Tízezrek vonultak utcára a német szankciós politika miatt – videó

Több nagyvárosban is tömegek tüntettek, akik többek között az Oroszország ellen bevezetett gazdasági szankciók megszüntetését követelték.

POLITIKA 2022. SZEPTEMBER 27. 15:10

Hétfőn tízezren tüntettek a keleti szövetségi államokban a szövetségi kormány energiapolitikája ellen. Csak Szász-Anhaltban több mint tízezer polgár vonult az utcára, a legtöbben Magdeburgban. A felszólalók többek között

az Oroszország elleni szankciók megszüntetését követelték annak érdekében, hogy mérséklődjenek az energiaárak. Egyre többeknek okoz ugyanis nehézséget a rezsiszámlák kifizetése, és egyre több kisebb vállalkozás kerül csődbe, mert túlságosan drága a cég fenntartása. Azt is követelték, hogy az ukrajnai háborús konfliktusban résztvevő felek kezdjenek béketárgyalásokat, valamint azt, hogy a kormány ne küldjön több hadieszközt Ukrajnába, úgy vélik ugyanis hogy az Olaf Scholz vezette kormány csak jobban elmélyíti a konfliktust.

A dühös tüntetők emellett azt várják el a kormánytól, hogy helyezze üzembe az Északi Áramlat-2 vezetéket. A tüntetők összesen 20 helyszínen gyűltek össze az államban.

A türingiai Gerában is ezrek tüntettek a kormány kül-és belpolitikája ellen.

Szászországban is tömegek vonultak az utcára, akik a szankciós politika ellen tüntettek.

POLITIKA

Címkék:

energy crisis, germany, prostest