Magán kezdi a takarékoskodást a magyar kormány

A magyar kormány negyedével csökkenti a gázfelhasználást az állami szerveknél. Az intézkedés nem érinti a kórházakat és a bentlakásos szociális intézményeket.

NAGYVILÁG 2022. SZEPTEMBER 8. 11:39

25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő az állami szerveknél és az állami tulajdonú gazdasági társaságoknál a magyar kormány – jelentette be a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter szeptember 8-án, Budapesten.

Gulyás Gergely úgy fogalmazott, a kormány magán kezdi a takarékoskodást, az intézkedés ugyanakkor nem érinti a kórházakat és a bentlakásos szociális intézményeket. A miniszter kifejtette: egész Európában rendkívül nehéz az energiaellátási helyzet, az energiaárak növekedése gazdasági válsághelyzetet eredményezett.

Egyértelmű, hogy a szankciós politika nem váltotta be a reményeket

– mondta.

Gulyás Gergely továbbá azt is bejelentette, hogy jövő héttől az erdőgazdaságoknál is lehet tűzifát venni, amelyre hatósági árat fog megállapítani a kormány. Emellett a miniszter elmondta azt is, hogy az energiaintenzív iparágakban támogatási programot indítanak.

A politikus a termelési láncok fenntartásával indokolta, hogy az energiaintenzív kis- és közepes vállalkozásoknak támogatási programot dolgoznak ki a gázra és a villanyra.

Megerősítette továbbá, hogy a távhő ára a lakossági fogyasztóknak nem változik. A kormány programot indít, hogy minden távhővel fűtő lakást mérőórával lássanak el.

NAGYVILÁG

Címkék:

budapest, crisis, energy, Hungary, v4