a 100 millió áldozatot követelő eszme, ami ma is pusztít

A kommunizmus bűneit kutató történészek becslése szerint százmillióra tehető a kommunista diktatúrák áldozatainak száma. Eközben az Egyesült Államok több városában baloldali radikálisok meggyalázzák George Washington és más elnökök szobrait, ugyanakkor a kommunista tömeggyilkos, Lenin szobra büszkén és sértetlenül áll Seattle-ben.

POLITIKA 2020. JÚNIUS 26. 14:03

Miért nem folytatták még le a kommunizmus nürnbergi perét? – teszi fel a kérdést Stéphane Courtois, A kommunizmus fekete könyve című kötet főszerkesztője. A francia történész szerint egyes kommunista államok „bőségesen kimerítették mind az emberiség elleni bűntett, mind a háborús bűntett, mind pedig a béke elleni bűntett fogalmát”. Courtois szerint a nácizmus számlájára mindent összevetve 25 millió áldozatot írhatunk, míg a kommunizmusnak négyszer ennyien, 100 millióan estek áldozatul világszerte. Az Egyesült Államokban ugyanakkor egyre népszerűbb a demokratikus szocialista mozgalom (DSA), amelynek célja Maria Svart, a párt vezetője szerint az, “hogy a dolgozó emberek irányítsák a társadalmunkat, a munkahelyeket és a gazdaságunkat”. Vagyis az amerikai demokratikus szocialisták ahhoz a kommunista berendezkedéshez térnének vissza, amely Európa és Ázsia számos országában nemcsak a gazdaságot, de emberek, családok millióinak életét tette tönkre a 20. században.
 

A II. világháború után a Szovjetunió által megszállt úgynevezett „keleti blokkban” alig volt család, amelyet ne érintett volna a kommunista elnyomás valamilyen formája. Az 1950-es évek elejére alig maradt család Csehszlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon, Romániában vagy a Balti-államokban, amelynek legalább egy tagját ne hurcolták volna el kényszervallatásra vagy kényszermunkára. Az otthon maradt családtagokat áttelepítéssel, erőszakos jószág- és termény-beszolgáltatással tartották rettegésben. A politikai rendszer működése a megfélemlítésen alapult: a kommunista párt vezetői és funkcionáriusai arra buzdították az embereket, hogy jelentsék fel a saját családtagjaikat. Kedvelt jelszavukká vált – és egyúttal paranoid ellenségképüket is szemlélteti – hogy „az imperialisták beférkőztek a kommunisták soraiba”, valamint, hogy „az is gyanús, aki nem gyanús”.
 

Kommunista pusztítás Közép- és Kelet-Európában: elhurcoltak és meghurcoltak 

 
A szovjet hadsereg által megszállt egykori „keleti blokk” országai közül elsőként Magyarország döntött arról, hogy legyen emléknapja a kommunizmus áldozatainak. A magyar Országgyűlés 2000-ben határozatot fogadott el arról, hogy minden évben február 25-én emlékezzenek meg a kommunizmus áldozatairól. A világháborút követő három évben mintegy 35 ezer magyart tartóztattak le politikai vagy vallási meggyőződése miatt, több mint 1000 embert kivégeztek vagy halálra kínoztak. További 55 000 embert küldtek az ország területén, illetve a Szovjetunióban felállított kényszermunkatárborokba. A demokratikus rend visszaállítására irányuló 1956-os forradalom véres leverése után a kommunisták mintegy 26 ezer embert tartóztattak le, 350-et kivégeztek. A kommunizmus magyarországi áldozatainak számát így mintegy 116 ezerre becsülik a kutatók. Ebbe nem értendők bele a megcsonkított, a családfőtől, gyermekeiktől gyakran koholt vádak alapján elszakított, lelki és fizikai terrortól gyötört családok.
 

Lengyelországban az 1939-ben megkötött Molotov-Ribbentrop paktum következtében az ország területének több mint felét szovjet csapatok szállták meg. Megkezdődött az ország „kommunizálása”, aminek részeként több hullámban mintegy 320 ezer embert – köztük politikai foglyokat – deportáltak a Szovjetunióba kényszermunkára. Az 1940-ben történt katyni mészárlás – amelynek során a szovjet titkosszolgálat, az NKVD emberei 22 ezer lengyel katonatisztet, tartalékos tisztet, rendőrt és határőrt lőttek tömegsírokba – a vörös terror máig ható szimbólumává vált Lengyelországban. A háború után egészen 1956-ig tartott a lengyel hazafiak elszigetelt partizánharca a kommunisták ellen. Az 1945-ös augustówi felkelés után a szovjetek több mint 7000 lengyel ellenállót letartóztattak, közel 700-at kivégeztek. Az NKVD Lengyelország területén is kényszermunkatáborokat állított fel, a 206 táborban fogva tartott és éheztetett lengyel „másként gondolkodók” száma becslések szerint elérte a 300 ezer főt. Az 1944 és 1956 között elítélt és kivégzett lengyelek számát 50 ezerre becsülik a történészek.
 

Csehszlovákia a két világháború között demokratikus államként működött, mindaddig, amíg a Vörös Hadsereg 1945-ben átvette az irányítást és választási csalás útján a cseh kommunistákat juttatta hatalomra. Utóbbiak – a magyar és a lengyel példát követve – fokozatosan kiszorították a hatalomból az ellenzéki pártokat, vezetőiket deportálták és 1948-ban kommunista diktatúrát vezettek be. Felszámolták a magántulajdont és a szólásszabadságot, utóbbi terén az 1960-as évek végéig nem történt változás. A cseh szabadságmozgalmak az 1968-as Prágai tavaszban kulminálódtak, melynek célja az „emberarcú szocializmus” kialakítása lett volna. Ezt a szovjet kommunista vezetés nem nézte tétlenül: a Varsói Szerződésre hivatkozva mozgósította a közép-európai csatlós államok hadseregét, amelyek tankokkal és fegyverekkel verték le a prágai mozgalmat. Bár a halálos áldozatok száma viszonylag alacsony (hivatalos adatok szerint 53 cseh és 19 szlovák vesztette életét), az erőszakos beavatkozás következtében a rendszerváltozást meghozó 1989-es „bársonyos forradalomig” mintegy 300 ezer emigráns hagyta el Csehszlovákiát.
A kommunizmushoz köthető több mint 100 millió áldozat ellenére az eszme napjainkban is él, a nácizmushoz hasonló egyetemes elítélő határozat máig nem született az eszmével szemben. A vörösök a kormánykoalíció részét képezik mások mellett Spanyolországban, Fehéroroszországban, Argentínában és Venezuelában. Az egykori „keleti blokk” országainak többségében a kommunisták átalakultak vagy beolvadtak a szocialista pártba, de aktív – igaz, marginális támogatottságú – kommunista párt működik például Olaszországban és Franciaországban is.

POLITIKA

Címkék:

communism, hungarian revolution, katyn massacre, lenin, political ideology, prague spring, revolution of 1956, stalin, stalinism, the black book of communism, victims of communism