Berlin 15 milliárd euróra emelné az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt

Az eddigi 2,2 milliárd euróhoz képest ennyivel több pénzt akar kicsikarni a pénzügyminiszter a parlamentben.

POLITIKA 2023. MÁRCIUS 28. 13:01

A liberálisok által delegált Christian Lindner pénzügyminiszter vezette szövetségi tárca a Bundestag költségvetési bizottságától kérelmezte az ukrajnai fegyverszállításokra fordított kiadások jelentős emelését.

Összességében a kormány erre szánt költségvetése a jelenlegi 2,2-ről 15 milliárd euróra nőne.

A jóváhagyás már biztosnak tekinthető – számol be a Der Spiegel. A képviselők meglepődtek, de pozitívan nyilatkoznak, az Alternatíva Németországért (AfD) és a Baloldali Párt (Linke) kivételével minden parlamenti frakció támogatja a javaslatot. A bizottság már ma dönthet a javaslatról. Az összeg ezután első körben 5,4 milliárd euróra emelkedik az idei évben.

Ez egyébként éppen egybeesik azzal, hogy Jens Stoltenberg NATO-főtitkár korábban többször kijelentette, hogy Németországnak jóval többet kellene költenie a háborúra. A Der Spiegel jelentéséből az is kiderül, hogy a németek – és ezek szerint a NATO is – még évekig akarják finanszírozni a háborút,

a német kormány ugyanis a következő években további 8,8 milliárd eurót akar erre költeni. Ezzel összesen több mint 15 milliárd euróra nőne az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás.

A pénzügyi tárca mindezt azzal indokolta, hogy az ukrán fegyveres erők óriási veszteségeket szenvedtek az elmúlt időszakban, amit a nyugati államoknak pótolniuk kell. Konkrétan fegyverekről van szó a légvédelem, a lánctalpas páncélozott járművek, a Németország által szállított fegyverrendszerek lőszerellátása és a tüzérség területén – számol be a lap.

A minisztérium szerint a többletkiadások lényegében elkerülhetetlenek, mivel Ukrajna folyamatos támogatása nélkül fennáll a komoly veszélye annak, hogy Ukrajna vereséget szenved az oroszokkal szemben.

POLITIKA

Címkék:

germany, russia, ukraine, war