Orbán Viktor: Európának olyan szövetségesekre van szüksége, amelyek tágabbra vonják a védelmi gyűrűjét

Orbán Viktor: Európának olyan szövetségesekre van szüksége, amelyek tágabbra vonják a védelmi gyűrűjét

Európának a migrációval szemben olyan szövetségesekre van szüksége, amelyek minél tágabbra tudják vonni a védelmi gyűrűjét. Ha ez nincs, Európa összeroppan. Ilyen védelmi gyűrű szerepe van Törökországnak is, jelentette ki a magyar miniszterelnök csütörtökön Ankarában.

POLITIKA 2021. NOVEMBER 12. 08:50

Orbán Viktor azután beszélt erről, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnökkel tárgyalt a Magyar-Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács 5. ülésén.

A miniszterelnök a megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón elmondta, hogy

Magyarország nagyobb és közvetlen pénzügyi támogatást kér Brüsszeltől Ankara számára a migrációval való küzdelemben.

Kiemelte azt is, hogy az Európai Uniónak a Törökország déli és keleti határán kiépülő falak építését, valamint Észak-Szíria stabilitásának megteremtését is támogatnia kell.

Rámutatott arra, hogy Európát három irányból fenyegeti a migráció: a Földközi-tenger, a Nyugat-Balkán, valamint Fehéroroszország felől. Orbán Viktor továbbá arról is beszámolt, hogy Törökország 50 határőrt küld Magyarországra a magyar határ védelmére. A magyar kormányfő hangsúlyozta: Budapest számára geopolitikai szempontból fontos, hogy Berlin és Moszkva mellett Ankarával is baráti, stratégiai szövetséget ápoljon.

A migráció mellett azonban három másik nagy válság is fenyegeti Európát: egy egészségügyi, egy gazdasági és az energiaellátást érintő válság, hívta fel a figyelmet.

Orbán Viktor a koronavírus-járvány elleni küzdelmet illetően arra emlékeztetett, hogy Magyarország és Törökország között a kétoldalú kereskedelmi kapcsolat a pandémia alatt nemhogy visszaesett, hanem több mint 30 százalékkal nőtt, megközelítve a négymilliárd dollárt. Egyúttal felidézte, hogy a válság elején, amikor a védekezés legalapvetőbb eszközei, például maszkok sem álltak rendelkezésre, Ankara alapanyagot szállított Magyarországra, elősegítve a hazai gyártást.

A gazdasági válsággal kapcsolatban Orbán Viktor közölte: a magyar kormány úgy döntött, hogy beruházásokkal küzdi le a válságot, amihez külföldi beruházók kellenek. Jelezte: óriási sikernek tartja, hogy a világ egyik legnagyobb csomagolóanyag-ipari vállalata minden idők legnagyobb magyar-török beruházását, egy 70 milliárd forint értékű gyárépítést valósít meg Kaposvár mellett.

Elmondta azt is, hogy folytatják a nukleáris energiával történő együttműködést tudományos, kutatási és képzési területen. Jelezte: Magyarország megnövelte a török diákok számára nyújtott ösztöndíjas helyek számát 150-ről 200-ra. Hozzátette: ennek a kontingensnek egy része kifejezetten nukleáris tanulmányokat folytató diákok számára lesz elérhető.

POLITIKA

Címkék:

Hungary, recep tayyip erdogan, turkey, viktor orban