Az iszlamisták ismét tüntetni akarnak Hamburgban

A közösségi médiában hirdetik, hogy ismét utcára vonulnak az iszlamisták, akik nemrég az iszlám kalifátus bevezetését követelték Hamburg utcáin.

POLITIKA 2024. MÁJUS 6. 11:24

Egy nappal azután, hogy több százan tüntettek a hamburgi St. Georg negyedben a Muslim Interaktiv nevű radikális csoport korábbi felvonulása ellen, az iszlamisták ismét a nyilvánosság elé akarnak lépni. A hétvégén a közösségi médiában jelent meg egy erre vonatkozó felhívás.

„Szombaton 16 órakor közösen fogunk tiltakozni az iszlám értékeink cenzúrája ellen. Jöjjetek szép számmal, és ne hagyjátok magatokat megfélemlíteni a politikától és a médiától!”

– áll a közleményben, amelyről a Die Welt német lap cikkezett.

Mint ismert, néhány napja a Raheem Boateng vezette csoport az utcára vonult és az iszlám kalifátus bevezetését követelték Németországban. AKkor mintegy ezerkétszáz ember vett részt a nagymértékben muszlimok lakta kerületben szervezett tüntetésen.

Az esetet eleinte el akarta hallgatni a közmédia, és a kormánykoalíció pártjai is mélyen hallgattak az ügyben, a dolog azonban országos felháborodást, ami után Olaf Scholz kancellár kénytelen volt kiállni a nyilvánosság elé és elítélni a muszlimok követelését. Ezután vita alakult ki arról, hogy miért engedélyezik az ilyen felvonulásokat a hatóságok, és hogy be kellene-e tiltani bizonyos jelszavakat és rigmusokat.

„Ez nem egy békés gyűlés, hanem radikális iszlamisták hatalmi demonstrációja, akiknek nem lehet helyük városunkban. Ebben a tekintetben felszólítom a szenátust, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt, hogy megakadályozza ezt az újbóli kalifátus-tüntetést”

– hívták fel a figyelmet a hamburgi kereszténydemokraták.

POLITIKA

Címkék:

germany, hamburg, Islam