A szankciók általában az ártatlan embereket teszik tönkre – mondja a közgazdász

A szankciók általában az ártatlan embereket teszik tönkre – mondja a közgazdász

Egyre többen emelik fel a hangjukat az Oroszország ellen bevezetett intézkedések ellen. A szakemberek és politikusok szerint egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a büntetőintézkedésekkel jobban ártottak az európai embereknek, mint az oroszoknak, az orosz elnök – aki ellen irányulnak a szankciók – pedig végképp nem érzi a szankciók hatásait.

GAZDASÁG POLITIKA 2022. SZEPTEMBER 19. 15:46

A kormányzati politikusokat és bürokratáikat el kell tiltani az emberek szabadságjogaiba való önkényes beavatkozástól, erről beszélt egy lapinterjúban Thorsten Polleit német közgazdász. A neves szakember szerint a nyugati politikusok által Oroszországgal szemben bevezetett szankciók az ilyen beavatkozások közé tartoznak. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a szankciók nem érik el azt, amit a politikusok állítólag el akarnak érni, inkább általában rossz embereket érintenek, és ártatlan embereket tesznek tönkre – mondja a közgazdász. Polleit szerint fennáll annak is a veszélye, hogy a politikusok túlzásba viszik a szankciókat, mert végső soron úgysem nekik kell elviselni a döntéseik következményeit és költségeit, hanem a lakosságra hárítják át azokat.

„Ha a politikusok úgy döntenek, hogy Oroszországból nem lehet több kőolajat és földgázt importálni, akkor számos európai országban gazdasági összeomlás, szegénység és nyomor lesz a lakosság számára. A politikusok és a bürokraták viszont továbbra is bőséges fizetéseket és nyugdíjakat kapnak”

– jelentette ki Polleit, aki szerint végül, de nem utolsósorban a befolyásos nagyvállalatok is lehetőséget látnak abban, hogy a szankciókat a saját előnyükre befolyásolják. Példaként említette az amerikai kőolaj-és gázipari vállalatokat, akik az európai gazdaság halálán nyerészkednek. A közgazdász szerint okosan is lehetne büntetőintézkedéseket bevezetni, ehelyett „átláthatatlan nemzetközi politika” jellemzi a mai világot, amely

„a nemzeti kormányokkal visszaélve olyan szankciós politikát folytat, amely nem oldja meg a konfliktust, hanem meghosszabbítja és felerősíti azt”.

Nem Polleit az egyetlen közgazdász Németországban, aki arra figyelmeztet, hogy rossz irányba haladnak a dolgok. Az Oroszország elleni háborút nem lehet szankciókkal megnyerni – vélekedik Gertrud Traud, a németországi Landesbank egyik vezető közgazdásza. A szakember szerint

“miközben az ukrajnai háború hatásai egyre nyilvánvalóbbá válnak számunkra, a háború és a szankciók orosz gazdaságra gyakorolt ​​hatásai jóval kisebbek az eredetileg vártnál. Egyrészt Oroszország jól felkészült a háborúra, másrészt sokkal kevésbé elszigetelt, mint azt a nyugati országok feltételezték vagy remélték”

– tette hozzá Traud, aki megjegyezte azt is, hogy bár a háború kezdete óta több mint ezer nyugati vállalat csökkentette, felfüggesztette vagy megszüntette üzleti tevékenységét Oroszországban, azok, akik teljesen lehúzták a rolót, valószínűleg örültek, hogy egyáltalán kaptak valamit az ingatlanjaikért. Könnyű kitalálni, hogy ki profitált ebből” – fogalmazott a közgazdász.

“A Nyugat túlbecsülte Oroszország sebezhetőségét és alábecsülte nyersanyagainak jelentőségét a világ számára. Ráadásul többet ártanak nekünk, németeknek és a világ nagy részének, mint annak az országnak, amely ellen valójában irányulnak a szankciók”

– tette hozzá Gertrud Traud és megjegyezte hogy Oroszország nem csak a világ fontos energiaszállítója, hanem búza tekintetében is az egyik legfontosabb exportőr – különösen a legszegényebb országok számára. A szankciók közvetve növelik az élelmiszer- és gazdasági válság veszélyét ezekben az országokban. A búza árának emelkedése egyértelmű jelzés – mutatott rá. Traud szerint az is megfigyelhető, hogy Oroszország kereskedelme még növekszik is egyes országokkal, például Kínával és Indiával.

A belgrádi Politikatudományok Kara professzora pedig arról beszélt a sajtónak, hogy Európa óriási árat fog fizetni azért, mert belement egy nyílt konfliktusba Oroszországgal, a gazdasági háború, s a szankciók kevésbé fájnak Moszkvának, mint az Európai Uniónak. Caslav Koprivica szerint az Európai Unió egy geopolitikai ollóba került, ahol sehogyan sem tudja magát feltalálni. Az egyértelműen látszik, hogy az európaiak még jó ideig nem tudnak az orosz energiahordozók nélkül meglenni.

„Ha Európa azt gondolja, hogy a gazdasági háborúja sikerre vezet Moszkva ellen, akkor nagyon is téved. Az orosz fizetőeszköz 2019 óta nem volt olyan erős, mint most. Ez teljesen ellent mond az elvárásoknak, miközben az Európai Uniót érintő következmények sokkal súlyosabbak, van ahol már katasztrofálisak”

– magyarázta a szakember, aki szerint Európa a következmények mérlegelése nélkül ment bele a konfliktusba.

De nem csak Európában figyelmeztetnek egyre többen arra, hogy a szankciók nem váltották be a korábban remélt ígéreteket. Tulsi Gabbard korábbi demokrata kongresszusi képviselő Tucker Carlson műsorában az amerikai Fox News tévécsatornán már február végén azt mondta, hogy az intézkedések csak növelik az amerikai emberek szenvedését és nehézségeit.

“Ez az egész probléma a Biden-kormányzattal. Annyira arra koncentrálnak, hogy hogyan büntessük meg Putyint, hogy nem érdekli őket, és nem arra koncentrálnak, hogy mi az, ami valójában az amerikai nép érdeke. Amikor tehát Biden ott áll, és egyenesen a kamerába néz, és azt mondja, hogy a szabadság védelme sokba fog kerülni nekünk, akkor valójában úgy kellene tennie, hogy egyenesen az amerikai emberek szemébe néz, és azt mondja: “Ez sokba fog kerülni nektek”

– mondta a műsorban a korábbi demokrata politikus. Szerinte ugyanis a szankciók nem az elnöknek vagy az alelnöknek, esetleg az ország hatalmi elitjének, de még csak nem is az oroszországi hatalmi elitnek kerül sokba, hanem az embereknek.

GAZDASÁG POLITIKA

Címkék:

eu, russia, sanctions, war