A francia lakosság többsége szerint a kormány nem törődik a biztonságukkal – videó

Egy felmérés szerint a francia vezetés nem fordít kellő figyelmet a lakosság biztonságára, egyre több megyében és városban válik mindennapossá a bűnözés, a minap a nyílt utcán lőttek meg egy tinédzsert

NAGYVILÁG POLITIKA 2022. SZEPTEMBER 30. 16:01

Elégedetlenek a franciák a kormányukkal a közbiztonságot illetően, derül ki abból a felmérésből, amelyet a CSA Intézet készített a CNews hírtelevízió megbízásából. Eszerint 10 franciából közel 6, vagyis a válaszadók 57 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a francia vezetés nem tesz eleget a közbiztonság érdekében.

A felmérés arra is rámutat, hogy a válaszadók közül a nők vannak nagyobb arányban, akik úgy vélik, hogy nem megfelelő a kormány biztonságpolitikája, 59 százalék ugyanis nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy a kormány megfelelő módon figyelembe veszi-e a közbiztonságot. Ez az arány a férfiaknál szintén meggyőző, 55 százalék.

A válaszadók között a fiatalabb generáció tagjai nem aggódnak olyan nagy mértékben a biztonságukért, mint az idősebbek, ugyanis míg a 35 év alattiak körében 51 százalék gondolja úgy, hogy a kormány biztonsági intézkedései nem elegendőek, addig az 50 év felettiek esetében ez az arány 59 százalék.

A politikai hovatartozás terén már jóval szembetűnőbb a véleménykülönbség, ugyanis a jobboldali szavazók túlnyomó többsége, 74 százalék elégedetlen a kormány közbiztonság terén nyújtott teljesítményével, a baloldal szimpatizánsai között azonban ez az arány mindössze 40 százalék.

A felmérésről beszámoló CNews kiemeli, hogy a francia lakosság véleménye a kormány biztonságpolitikájával kapcsolatban a nyár óta semmit nem változott, ugyanis egy 2022 júniusában készült közvélemény-kutatás szintén azt az eredményt hozta, hogy a franciák 57 százaléka kételkedik benne, hogy Emmanuel Macron képes megfelelni ezen a területen a lakosság elvárásainak.

Franciaországban valóban nagy problémák vannak a közbiztonsággal, különös tekintettel a baloldali vezetésű nagyvárosokra. Párizs a legveszélyesebb francia város, a második helyen áll Marseille, majd Lyon következik és az utóbbi időben egyre több bűncselekmény történik Nantes városában is. Amint arról hírügynökségünk beszámolt, a minap illegális migránsok erőszakoltak meg az utcán egy nőt, pár nappal később pedig egy utcai lövöldözésben súlyosan megsérült egy 17 éves kamasz, két golyó is mellkason találta, életveszélyes állapotban szállították kórházba. Sajtóértesülések szerint a lövéseket két fegyveres támadó adta le, akik robogón menekültek el a helyszínről.

A történteket követően a város polgármestere, Johanna Rolland arról számolt be a sajtónak, hogy soron kívül találkozni fog a belügyminiszterrel, hozzátéve, hogy a közbiztonság javítása érdekében több rendőrre és szigorúbb igazságszolgáltatásra van szükség.


A Párizs környéki régióban is egyre több helyen van gond a közbiztonsággal, a fővárostól délre fekvő Essonne megyében az utóbbi időben meredeken megugrott a vagyon elleni bűncselekmények száma, csakúgy, mint a családon belüli erőszak.

Bertrand Gaume megyei prefektus beszámolója alapján a családon belül elkövetett erőszakos cselekedetek száma 20 százalékkal nőtt az előző években és a koronavírus idején regisztrált esetekhez képest és ugyanez a tendencia figyelhető meg a vagyon elleni bűncselekmények terén, egyre több betörés és járműlopás történik, ezért a rendőrfőnök ígéretet tett rá, hogy az elkövetkező időszakban visszaszorítja az ilyen jellegű bűncselekményeket a megyében.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

emmanuel macron, france, lack of satisfaction, security, survey