Így diszkriminálják a fehéreket

Több nagy cég is olyan programokat jelentett be, amivel a színes bőrűeknek kívánnak kedvezni, közben azonban súlyosan diszkriminálják a fehéreket.

NAGYVILÁG 2022. SZEPTEMBER 3. 14:39

Az Egyesült Államokban élő bizonyos rasszú diákok hamarosan pályázhatnak a Pfizer ösztöndíjas pozícióira. A gyógyszeripari óriás szerint a Breakthrough Fellowship Program célja, hogy a fekete, latin és indián származású hallgatók és pályakezdő kollégák fejlődését elősegítsék. 2025-ig 100 ösztöndíjast kívánnak kinevelni, hogy ők később körnnyebben el tudjanak helyezkedni.

A sikeres pályázók egy 10 hetes gyakorlaton vehetnek részt, az alapdiploma megszerzése után pedig két év teljes munkaidős állást biztosítanak nekik, valamint egy ösztöndíjban részesülnek, hogy elvégezhessenek egy kétéves közgazdasági, közegészségügyi vagy statisztikai mesterképzést, gyakorlattal együtt. Mindezek tetejébe lehetőséget kapnak arra, hogy a diploma megszerzése után visszatérjenek a Pfizerhez.

A program versenypályázatos, a részvételhez elit tudományos és személyes referenciák szükségesek. Egyes jelentkezőknek azonban, függetlenül attól, hogy megfelelnek-e a fent említett követelményeknek, soha nem lesz esélye az ösztöndíjra, mivel a Pfizer szigorú faji alapú feltételeket támasztott, annak érdekében, hogy növeljék a fent említett kisebbségek rézvételét a programban.

A Pfizer a program diszkriminatív jellegével kapcsolatos aggodalmakra válaszul megnyugtatta az európai és ázsiai származású diákokat, hogy számos program és lehetőség áll mindenki rendelkezésre. A Washington Free Beacon beszámolója szerint jogi szakértők is bírálták a programot a polgárjogi törvény nyilvánvaló megsértése miatt – sokan odáig mentek, hogy törvénytelennek nevezték a Pfizer tevékenységét.

Azonban nem a Pfizer az egyetlen nagy cég, amelyről az utóbbi időben kiderült, hogy hátrányosan különbözteti meg a fehéreket. A Bank of America kifejezetten a fekete és spanyolajkú közösségekben élő első lakásvásárlók számára kínál kamatmentes jelzáloghiteleket. A Bank of America közösségi hitelezésért felelős vezetője azt mondta, hogy

„a megfizethető hitelmegoldásunk segít abban, hogy a lakásvásárlás álma több fekete és spanyolajkú család számára váljon valósággá. Ez a terv része az általunk kiszolgált közösségek iránti szélesebb körű elkötelezettségünknek. A lakástulajdonlás erősíti közösségeinket, és segíthet az egyéneknek és a családoknak abban, hogy hosszú távon vagyont építsenek”

– mondta a hitelezésért felelős vezető. A projektet kezdetben Charlotte, Dallas, Detroit, Los Angeles és Miami egyes városrészeiben indítják el.

NAGYVILÁG

Címkék:

bank of america, discrimination, pfizer, racism