
Orbán Viktor: Itt kell boldogulni, csak itt van magyar jövő
A magyar szaktudással, szervezőképességgel és akarattal képesek vagyunk olyan országot építeni, ahol jó és jó lesz élni, dolgozni, családot alapítani és gyerekeket nevelni – emelte ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök, a 16. Szakma Sztár Fesztivált megnyitó beszédében Budapesten.
A kormány folyamatosan megújítja a szakképzést, évek óta nő a szakképzésbe jelentkezők száma és javulnak a tanulmányi eredményeik is – jelentette ki a magyar miniszterelnök a megnyitón.
Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén hangsúlyozta: minden tíz általános iskolát befejező tanulóból hat a szakképzésben folytatja tanulmányait, a legnépszerűbb iskolatípus pedig a technikum.
Hozzátette: a duális képzés bevezetése is hasznosnak bizonyult, mind a vállalkozások, mind pedig az ország összteljesítménye, a gazdasági növekedés szempontjából. A jelentkezők számának növekedése és a javuló tanulmányi eredmények pedig azt mutatják, hogy a tanulók és családjaik számára is bevált az új rendszer – mondta.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy
magyar szaktudással, szervezőképességgel és akarattal képesek vagyunk olyan országot építeni, ahol jó és jó lesz élni, dolgozni, családot alapítani és gyerekeket nevelni.
A diákokhoz fordulva a miniszterelnök azt mondta, ha körülnéznek a nagyvilágban – ami jó dolog – mindig érdemes hazajönni. “Csak itt vagy otthon, csak ez a te hazád”- mondta a kormányfő, aki kiemelte: itt kell boldogulni, csak itt van magyar jövő.
Orbán Viktor köszönetet mondott minden, a magyar szakképzésben tiszta szívvel és odaadóan dolgozó pedagógus, mentor, szakértő munkatárs áldozatos munkájáért, és sok sikert kívánt a szakképzésben tanulóknak, tanáraiknak és családjaiknak.
Címkék: