
Szerbiában terjeszkedik az orosz IT-óriás
800 IT-s szakembert alkalmazva fejlesztési központot hoz létre az orosz multinacionális informatikai vállalat Szerbiában. Erről egyeztettek a cég képviselői a belgrádi kormánnyal.
Orosz fejlesztőközpont nyílik Európában
Ana Brnabic és a Yandex cég képviselői Belgrádban, a kormány épületében találkoztak. A miniszterelnök és az orosz informatikai óriáscég képviselői arról folytattak megbeszélést, hogy az oroszok egy fejlesztőközpontot hoznak létre a balkáni országban. Szerbiában így 800 mérnök juthat munkához, akik a legmodernebb IT-s megoldásokon dolgozhatnak majd – áll a találkozóról kiadott hivatalos közleményben.

kép: Screenshot
A kormányfő és a Yandex képviselői megállapodtak, hogy folytatják a párbeszédet, már csak azért is, mert a cég a szoftverfejlesztés mellett az informatikai oktatás területén is képviselteti magát. Brnabic rámutatott: Szerbia kormánya nyitott az együttműködésre, kész segítséget és támogatást nyújtani azoknak a globális IT-cégeknek, amelyek kutatóközpontokat nyitnak a balkáni országban, és a világ minden tájáról alkalmaznak informatikai szakembereket. .

kép: Szerb Kormány
„A Luxoft nemzetközi vállalat fejlesztői központjának és képviseletének megnyitása után a Yandex bejelentése és a nemzetközi informatikai szakértők alkalmazása erős támogatást jelent gazdasági növekedésünkhöz és további fejlesztések létrehozásához”
– hangsúlyozta a miniszterelnök.
A Yandex működteti Oroszország legnagyobb keresőmotorját, melynek piaci részesedése 65 százalékos. Lényegében ez az orosz Google. Mint arról a V4NA korábban már beszámolt, a cég futárszolgálata már jó ideje működik Belgrádban és a taxitársaságuk is megjelent már a szerb fővárosban.
Szerbia az IT-ben látja a jövőjét
Szerbia már évek óta tudatosan igyekszik felzárkózni a világ fejlett országaihoz, az információs-technológiai fejlesztések terén. Ennek legnagyobb szószólója maga a miniszterelnök Ana Brnabic, aki korábban jelentős lépéseket tett az ország digitalizációjában. Megindította például az e-uprava rendszert, amely az ügyintézést helyezte át a virtuális világba.
A balkáni országban jelenleg az IT-szektorban nyílik a legtöbb új munkahely – mondta a kormányfő a minap egy erről szóló konferencián. 2012-ben ez a szektor 3,7 millió eurós bevételt valósított meg, idén ez már 2,5 milliárdnál tart.
„Tavaly minden második új munkahely az IT-szektorban nyílt”
– húzta alá a miniszterelnök.
Szerbia nem vezetett be szankciókat Moszkvával szemben
Nem véletlen, hogy Szerbiában terjeszkedik a Yandex orosz vállalat, ugyanis Belgrád a nemzetközi nyomás ellenére, továbbra sem vezetett be szankciókat Oroszország ellen, és sok ezer orosz IT-szakember érkezett a Balkánra a háború kitörése óta.
Aleksandar Vucic szerb államfő a büntetőintézkedések kapcsán a Prva TV-nek adott legutóbbi interjújában azt mondta, ez az ország politikája, és döntése.
„Kitartottunk a nyomás ellenére is, minden nap azt vágják a fejünkhöz, hogy nagy kár, hogy nem vezettünk be szankciókat. Nem alkalmazunk büntetőintézkedéseket. Ez a mi jól átgondoltuk döntésünk. Tudjuk, mekkora képmutatás lenne ez a részünkről”
– nyilatkozta Vucic.
A köztársasági elnök hozzátette, hogy keményfejűen kiáll az ország s a nép érdekei mellett. Szerbia ugyan nem vezetett be szankciókat, de elítélte az orosz agressziót. Belgrád kiáll Ukrajna területi integritása és függetlensége mellett.