Magyar-szerb-osztrák közös fellépés a migráció ellen

Magyar-szerb-osztrák közös fellépés a migráció ellen

A virágcsokor és a plüssmaci nem segít, erővel kell megvédeni a határokat a migránsokkal szemben. Ez hangzott el Belgrádban, ahol második alkalommal tartottak szerb-osztrák-magyar csúcstalálkozót. Aleksandar Vucic szerb államfő, valamint Karl Nehammer osztrák kancellár és Orbán Viktor magyar miniszterelnök megbeszéléseinek központi témája az illegális migráció visszaszorítása volt.

NAGYVILÁG POLITIKA 2022. NOVEMBER 16. 17:55

Szerződést írtak alá a három ország képviselői, hogy közösen lépnek fel az illegális migrációval szemben. Ausztria, Magyarország és Szerbia kisegíti egymást ebben a kihívásban.

kép: Szerbia elnöke Facebook oldala

Magyarország speciális helyzetben van – kezdte beszédét a belgrádi sajtótájékoztatón Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök közölte, országára kettős nyomás nehezül. Egyrészt a szomszédjában van Ukrajna, ahol háború dúl, másrészt Szerbiából erős migrációs nyomás tapasztalható. A kormányfő kitért a keddi eseményekre is. Mint fogalmazott: „lengyel állampolgárok haltak meg, együttérzésünket küldjük innen is”. Orbán kiemelte, veszélyben vagyunk gazdaságilag és fizikailag is.

„Ha a szomszédban háború van, te sem vagy biztonságban” – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: „Tűzszünetet és békét akarunk”.

A magyar miniszterelnök a sajtótájékoztatón megköszönte az együttműködést Aleksandar Vucicnak. Mint mondta, a szerb-magyar kapcsolatokban erő van, sorsközösségben vannak a szerbek a magyarokkal.

Orbán Viktor úgy magyarázta ezt, hogy a két nép egymást segíti a bajban. A magyar és a szerb életösztön az, hogy nekünk együtt kell működnünk – közölte Orbán. Hozzátette: Magyarország történetének legjobb szerb partnere Aleksandar Vucic.

A számokról szólva a magyar miniszterelnök megjegyezte, hogy eddig idén 250 ezer illegális határátlépési kísérletet állítottak meg a hatóságok.

„Nem csak egyre többen vannak, de nő az agresszivitás is” – nyomatékosította Orbán Viktor.

A határt őrző szervek a fegyvereiket is kénytelenek használni – tette hozzá. Ez a találkozó nem csak a magyaroknak fontos, az egész Balkán szenved, és azt is ki kell mondani, a migrációt nem menedzselni kell, hanem megállítani – szögezte le a kormányfő.

„Egyetlen esetben nem jönnek, ha tudják, hogy nem fog sikerülni” – húzta alá.

Orbán Viktor emellett kijelentette: a határ illegális átlépése bűncselekmény. Emlékeztetett: Magyarország 2015 óta 1,6 milliárd eurót költött határvédelemre, ebből alig több mint egy százalékot térített meg Brüsszel. Európa biztonságának kulcsországa pedig Szerbia – közölte. Szerbia uniós tagsága európai érdek. Sokkal jobban meg tudnánk állítani a migrációt, ha Szerbia az Unióban lenne. Magyarország ezért azt sürgeti, hogy hagyják jóvá Belgrád teljes jogú tagságát.

A magyar kormányfő szerint amíg ez nem történik meg, addig azt kell elérni, hogy a migrációs védvonal minél délebbre legyen. Magyarország technikai eszközöket és személyi állományt ad. Az M1 közmédia kérdésére válaszolva Orbán Viktor elmondta: a magyar fejben három különböző státusz van. Vannak menekültek, akikre a nemzetközi szabályok érvényesek, vendégmunkások, akikre az adott ország dolgoz ki szabályokat. A migránsok viszont illegálisak. Ők törvénytelenül lépnének át a határon. Esetükben a plüssmaci és a virágcsokor nem segít a határon – húzta alá.

Orbán hozzátette, hogy Magyarország hálás Szerbiának, mert az egyetlen komoly vezeték, amely gázt hoz az államba, az Szerbián át halad. Belgrád korrekt módon viselkedik a mostani ellenségeskedős világban. Orbán biztos abban, hogy amíg a szerbeknek lesz gázuk, addig lesz a magyaroknak is, és ez igaz fordítva is. Belgrád uniós integrációjáról szólva pedig megismételte, már tegnap vagy tegnapelőtt fel kellett volna venni a szerbeket. 2024 második felében Magyarország lesz az EU soros elnöke. Ha addig nem lesz erőlépés, akkor Budapest egy nagy lökést ad majd Szerbia uniós csatlakozásának – szögezte le Orbán Viktor.

