Partikkal ünneplik az abortuszt, ami lassan divattá válik egyes helyeken

Partikkal ünneplik az abortuszt, ami lassan divattá válik egyes helyeken

A nem kívánt terhesség megszakítása nem rosszabb egy átlagos influenzánál – vélekednek az abortuszpártiak. Egy publicista azzal dicsekedett hogy már három abortusza volt eddig. Egy másik pedig arról beszélt egy magazinnak, hogy sokkal pozitívabban kellene felfogni az abortuszt, mert túl drámaian állnak hozzá az emberek.

POLITIKA 2022. SZEPTEMBER 18. 11:38

Egyre több országban válik divattá az abortusz, ahogy a balliberális mainstream megpróbálja elbagatellizálni a nem kívánt terhesség megszakítását. Ez a folyamat mostanra elérte azt a pontot, ahol az abortuszpártiak szó szerint partikat rendeznek, amikor úgy döntenek, hogy véget vetnek gyermekük életének, amikor az még az anyaméhben van. A filmes és publicista Franzis Kabisch – aki queer és feminista is egyben – egy népszerű magazinban kendőzetlenül beszélt az élményeiről. Úgy véli, hogy az abortusz körüli kérdést inkább pozitív fényben kellene feltüntetni, mert a világ túlzottan negatívan áll hozzá. „A szex és az abortusz összetartozik” – tette hozzá. Elmondta, hogy néhány évvel ezelőtt gyógyszeres abortuszon esett át, ennek alkalmából pedig a barátnőivel több napig tartó pizsamapartit rendezett.

„Az abortuszom nagyon szép volt. Érzéki és valahogy izgalmas volt. Fájdalmas is, oké, de semmi olyan, amin ne tudnék túljutni”

– mesélte Kabisch a magazinnak. Az abortuszpártiak szerint egyébként a terhességmegszakítás aligha drámaibb, mint egy influenza. Van aki egyenesen dicsekszik is azzal, hogy többször is elvetette a gyermekét. Egy mások önjelölt publicista Jutta Ditfurth néhány hónapja a közösségi oldalán újságolta nagy boldogsággal, hogy már három abortuszon is túl van és egyik miatt sem érezte magát rosszul.

Ditfurth szerint amíg a nők nem határozhatják meg saját szexualitásukat és szaporodásukat, addig nem lehetnek szabadok. Németországban nemrég óriási port kavart, hogy az egy éve felállt szövetségi kormány eltörölte azt a törvényt, ami addig megtiltotta az abortusz reklámozását. A hirdetési tilalom júniusi eltörlése nem csak egy triviális intézkedés a nagyobb információszabadság érdekében, hanem egyben ez az első lépés volt az abortusz normalizálása felé – írta.

De más tervek is az asztalon vannak a szövetségi kormánynál. A Zöldek által delegált családügyi tárcavezető robbantotta fel az internetet: azt követeli, hogy az orvostanhallgatók már az egyetem első éveiben tanuljanak az abortuszról.

“Az abortusz különböző orvosi módszereinek az orvosok képzésének része kell legyen”

– jelentette ki Lisa Paus, akinek bevallása szerint a legfontosabb küldetése a gyermekek alapvető biztonsága. A családok jólétéért felelős miniszter elmondta azt is, hogy már folynak az egyeztetések Karl Lauterbach egészségügyi miniszterrel arról, hogy hogyan lehetne beépíteni az abortuszt az orvosi alapképzésbe.

Ezzel és az újfajta gender-őrülettel kapcsolatban egy hosszabb interjút adott Gerhard Müller regensburgi bíboros a DemoFürAlle című műsornak. Az egyházi méltóság egyértelmű kritikát fogalmazott meg az elmúlt évtizedek társadalmi változásaival kapcsolatban, hosszasan kitért például az LMBTQ mozgalom térhódítására. Úgy véli, hogy amit a propagandában hirdetnek, az ellentétes az emberi természettel, jónéhány országban pedig a politikusok asszisztálnak ehhez.

“A demokratikus országok politikusai még az EU-ban is megengedik maguknak, hogy egyszerűen másként határozzák meg a valóságot, és az ideológiájuk értelmében erőszakkal akarják megváltoztatni az emberek gondolkodását. De ettől függetlenül a férfi férfi marad, a nő pedig nő”

– mondta Müller bíboros, aki azt is hozzátette, hogy az, ahogyan megpróbálják manipulálni a közvéleményt a fogalmak megváltoztatásával, olyan totalitárius rendszerekre emlékezteti, mint a nemzetiszocializmus vagy a sztálinizmus.

“Nincs szükségem arra, hogy a Bundestagból valaki, akinek esetleg sikerült egy abortuszos iskolai végzettséggel mandátumot szereznie, megmondja nekem, hogyan alakulnak ki a fogalmak!”

A bíboros kitért a transzneműséggel kapcsolatos divatra is, amely miatt egyre több fiatal szeretné megváltoztatni a nemét. A bíboros szerint “nincs olyan, hogy nemi átalakítás, a transznemű irányzat inkább egy óriási bűntett az emberiség és a kisgyermekek ellen” – fogalmazott. Az egyházi méltóság néhány hete egy másik interjúban azt mondta, hogy

“mivel a férfi vagy a női szexualitás része a saját testünk megnyilvánulásának, lényegében nem változtathatunk rajta. Vagy pozitívan fejlődünk annak keretein belül, vagy – saját kárunkra – lázadunk ellene. A felnőtté válás folyamán a test és a lélek egységeként kell teljes szívvel elfogadnunk magunkat. A gender-propaganda totalitárius hatalmi pozíciót kapott a politikában, az igazságszolgáltatásban, az egyetemeken és a médiában, amely rombolja a vallásszabadságot, aláássa a jogállamiságot és lábbal tiporja a tudományos szabadságot.”

Eközben a német katolikus egyház egy része a jelek szerint abban látja a megoldást, hogy elfogadja és behódol az újfajta gender-ideológiának. Ezekben a körökben valószínűleg nem lesz népszerű Müller bíboros álláspontja, ami tovább mélyítheti az ellentétet a német katolikus egyházban.

POLITIKA

Címkék:

abortion law, debate, germany