Az energiaválság közepette leállítják az erőművet

Annak ellenére, hogy a nyugat-európai országok sorra áramkimaradásokra készülnek, az országban leállítják a – szerintük – feleslegessé vált erőművet.

NAGYVILÁG 2022. DECEMBER 21. 13:08

Malmö mellett található Dél-Svédország egyik legnagyobb erőműve, amit hamarosan lebontanak és egy ázsiai erőműbe szállítanak a meggondolatlan energiapolitika miatt. Az erőművet néhány évvel ezelőtt a szélenergiára való támaszkodás miatt döntöttek úgy, hogy már nem nyereséges a működtetése.

„Hatalmas tőkepazarlás lenne mindezt lebontani. Néhány éven belül sokkal intenzívebb energiatermelésre lesz szükségünk Svédországban, és akkor egy tervezhetőbb megoldásra lesz szükségünk” – mondta Mikael Nilsson erőművezető

Jonas Stenlund üzemeltetési igazgató is élesen bírálta a döntést. Úgy véli, hogy „ez a berendezés a legkorszerűbb, ezért érthetetlen, hogy miért kell lebontani és elszállítani az erőművet.

Amint arról már a V4NA is beszámolt, Malmö városa különösen kritikus helyzetben van az energiaválság tekintetében, ugyanis szakértők arra figyelmeztettek, hogy egy nagyobb áramkimaradás esetén Malmöben a legrosszabb esetben több napot is várni kell a rendszer helyreállítására. Több szakértő és vállalat is azt mondta, hogy egy nagyobb lekapcsolás következményei elviselhetetlenek lennének

Ráadásul Malmőben a fent említett okok miatt már nincs lehetőség úgynevezett sziget üzemmódra sem, amely egyfajta áthidaló megoldás lenne a rendszer leállása esetén.

“Az Öresund erőmű képes volt újraindítani Malmö elektromos hálózatát áramkimaradás esetén, és ez volt az egyik oka annak is, hogy jeleztük a szükségességét. Most nincsenek áramforrások a hálózat beindításához, ami azt jelenti, hogy az északi erőművekből érkező villamos energiára kell hagyatkozni. A legrosszabb esetben órákba vagy napokba telhet, mire újra beindul a rendszer” – mondta Per Tryding, a dél-svédországi kereskedelmi kamara vezérigazgatója.

NAGYVILÁG

Címkék:

blackout, energy crisis, environment protection, sweden