Az EP alelnöke mentegette az illuminált náci karlendítést

Az EP alelnöke mentegette az illuminált náci karlendítést

Az Európai Parlament alelnöke, Dobrev Klára is részt vett annak a politikusnak a mosdatásában, aki náci karlendítéssel pózolt.

POLITIKA 2021. OKTÓBER 5. 13:41

Néhány héttel ezelőtt hoztak nyilvánosságra egy felvételt a magyarországi egyik városának alpolgármesteréről, amelyen náci karlendítéssel pózol, a háttérben pedig Dávid-csillag és „Jude”, azaz „zsidó” felirat látható. Farkas Péter Barnabás, az antiszemita és rasszista botrányairól elhíresült Jobbik nevű párt politikusa akkor azzal magyarázta a fotót, hogy ő csak a társainak integetett.

A politikus egyébként a jövő évi magyar országgyűlési választások ellenzéki előválogatóján jelölt-aspiránsként is indult. A fotó nyilvánosságra kerülése után azonban több párt is megvonta tőle a támogatást. Mindezek ellenére,

Dobrev Klára, az Európai Parlament alelnöke kiállt a náci karlendítést bemutató politikus mellett, sőt részt vett a mosdatásában.

EP Plenary session – Oral question – Foreign Interference in democratic processes

Dobrev akkor egy interjúban azt nyilatkozta, hogy ő elhiszi, hogy Farkas Péter Barnabás nem kart lendít, hanem csak integet. Mint mondta, a jelöltek aláírtak egy értéknyilatkozatot, ígéretet téve, hogy onnantól kezdve annak szellemében politizálnak.

A baloldali sajtó szintén részt vett a jobbikos politikus mosdatásában. Az ügyről beszámoló médiumok finomkodva úgy fogalmaztak, hogy a fotón Farkas „karlendítésnek látszó mozdulatot tesz”, ezzel is mentegetve őt.

Most azonban újabb fotó került elő a karlendítésről.

Ezek után már maga Farkas Péter Barnabás is kénytelen volt elismerni, hogy valóban nem integetésről van szó, hiába hazudta korábban „rágalomnak”, hogy kart lendített. Közösségi oldalán kezdett magyarázkodni arról, hogy korábban nem emlékezett rá, ráadásul, amikor a kép készült „illuminált állapotban” volt.

POLITIKA

Címkék:

european parliament, Hungary, jobbik, klara dobrev, nazi salute, scandal, vice president