Mateusz Morawiecki: A járvány olyan volt, mint egy elhúzódó tél

Mateusz Morawiecki: A járvány olyan volt, mint egy elhúzódó tél

A járvány olyan volt, mint egy elhúzódó tél, a Lengyel Egyezmény pedig sok vállalkozás számára újjáéledés, virágzás lesz, mondta Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök országjáró körútja állomásán, ahol a járvány utáni helyreállítási terv, a Lengyel Egyezmény részleteiről is beszélt.

GAZDASÁG POLITIKA 2021. MÁJUS 17. 16:44

A Lengyel Egyezmény egy új társadalmi-gazdasági program Lengyelországban, mely a járvány utáni újjáépítésre fókuszál, és adókedvezményeket, adómentességet, lakásépítési támogatást és új munkahelyek létrehozását is tartalmaz. Mateusz Morawiecki országjáró körútján ezt a tervet mutatja be.

Stezycy-i állomásán a kormányfő meglátogatta Európa egyik legnagyobb virágtermelő vállalatának, a JMP Flowers központját. Itt úgy fogalmazott, nagy büszkeség, hogy a lengyel virágok innen az egész világra eljutnak, és a Lengyel Egyezmény keretében arra is törekedni fognak, hogy a lengyel termékeknek megtalálják az értékesítési lehetőségeit.

Mint mondta, a járvány olyan volt, mint egy elhúzódó tél, a Lengyel Egyezmény pedig sok vállalkozás számára újjáéledés, virágzás lesz. Sok vállalatnak segíthet majd a kormány programja, tőkéjének és termelési kapacitásának növelésében.

Mateusz Morawiecki hétfőn ellátogatott a ryki-i kórházba is, ahol elmondta, a Lengyel Egyezmény az egészségügyet is érinti.

Mint mondta, mindent meg fognak tenni az elkövetkező időszakban azért, hogy a lengyelek európai szintű egészségügyi kezelésben részesülhessenek. Két év múlva a GDP 6 százalékát fogjuk az egészségügyre költeni, hat év alatt pedig el akarjuk érni a 7 százalékot, emelte ki a lengyel miniszterelnök.

Kiemelte, az állami támogatások és az egészségügyi beruházások akkor lehetnek igazán sikeresek, ha a kormány szorosan együtt tud működni az önkormányzatokkal és a helyi közösségekkel.

https://v4na.com/politika/a-magyar-otthonteremtesi-tamogatashoz-hasonlo-programot-jelentettek-be-a-lengyelek-44686/

GAZDASÁG POLITIKA

Címkék:

coronavirus, mateusz morawiecki, poland, polski lad, reopen