Újra fokozódik a feszültség Koszovó és Szerbia között – a szerbek szerint a nyugati országok állnak a provokációk mögött

Újra fokozódik a feszültség Koszovó és Szerbia között – a szerbek szerint a nyugati országok állnak a provokációk mögött

A koszovói albánok elkoboznák a szerb állampolgárok autóit a határon. Erre akkor kerülhet sor, ha továbbra is a szerb rendszámú autójukat használnák az országban. Belgrád szerint újabb provokációról van szó és a nyugati országok állnak az akció mögött.

NAGYVILÁG POLITIKA 2022. JÚLIUS 3. 09:12

Az albánok el is kobozhatják a szerbek autóit

A koszovói hatóságok nem ismerik el a szerb igazolványokat. Ahhoz, hogy a szerb állampolgárok átléphessék a koszovói határt, egy külön dokumentumot kell kitölteniük. Ez helyettesíti a szerb igazolványukat. A pristinai kormány ezen döntése válasz Belgrádnak. Az ottani kormány ugyanis már korábban úgy határozott, hogy nem ismeri el a koszovói papírokat, sőt, Szerbia az ország függetlenségét sem ismeri el.
Az Albin Kurti miniszterelnök vezette albánok, most a reciprocitás elvére hivatkoznak, azt mondják, ha a szerbek sem ismerik el a dokumentumaikat, akkor ők sem fogják a Belgrád által kiadott igazolványokat.
A pristinai kabinet tagjai egy online ülésen arról is határoztak, hogy a Koszovóban élő szerb állampolgároknak szeptember 30-ig ki kell cserélni a rendszámtáblát az autójukon. Ők ugyanis a belgrádi belügyminisztérium által kiadott táblákat használják, ehelyett kellene az RKS jelölésű koszovói tábla, különben október 1-től nem léphetnek be Koszovóba, ha pedig azt mégis megtennék, akkor elkobozzák a gépjárművet. Ez a döntés azokra a szerb kocsikra vonatkozik, melyeknek a rendszámtábláján koszovói városra utaló betűkombináció szerepel, mégis szerb az országjelzés. Így például a PR, az Pristinát jelöli, a KM pedig Kosovska Mitrovicát. Ezeket a rendszámtáblákat kellene koszovóira cserélni. Erre azonban a szerbek nem hajlandók.
Vučić: vége a párbeszédnek Pristinával
A koszovói albánok két döntést hoztak, az egyikkel korlátozzák a szerbek jogát, hogy igazolványukkal átléphessék a határt, a másikkal pedig az a cél, hogy elüldözzék az ott élő szerbeket otthonaikból. Így reagált a pristinai kormány határozataira a szerb elnök. Ezek után teljesen új helyzet alakult ki a Nyugat-Balkánon – tette hozzá az államfő. Aleksandar Vučić szerint az albánok ezt a döntést nem egyedül hozták. Mögöttük állnak a legerősebb nyugati államok, köztük Nagy-Britannia és a németek is.
„A nemzetközi viszonyoknál a továbbiakban már nem léteznek elvek, a legerősebb országok csakis azzal vannak elfoglalva, hogy biztosítsák saját maguk számára a kőolajat és a gazdaságuk működését. Arra kérem őket, hogy mérsékeljék az arroganciájukat, és tartsák tiszteletben azoknak a jogait, akiket már megöltek. Remélem nem jut eszükbe ezt újra megismételni. Egyszerűen már nem tudunk mit tenni, tíz éve próbálunk kompromisszumot kötni, ők pedig csak arra törekednek, hogy megalázzanak minket és elűzzék az embereinket. A mi válaszunk józan lesz, és az igazságra törekszik majd. Semmilyen katonai akciót nem hajtunk végre, de arra kérjük a másik felet, hogy ne vegye el az embereink vagyonát, és ne űzze el a népünket. Szeptember 30-ig van még idejük átgondolni, hogy mit tesznek” – nyilatkozta Vučić.

A szerb elnök leszögezte: október elsejéig egy általános támadást terveznek indítani a szerbek ellen Koszovóban.
Az államfő a beszéde során kétszer is megismételte, hogy „nem az a baj, hogy hülyének tartanak minket, hanem az, hogy nagyon okosnak gondolják magukat”.
Mint fogalmaznak, a nyugatiak csak Ukrajnával foglalkoznak. Jóváhagyják és bólogatnak, ha Ukrajnával kapcsolatban szóba kerül az ENSZ alapokmánya, de amikor ugyanez Szerbiával kapcsolatban kerül szóba, akkor már mindig van más magyarázat.
Brüsszelt tájékoztatták az albánok a terveikről, de nem kérték ki az Európai Unió véleményét az üggyel kapcsolatban. Ezt mondta Peter Stano. Az EU szóvivője szerint Pristinának joga van a szerb rendszámtáblák használatának megtiltásához, de azt csak lépésenként tehetik meg.
Szerb belügyminiszter: háborút provokálnának ki az albánok
A szerb belügyminiszter szerint a koszovói albánoknak ki lett adva, hogy addig húzzák a feszültséget a szerbekkel, amíg nem kezd el valaki lőni. A terv úgy néz ki, hogy ezek után Szerbia katonai akciót hajt végre, majd a védelmezőik beavatkoznak, az egész után pedig egy káosz alakul ki – szögezte le Aleksandar Vulin. A tárcavezető a Pink Televíziónak elmondta: Pristina a mostani lépéseit a főnökei hatására hozta meg.
„Ez egyfajta nyomásgyakorlás Vučićra, hogy vonuljon ki, hagyja el Szerbia külpolitikáját. Mi vagyunk az egyetlenek, akik nem vezettek be szankciókat Oroszországgal szemben, több mint egyértelműek vagyunk az ukrajnai konfliktust illetően. Mi nem világos? Tiszteletben tartjuk Ukrajna területi integritását, de nem fogunk szankciókat bevezetni Oroszországgal szemben” – mondta Vulin.
Ana Brnabić szerb kormányfő szerint jelen esetben egyáltalán nem a táblákról van szó, hanem arról, hogy miként bánnak a szerbekkel. Folyamatosan prvokációkkal kell szembenézni a szerbeknek Koszovóban, terrort alkalmaznak ellenük – húzta alá a miniszterelnök a Prva TV-nek. Brnabić ismét a brüsszeli egyezmény végrehajtására szólított fel. A szerződést évekkel ezelőtt írta alá Belgrád és Pristina, de a konkrét végrehajtás még mindig várat magára. A szerb kormányfő szerint ezzel kapcsolatban a legtöbb, ami történik, hogy a nyugati országok vagy szövetségek kiadnak egy közleményt, amely valójában semmit sem ér.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

alban, kosovo, serb