Ennyibe kerül az adófizetőknek a baloldali hiúság

Ennyibe kerül az adófizetőknek a baloldali hiúság

Nyugat-Európában a kormányok arcátlan összegeket költenek arra, hogy jól nézzenek ki a nyilvánosság előtt, ezt azonban az adófizetők zsebéből nyúlják le.

POLITIKA 2024. JANUÁR 27. 09:03

Titokban kell tartani, hogyan adja el magát a kormányfő

Pedro Sánchez spanyol baloldali miniszterelnök olyan ember, aki szeret vigyázni az imázsára – még akkor is, ha a nép már eldöntötte, hogy nem őt szeretnék a kormány élén látni. A Moncloa-palota, vagyis a miniszterelnöki rezidencia fodrász- és sminkes személyzetének megjelenésenként 135 eurót fizetnek, ha az adott találkozóra Madrid területén kerül sor, és 160 eurót, ha más településen – írja az El Debate spanyol lap.

Első ránézésre nem tűnik nagy összegnek, ami a hiúságért cserébe meg kell fizetnie az embereknek. 2022-ben például a szerződés 30 346 eurót költöttek csak arra, hogy jó színben tűntessék fel a baloldali miniszterelnököt, azonban mivel a tervezettnél jóval több találkozóra és eseményre került sor, így minden bizonnyal ennél is magasabb volt a végösszeg. Hogy pontosan mit, mikor és hogyan dolgoznak a sminkesek és fodrászok, arról külön titoktartási nyilatkozatot kell aláírniuk, a jelek szerint Pedro Sánchez nem szeretné a nyilvánosság elé tárni, hogyan adja el magát a nyilvánosságnak.

Megjegyzendő, hogy ezeket az árakat 2022. március 3-án tették nyilvánossá, és a szerződés egy évre szól, opcionálisan plusz egy éves meghosszabbítással. Idén valószínűleg új árakat szabnak majd, ami minden bizonnyal sokkal magasabb lesz, mivel az elmúlt két évben óriási infláció söpört végig a világon. A hivatalos leírásban az is szerepel, hogy Pedro Sáncheznek két szakemberre van szüksége, egy vezetői és egy asszisztensi kategóriájúra, vagyis nem egy, hanem rögtön két embert is megával hurcol a baloldali kormányfő, akit Spanyolország-szerte hazaárulónak neveznek.

Folyamatosan a miniszterelnök rendelkezésére kellett állnom és megvárnom, amíg az esemény véget ér, hogy eltávolíthassam a sminkjét, ami felára volt

– mondta az egyik mesterfodrász a lapnak, akit Pedro Sánchez korábban mindenhova magával hurcolt. A szerződés szerint minden esetben rendelkezésre kell állnia a személyzetnek, amikor a kommunikációért felelős államtitkár ezt szükségesnek látja, és a szerződés később tér ki arra, hogy a kormány más tagjait is kísérgetni egy sminkelni kell adott esetben.

A német hiúság nem ismer határokat

A német szövetségi kormány még Pedro Sáncheznél is jobban tudja, hogyan kell igazán rázni a rongyot válság idején, erről már már a V4NA is beszámolt korábban.

A legdrágább minisztert a Zöldek delegálják, Annalena Baerbock külügyminiszter személyében. Sajtóértesülések szerint Baerbock sminkesének 2022 tekintélyes 136 500 eurót kellett fizetni. Az összeg 7500 euró átalánydíjból, valamint áfából és járulékos költségekből tevődött össze. Ehhez hozzácsapódnak a ruhák költségei is.

A smink és a megjelenés nem csak a nők ügye a német kormányban, és Robert Habeck, a szintén zöldpárti gazdasági miniszter sem kerül sokkal kevesebb pénzbe az adófizetőknek, tavaly 83 ezer eurót költött a fotósokra és több mint 10 ezer eurót fizetett a sminkeseinek.

Az SPD és az FDP, a másik két kormánykoalíciós párt megmutatta, hogy lehet ezt gazdaságosabban is csinálni. Olaf Scholz szociáldemokrata kancellár tavaly 40 ezer eurót fizetett a külsejéért és félmillió eurót a profi képekért. Christian Lindner liberális pénzügyminiszter pedig alig több mint 600 ezer eurót költött megjelenésre.

Németországban rengeteg munkahely került veszélybe, a mindennapi árucikkek pedig az egekbe szöktek, de a rezsit se olyan könnyű kigazdálkodni az átlagembernek. Ennek ellenére a kormánykoalíció tényleg nem fogta vissza magát a pénzszórást illetően.

A koalíciós megállapodásokhoz tartozhatott többek között az is, hogy minden fontos embernek van legalább 4-5 fontos embere, akiknek szintén legalább ennyi bizalmasa van, erre utal legalább az,

hogy a szövetségi minisztériumokban ma már csaknem 60 százalékkal több köztisztviselő dolgozik, mint az előző, Merkel-kormányok idején, ami nyilvánvalóan ennyivel több kiadást is jelent.

Rengeteg olyan pozíciót hoztak létre, amelyeknek eddig nem akadt különösebb feladata.

Mindez azonban csak apróság ahhoz képest, hogy mennyi támogatás folyik át a különböző lobbiszervezeteken, amelyek valamelyik kormánykoalíciós párthoz kapcsolódnak – legtöbbször egyébként a Zöldek párthoz.

Nemrégiben például kiszivárgott, hogy korábban évente kétmillió eurós támogatást ítéltek oda egy olyan szervezetnek, amely a Földközi-tengeren bajba jutott migránsok mentésében vesz részt, és ennek a szervezetnek a vezetője nem mellesleg Katrin Göring-Eckardt, a szövetségi parlamenti zöldpárti alelnökének az élettársa.

Az ehhez szükséges forrásokat közvetlenül a Szövetségi Külügyminisztérium költségvetéséből fedezik, ami az eredeti költségvetési tervezetben nem szerepel. Közvetetten azonban ez a pénz az adófizetők zsebéből származik.

Ahogy ürül a kassza feleslegesebbnél feleslegesebb dolgokra, úgy növekszik az emberek dühe, akiknek a zsebéből nyúlják le a luxusra a pénzt. A gazdák hónapok óta tüntetnek, mert a szövetségi kormány a legújabb költségvetésében durván megsarcolná őket, a vasutasok pedig évek óta követelnek megfelelő béreket. Az egészségügyi dolgozók is évente többször sztrájkolnak a munkakörülmények javításáért.

POLITIKA

Címkék:

germany, haircut, money, spain