Hisztizik az energiavámpír uniós biztos

Hisztizik az energiavámpír uniós biztos

Frans Timmermans az Európai Unió képviseletében vesz részt az ENSZ-klímacsúcson, a tárgyalások között csalódottságának adott hangot az az ember, akiről kiderült, hogy valóságos energiavámpír.

POLITIKA 2022. NOVEMBER 19. 13:01

A november 6-án kezdődött világkonferencián nem azt az eredményt érte el Frans Timmermans uniós biztos, amit szeretett volna, a csalódottságának pedig hangot is adott. A sajtónak azt mondta, hogy meglátása szerint túl kevés a klímavédelem érdekében tett erőfeszítés, pedig „biztosítani kell hogy a globális felmelegedést 1,5 fokra korlátozzuk”. Arra is figyelmeztetett, hogy az EU kész kilépni a klímatárgyalások alól, ha nem sikerül kielégítő eredményt elérni. Igaz, Timmermans megjegyezte azt is, hogy „inkább ne legyen eredmény”, mint „rossz eredmény” szülessen.

Az uniós biztos egyébként a konferencián arról beszélt a felszólalásában, hogy az Európai Unió világosan látja, hogy ha sikeres akar lenni a klímavédelemben, akkor nem szabad megfeledkeznie a mérséklési szint fenntartásának szükségességéről. Hozzátette hogy személy szerint kíváncsi lesz, hogy mások mit fognak tenni az országukban, hogy ez megvalósuljon.

„Mindenesetre fokozni fogjuk az energiafogyasztás csökkentésére irányuló erőfeszítéseinket, mert úgy gondolom, hogy ez elengedhetetlen elem, és a megújuló energiára való átállásunk felgyorsítása is”

– jelentette ki Frans Timmermans, akiről nem is olyan régen rántotta le a leplet a V4NA. Az Európai Bizottság zöldpolitikáért felelős alelnöke korábban arra szólította fel az európai polgárokat, hogy minél hamarabb álljanak át a megújuló energiaforrásokra. Csakhogy az ilyen magánberuházások óriási költségekkel járnak, miközben ma már nem ritka, ha egy háztartásban választani kell a számlák és az étel között.

Az uniós elit erre is előállt egy megoldással: az embereknek kevesebb gázt kell fogyasztaniuk – vélekedett nemrég Frans Timmermans, aki szerint rövidtávon az energiaspórolás lehet a megoldás a mostani magas árakra.

Timmermans szerint jóval kevesebbet kellene fűtenie az embereknek és a zuhanyzást is minimálisra kellene csökkenteni. De véleménye szerint arra sincs szükség feltétlenül, hogy kimossák a ruhákat, mondván hogy elég csak kiszellőztetni azokat. Az autósoktól pedig azt kérte, hogy inkább biciklivel járjanak, ezzel is sokat tehetnek azért, hogy Európa ne függjön az orosz energiahordozóktól.

Azt azonban kevesen tudják, hogy Brüsszeltől mindössze másfél órányi autóútra található Frans Timmermans luxusvillája, ami jól mutatja, hogy a zöld politikáért felelős alelnök bort iszik, és közben vizet prédikál.

Az 1937-ben épült többszintes ingatlan első ránézésre akár egy hotel is lehetne, a házban ugyanis 12 szoba található. A ház “G” energiabesorolású címkével rendelkezik, ami az egyik legrosszabb az Európai Uniós skálán. Vagyis, a ház lakói annyi energiát használnak el, hogy egyes európai államokban akár bontásra is ítélhetnék. Az energiaélősködő ráadásul úgy követeli, hogy az embereknek sürgősen át kell állniuk az – átlag polgár számára megfizetethetetlen – megújuló energiaforrásokra, hogy ő maga nem vette a fáradtságot arra, hogy napelemmel szerelje fel a házát, vagy egyéb módon javítson az energiabesoroláson.

A házat mintegy 500 ezer euróért vásárolta 12 évvel ezelőtt, a mostani értéke pedig akár az egymillió eurót is elérheti. Sőt, korábban a Brüsszel mellett lévő Tervurenben is élt, ahol gyakran osztott meg fotókat egy olyan házból, amelynek hatalmas medencéje van és amelyet nem kevés energiába kerülhetett fenntartani.

POLITIKA

Címkék:

climate, frans timmermans, hypocrisy