A francia kormány a kiskereskedelmi láncokra hárította az infláció kezelését – videó

A francia kormány a kiskereskedelmi láncokra hárította az infláció kezelését – videó

A kormány elvetette a korábban beharangozott, egységes inflációs kosár bevezetését, helyette a miniszter a kiskereskedelmi láncoktól várja, hogy összeállítsanak egy listát azokról a termékekről, melyeket tartósan alacsony áron kínálnak majd. Az egyik legnépszerűbb ellenzéki politikus szerint a francia kormány ismét bebizonyította, hogy képtelen megvédeni a lakosság vásárlóerejét. A nagyáruházakkal történt megbeszélést követően megállapodás született, három hónapon keresztül többszáz terméket tartósan alacsony áron vásárolhatnak majd meg a vevők.

GAZDASÁG NAGYVILÁG POLITIKA 2023. MÁRCIUS 7. 07:59

Franciaországban egyre nagyobb méreteket ölt az élelmiszer infláció, az INSEE statisztikai hivatal által publikált adatok szerint a januári 13,3 százalékos drágulást februárban 14,5 százalékos áremelkedés követte és előzetes becslések szerint a tendenciának még nincs vége, márciusban további drágulásra számítanak a szakértők.

A helyzet odáig fajult, hogy egyre többen arra kényszerülnek, hogy lopjanak a boltokban, ha enni akarnak, amint arról a V4NA hírt adott, a probléma a fiatalokat és az időseket egyaránt érinti.

Úgy tűnik, a kormány is tisztában van a helyzet súlyosságával, legalább is erre lehetett következtetni abból, hogy még januárban bejelentették, hogy bevezetik az úgynevezett inflációellenes kosarat, melynek értelmében húsz alapvető élelmiszert nyomott áron kínálnának a kiskereskedelmi láncok. Hírügynökségünk korábban beszámolt róla, hogy eredetileg azt szerette volna a francia kormány, hogy a kiválasztott húsz alapvető terméket önköltséges áron értékesítsék a nagyáruházak, ám a törvény értelmében erre nem lehet őket kényszeríteni, ezért önkéntes alapon kívánják megvalósítani. Az intézkedés olyan alapvető termékekre vonatkozott volna, mint a tejtermékek, a friss áruk, a tésztafélénk, illetve a tisztálkodási szerek.

A kormány most azonban mégis változtat az elképzelésén és elveti az inflációellenes kosár ötletét, erről Bruno Le Maire pénzügyminiszter beszélt, indoklása szerint azért nem vezetik be a fenti intézkedést, mert a francia kormány nem célzott segítséget szeretne nyújtani, tehát nem kizárólag a lakosság egy bizonyos rétegét célozná meg, hanem mindenkit, mert a drágulás mindenkit érint.

A gazdasági miniszter és Olivia Grégoire kereskedelmi miniszter március 6-án, hétfőn ült tárgyalóasztalhoz a kiskereskedelmi láncok képviselőivel, miután Le Maire bejelentette, hogy az állam elveti az inflációellenes kosár ötletét és arra kéri a termelőket és a forgalmazókat egyaránt, hogy mindenki vegye ki a részét az intézkedésekből és tegyenek erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a lakosságot kevésbé sújtsa a drágulás, derül ki a Le Monde cikkéből.

A Le Figaro értesülései szerint a Gazdasági Minisztérium egy olyan forgatókönyvet részesít előnyben, amely lehetővé teszi, hogy több terméket huzamosabb ideig, legalább három hónapon keresztül csökkentett áron forgalmazzanak a boltokban, ám nem lesz egységes választék, a kedvezményes áron értékesített termékek kiválasztását a minisztérium rábízza a nagyáruházakra. A minisztérium előzetesen annyit közölt az intézkedéssel kapcsolatban, hogy garantálják, hogy végül a fogyasztók lesznek a nyertesek, hozzátéve, hogy a termékek árának csökkentése nem cél, hanem eszköz a vásárlók költségeinek csökkentése érdekében.

Az egyik legnépszerűbb jobboldali politikus, Marine Le Pen azonban éles kritikával illette a kormány azon döntését, hogy mégsem lesz egységes inflációellenes kosár, az ellenzéki politikus ezzel kapcsolatban azt írta a Twitteren, hogy a kormány elvetette az egyetlen olyan ötletet, amely visszaadhatta volna a franciák vásárlóerejét, különös tekintettel a legszegényebbekre. Le Pen szerint ezen a területen is bebizonyosodott, hogy a kormány teljesen tehetetlen a franciák védelmét illetően.

A BFMTV értesülései szerint azonban a CLCV fogyasztói szervezet a fenti intézkedést nem tartja elegendőnek, ezért egy olyan új inflációellenes csekk bevezetését kéri a kormánytól, amely segítséget jelentene a legszegényebb réteg számára, kiemelve, hogy a lakosság negyede kénytelen kihagyni napi egy étkezést.

A kiskereskedelmi láncok vezetőivel történt egyeztetést követően Bruno Le Maire gazdasági miniszter bejelentette, hogy megállapodás született, melynek értelmében inflációellenes trimesztert fognak bevezetni a nagyáruházakban. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy három hónapon keresztül, vagyis júniusig minden kiskereskedelmi lánc a saját maga által megállapított alacsony árakon fogja kínálni boltjaiban a kiválasztott termékeket. A Le Figaro értesülései szerint a Système U nevű lánc 150 terméket önköltséges áron fog értékesíteni, az Intermarché 500, a Monoprix 300, a Carrefour pedig 200 terméket fog nyomott, fix áron kínálni, utóbbi 2 eurós áron adja a kiválasztott árukat.

Annak érdekében, hogy a vevők könnyen be tudják azonosítani az akciós termékeket, a csomagoláson egy háromszínű, kék, fehér és piros „inflációellenes trimeszter” logó lesz látható.

Ezen felül Bruno Le Maire pénzügyminiszter bejelentette, hogy a leginkább rászorulók számára bevezetnek egy étkezési utalványt, melynek odaítéléséről a lakóhely szerint illetékes prefektusok döntenek majd, az intézkedést kísérleti jelleggel az elkövetkező hónapokban vezetik be.

 

GAZDASÁG NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

anti-inflation quarter, bruno le maire, france, inflation, low prices in supermarkets, marine le pen