Egymásra mutogatnak a felelősök a légiforgalom összeomlása miatt

Egymásra mutogatnak a felelősök a légiforgalom összeomlása miatt

Káosz, elégedetlenség és düh uralkodik több európai nagyváros repülőterén, ahol már a nyári turistaszezon elején összeomlottak a rendszerek, több ezren nem tudnak elutazni a hónapokkal korábban megszervezett nyaralásukra. A légitársaságok és a repülőterek üzemeltetői egymásra mutogatnak, közben pedig a szakszervezetek folyamatosan sztrájkot hirdetnek.

NAGYVILÁG 2022. JÚLIUS 4. 09:20

Sokadik hétvégén bénul meg a légiközlekedés Európában, ahol a súlyos munkaerőhiány miatt hetente több ezer járatot törölnek, így tízezreknek kell újragondolni a hónapokkal korábban, gondosan megtervezett és előre kifizetett nyaralásukat. Egy egész iparág táncol a csőd szélén, és ez a probléma már a koronavírus-járvánnyal egyidőben felütötte a fejét.

Sok esetben az utasok már el sem jutnak a repülőtérig, mert a káosz és fejetlenség miatt már a repülőterek környékén is állandó forgalmi dugók alakulnak ki. Aki időben eljut a terminálhoz, az több órát kénytelen sorban állni csak azért, hogy feladja a poggyászát. Aki sikeresen túljut ezen az akadályon is, az újabb hosszú várakozással kell számoljon a biztonsági ellenőrzésnél. Siker esetén már csak a beszállás lenne hátra, amikor hirtelen bejelentik, hogy csak néhány órával később tudnak felszállni, mert a repülő még nem érkezett meg az előző útjáról – sok esetben azonban a légitársaságok nem vállalják a késést és az ezzel járó kártérítéseket, hanem inkább törlik a járatot aznapra.

Akik valahogy mégis megérkeznek a célállomásra, azok újabb problémába ütköznek: nincs elég ember ahhoz, hogy kipakolják a poggyászokat, így a legjobb esetben is újabb 1-2 órás várakozásra van szükség ahhoz, hogy az utasok megkapják a bőröndjeiket.

A koronavírus-járvány idején az utazási korlátozások miatt a repülőgépek jelentős része a földön maradt, a légitársaságok ugyanis a járataik nagy részét törölték. Ebben az időszakban sokan vesztették el a munkájukat, emiatt pedig más szakmában helyezkedtek el az emberek. Bár az utasok azóta visszatértek, a földi és légi kiszolgálószemélyzetről ugyanez már nem mondható el.

A Német Gazdasági Intézet szerint a német repülőtereken jelenleg 7200 munkavállaló hiányzik. Az ADV repülőtéri szövetség szerint a földi kiszolgálásban jelenleg a munkahelyek egyötöde betöltetlen. Sokan munkahelyet váltottak, és csomagküldő szolgálatokhoz mentek. A légitársaságoknál is drámai a munkaerőhiány: a becslések szerint a személyzet 15 százaléka hiányzik.

A kialakult helyzetért senki sem vállalja a felelősséget, minden szereplő egymásra mutogat. A kormányok a légitársaságokat okolják. Németországban például a szövetségi kormány úgy véli, hogy

„a vállalatoknak kellett volna megfelelő óvintézkedéseket tenniük”

– jelentette ki Hubertus Heil szociáldemokrata munkaügyi miniszter. A légitársaságok ugyanakkor a repülőterek üzemeltetőit okolják a káoszért.

A szakszervezetek alapvetően a légitársaságokat teszik felelőssé, ezek a szervezetek ugyanis túlzott megszorításokkal vádolják a légivállalatokat.

„A legtöbb vezető számára a rövidített munkaidő és a személyzet leépítése volt a legfontosabb prioritás, anélkül, hogy előre látta volna, hogy egyszer helyre kell állnia a forgalomnak – kritizálta a cégeket Matthias Maas, a légiforgalmi irányítók szakszervezeti képviselője. Cord Schellenberg légiközlekedési szakértő pedig azt nyilatkozta a német közmédiának, hogy a légitársaságok kihasználták a piaci erejüket, és a lehető legolcsóbb feltételekkel akartak földi kiszolgálást végeztetni. A repülőtér check-in pultjánál vagy a poggyászpincében végzett munka a működő légiközlekedés alapja. Ezt azonban a légitársaságok nem így látják, így nem is hajlandók megfizetni a dolgozókat. Nem is csoda, hogy kevés dolgozó maradt ezen a területen.

A szakszervezetek béremeléseket követelnek szinte az összes légitársaságnál és a repülőtéri alkalmazottak is annyira elégedetlenek, hogy sorozatos munkabeszüntetésbe kezdtek. A legnagyobb botrány a Ryanair ír fapados légitársaság körül robbant ki, amely súlyos problémákkal kénytelen szembenézni, mert a dolgozók szerint rabszolgaként bánnak velük.

A diszkont légitársaság kabinszemélyzete például többször is sztrájkot hirdetett az elmúlt hetekben Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és Portugáliában. A munka beszüntetése a légitársaság számos nyaralójáratát, ennél fogva több ezer utast érint. Ahogy arról a V4NA korábban beszámolt, a Ryanair évekkel ezelőtt megígérte, hogy 2022-ig nemzeti szerződésekre változtatják a munkavállalók szerződéseit, ez azonban még a mai napig nem történt meg. Az egyik legnagyobb gond ugyanis az, hogy a dolgozók szerződése nem a lakóhelyük szerinti ország jogrendszerén alapul, hanem kizárólag Írországén. Ez lehetővé teszi a vállalat számára, hogy szűkmarkú legyen a munkavállalóival.

A spanyol dolgozók például nem jogosultak egy sor kedvezményre és juttatásra, mert az írországi szabályok vonatkoznak rájuk, függetlenül attól, hogy Spanyolországban élnek. Az egyik spanyol szakszervezet szerint addig folytatják a sztrájkot, amíg meg nem egyeznek a légitársaságokkal.

A múlt hétvégén a Ryanair összes járatát törölték Belgiumban.

„A Ryanair inkább hagyott harmincezer embert járat nélkül Belgiumban, minthogy megfeleljen a belga törvényeknek”

jelentette ki az egyik szervezet vezetője.

A párizsi repterek is megbénultak a vakációs szezon összes eddigi hétvégéjén. Július első hétvégéjén is több napos sztrájkhullám bénítja meg a két legnagyobb párizsi reptér, a Charles-de-Gaulle Roissy és az Orly forgalmát.

A sztrájk várhatóan a következő hétvégén is megbénítja a légiforgalmat Franciaországban, ami szinte az összes légitársaság járatait érinti majd.

NAGYVILÁG

Címkék:

airport strike, chaos, europe