A letartóztatottak többsége külföldi volt Barcelonában

A spanyol nagyvárosban az idén a letartóztatott személyek 76 százaléka külföldi volt. A többséget lopás, kábítószer-kereskedelem, erőszakos rablás és családon belüli erőszak miatt vették őrizetbe.

NAGYVILÁG 2022. NOVEMBER 28. 11:26

A barcelonai városi rendőrség, a Guárdia Urbana de Barcelona az idei év első felében 2939 letartóztatásról számolt be. A letartóztatottak közül mindössze 692-en voltak spanyol állampolgárok, míg 2247-en külföldiek.

Sajtóértesülések szerint a helyi rendőrség által letartóztatottak többsége olyan bűncselekményekben vett részt, mint lopás, kábítószer-kereskedelem, erőszakos rablás és családon belüli erőszak, többek ellen pedig elfogatóparancs és házkutatási parancs volt érvényben.

Eva Parera barcelonai tanácsos, a konzervatív Valents párt tagja úgy kommentálta a számadatokat, hogy a statisztikák igazolják a pártja által a bűnözésben részt vevő külföldiekkel kapcsolatban tett kijelentéseket.

Az, hogy a Barcelonában elkövetett bűncselekmények mintegy 80 százaléka külföldieknek köszönhető, nyilvánvaló probléma. A városba nem integrálódott emberek és erőszakos bandák illegálisan érkeznek, és olyan bűncselekményeket követnek el, mint például a kábítószer-kereskedelem

– mondta, a barcelonai tanácsos, majd pedig megjegyezte, hogy kijelentései miatt Ada Colau barcelonai polgármester és csapata rasszistának bélyegezte.

„A Valentsben mindez nincs, itt olyan emberek vannak, akik elmagyarázzák a dolgokat úgy, ahogyan azok valójában történnek, leleplezve a tényeket a nyilvános vitákban, mert ez a munkánk, mint köztisztviselők és felelős ellenzékiek a barcelonai városi tanácsban” – tette hozzá Parera.

A barcelonai statisztikák egy számos európai városközpontban megfigyelhető általános tendenciát tükröznek.

Ahogy arról a V4NA is beszámolt, Franciaországban is nagy problémák vannak a közbiztonsággal, különös tekintettel a baloldali vezetésű nagyvárosokra. Párizs a legveszélyesebb francia város, a második helyen áll Marseille, majd Lyon következik és az utóbbi időben egyre több bűncselekmény történik Nantes városában is, és bűncselekmények nagy részét külföldiek követik el.

Németországban pedig a szövetségi kormány az év elején közölte, hogy a szexuális bűncselekményekben érintett külföldiek aránya 2000 óta jelentősen nőtt, az összes eset 35 százalékáról 2022-re több mint 42 százalékra emelkedett.

NAGYVILÁG

Címkék:

barcelona, crime, migration, spain