Aleksandar Vucic a közös sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: megtiszteltetés, hogy ilyen barátai vannak az országának. Mint mondta: fontos megállapodást írtak alá, és a csapataik dolgozni fognak annak megvalósításán, az első fázist az év végéig tető alá hozzák.

kép: Szerbia elnöke Facebook oldala

A szerb elnök is a migrációs nyomás erősödését emelte ki. A számok azt mutatják, hogy idén kétszer annyi illegális bevándorló érkezett Szerbiába, mint egy évvel korábban. Belgrád komoly lépéseket tesz ennek visszaszorítása érdekében. Összehangolja például a vízumpolitikáját az EU-val, s már nincs vízummentesség Tunézia állampolgárai részére sem. Nemsokára további két ország esetében dönt így a szerb vezetés – tette hozzá.

A balkáni útvonalon a legtöbb migráns Észak-Macedóniából érkezik Szerbiába. Ők a bevándorlók 51 százalékát teszik ki, míg 32 százalék jön Bulgáriából.

„Megbeszéltük, hogy Ausztria és Magyarország segítségével több rendőr legyen a macedón és a szerb határon” – szólt a tervekről Vucic.

Szerbia nem akar parkolópálya lenni a migránsok számára. Azokat, akiknek nincs esélyük menekültstátuszt kapni, repülőgépekkel kell a származási országukba vinni – tette hozzá.

Karl Nehammer osztrák kancellár a sajtótájékoztatón megjegyezte: ez egy bizalmon alapuló együttműködés. Az országok partneri megállapodást kötöttek az illegális migráció ellen. Hangsúlyozta: világos, hogy az EU menekültpolitikája sikertelen, olyan helyzet alakult ki, amikor az Európai Unió országai arra kényszerülnek, hogy új partnereket keressenek az unión kívül. Azok a megoldások, amiket az EU alkalmaz, nem elegendők – szögezte le a bécsi vezető.

A kancellár biztatónak nevezte, hogy a legutóbbi találkozó óta sok minden történt: Belgrád mindent megtett annak érdekében, hogy a menedékturizmus megszűnjön. Bejelentette azt is, hogy Ausztria 100 rendőrt ad a szerb-macedón határra, továbbá technikai felszerelésekkel, drónokkal, hőkamerákkal segíti a határvédelmet.

Az osztrák politikus szerint ezzel két EU-s ország komoly jelzést küld Brüsszelnek, hogy Szerbia megbízható ország.

kép: Szerbia elnöke Facebook oldala

Az együttműködés előzményei

Az első osztrák-szerb-magyar háromoldali csúcsot még október elején tartották Budapesten, annak a folytatása volt a szerdai. Az együttműködés elsődleges célja, hogy felvegyék a harcot az illegális migrációval szemben, ezáltal pedig csökkenjen a nyomás a határokon. Már az első találkozót követően a gyakorlati együttműködés kereteiről egyeztettek az illetékes miniszterek. Akkor megbeszélték, hogy az illegális bevándorlók magas száma miatt Szerbia segítséget kap Ausztriától és Magyarországtól, hogy megvédhesse a határát Észak-Macedónia felé.
Karl Nehammer osztrák kancellár már a szerdai találkozót megelőzően úgy fogalmazott, hogy a belgrádi megbeszélés célja egy erős tengely kialakítása az illegális migráció elleni küzdelemben, valamint közös intézkedések meghozatala az erősebb határvédelem érdekében. Nehammer korábban is úgy fogalmazott, hogy az európai menekültügyi rendszer megbukott. „Amíg az Európai Bizottság nem lép, addig nekünk magunknak kell intézkedéseket hoznunk, s ezt meg is tesszük” – hangsúlyozta. .

A szerb-magyar határ mentén már fogy a türelem

Mint arról a V4NA korábban többször is beszámolt, az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a Szerbia északi részén táborozó illegális bevándorlók száma. A helyiek körében sokszor félelem lesz úrrá a migránsok láttán, hiszen az éjszaka közepén csoportokba verődve sétálnak, vonulnak. Céljuk, hogy a magyar-szerb határon fekvő határkerítésen át az Európai Unióba jussanak.

kép: V4NA

Az elmúlt hónapokban lövöldözések is történtek a migránsok között, illetve a környékbeli gazdák arra is panaszkodtak, hogy megdézsmálják a termést, és elhagyatott házakba költöznek be. Olyan is előfordult, hogy a hidegebb éjszakákon a padlót is eltüzelték, de az áramot is lopták. Habár Szerbia eddig is több esetben fellépett az illegális bevándorlók ellen, az intézkedések csak egy darabig működtek. A hatóságok ugyan buszokba gyűjtve elszállították a migránsokat az ország legdélebbi részén fekvő befogadóállomásokba, de a külföldről kapott pénzzel a zsebükben a bevándorlók pár óra múlva már ismét a magyar-szerb határnál fekvő városokban, így Szabadkán vagy Magyarkanizsán voltak. A tehetősebbek taxikkal, míg a szegényebbek buszokkal utaznak északi irányba.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

austria, migrant, orban, serbia, vucic