Szemetet égetnek, a kukákból esznek és nem fizetnek bérleti díjat a migránsok hiába próbáltak nekik segíteni

A kertben szemetet égetve főznek maguknak ételt azok a migránsok, akik nem fizetnek bérleti díjat sem. A szomszédok hiába próbáltak segíteni a páron, most attól rettegnek, hogy télen lakástüzet okoznak a bevándorlók.

NAGYVILÁG 2022. OKTÓBER 31. 12:29

A bérbeadó állítása szerint ilyen esettel még nem találkozott, ugyanis a házfoglaló házaspár a szabadban, szemetet égetve a nyílt tűzön főz a közös szeméttárolóban talált maradékokból. Amikor azonban a szomszédok élelmiszert vittek nekik a boltból, a szemétégető migránsok elutasították a segítséget.

A bérbeadónak most elege lett, és a lakbérhatósághoz fordult, egy kilakoltatási kérelemért, hogy elküldhesse a házaspárt, akik 2015 óta élnek az ingatlanban. A dokumentumokból kiderül, hogy tavaly ősszel hangos veszekedés és ajtódörömbölés hallatszott a házaspár részéről. Eközben a szomszédok azt is látták, hogy a migránsok az újrahasznosító helyiségbe mentek, és kiválogatták a szemetet, valami ehetőt keresve. Problémák ezután gyorsan eszkalálódtak. Tavasszal a házaspár először késett a bérleti díjjal. Májustól pedig egyáltalán nem fizették a költségeket, így mostanra már több mint 45 ezer svéd koronával tartoznak a bérbeadónak, a värmlandi önkormányzatnak.

Végül a házaspár otthonában kikapcsolták az áramot is, ugyanis nem fizették a közüzemi számlákat se. Ezek után a házaspár a lakóház közelében található grillező helyen kezdett el főzni, ahova tűzifát és mindenféle éghető hulladékot vittek ki, hogy főzhessenek. Az ezzel járó füst és az égő szemét szaga azonban rendszeresen beszivárog a környező lakásokba.

A bérbeadó ügyvédje, aki a bérleti díj bizottság előtt képviseli az ügyet, elment a területre, hogy saját szemével is láthassa a problémát. A terepszemle után az ügyvéd azt írta, „amint kinyílt a kocsi ajtaja, szúrós füstszagot éreztem, és néhány perccel később szemtanúja lehettem, ahogy a lakók nyílt tűzön főznek”.

A szemtanúk szerint a pár egy grillsütőt bevitt a lakásba is, így a közelben lakók most attól rettegnek, hogy lakástüzet fognak okozni.

„Ilyet még soha sem tapasztaltunk. A szomszédok élelmiszeres zsákokkal próbáltak segíteni a páron, hogy ne kelljen szemetet enniük. Órákon át ültem a kanapéjukon, és próbáltam megoldásokat találni, de egyik se tetszett nekik. Az önkormányzatot is bevontuk a probléma kezelésébe, de végül nem láttunk más kiutat, mint ezt. A szomszédok aggódnak, hogy a házaspár tüzet gyújt a házban, most, hogy egyre hidegebb van. A hétvégén a mentőszolgálat, a rendőrség és a mentők is a helyszínen voltak” – állítja a bérbeadó.

A bérlők egyébként azért nem hajlandók tovább fizetni a bérleti díjat, mert azt állítják, hogy nem kell fizetniük, ugyanis diplomaták. Azt állítják, hogy mentelmi joguk van, és úgy vélik, hogy a hatóságok rosszul bánnak velük.

NAGYVILÁG

Címkék:

migration, sweden