A vártnál lassabban csökken az infláció

A vártnál lassabban csökken az infláció

Az év végéig 15 százalék felett marad az infláció Szerbiában, ez pedig magasabb annál, mint amit a Nemzeti Bank elvárt. Ezt mondta az országos Pénzügyi Tanács tagja, aki szerint jövőre a mostani felére csökken majd a drágulás, 2024-25-re pedig stabilizálódhat 3 százalékos szinten.

GAZDASÁG NAGYVILÁG 2022. DECEMBER 1. 06:30

Megmarad az infláció jövőre is

Az év végéig 15 százalék felett marad az infláció Szerbiában, ez magasabb, mint amit várt a központi bank. Bojan Dimitrijevic, a Pénzügyi Tanács tagja szerint a Szerb Nemzeti Bank számításai azt mutatják, jövőre a mostani felére csökken az infláció, míg 2024-25-ig kell várni arra, hogy visszatérjen a 3 százalék körüli éves érték. Dimitrijevic a Tanjug hírügynökségnek kiemelte: több oka is van az infláció ilyen arányú növekedésének.

„Szem előtt kell tartanunk, hogy egyrészről jelentős a bizonytalanság az ukrajnai háborúval kapcsolatban, másrészről pedig óriási arányban emelkedtek az energiaárak, így a gáz, a kőolaj és az áram is. Ez a zöld átállás miatt van, talán még az ukrajnai háborútól független is. Az infláció másik oka, hogy a covid okozta gazdasági visszaesés miatt túlzott mennyiségű pénzt bocsátottak ki az Európai Unióban és az Amerikai Egyesült Államokban. Ez 2022-ben fejtette ki főként a hatását, megállapítható tehát, hogy főként külföldi tényezők okozzák a magas inflációt” – húzta alá Dimitrijevic.

Mint arról a V4NA korábban is írt, az októberi infláció éves szinten 15 százalék volt Szerbiában, ami meghaladta a korábbi várakozásokat. Egyébként a Balkán-félszigeten egyetlen országot sem kerül el a drágulás. Szinte csak nüansznyi a különbség az államok mutatói között, attól függetlenül drágul mindenhol minden, hogy az adott terület az Európai Unió tagja vagy sem. Horvátországban, amely az EU része októberben pl. 13,2 százalékos inflációt jelentettek, Montenegróban pedig csaknem elérte a 17 százalékot is a drágulás üteme.

Aki kevesebbet fogyaszt, kétszer spórol

Jövőre egyébként a szerbekre még vár egy drágulási hullám. Január elsejétől nő a villamos energia ára az országban, és drágább lesz a földgáz is. Az erről szóló híreket az energetikai miniszter a szerb közmédiának erősítette meg. Dubravka Dedovic elmondta, az áram kevesebb mint 10 százalékkal, a gáz ára pedig 11 százalékkal nő. A szerbiai villanyszolgáltató számítása szerint az átlagos fogyasztóknak mintegy 300 dinárral, azaz 3 eurótól kisebb összeggel emelkedik a számlája. A balkáni országban egyébként legutóbb szeptember elsején drágult meg az elektromos energia, akkor 6 és fél százalékos emelést hajtottak végre.

Dubravka Dedovic Instagram bejegyzésében ezzel kapcsolatban azt írta: az állam továbbra is átvállalja az áram árának egy részét, így az elektromos energia Szerbiában lesz az egyik legolcsóbb egész Európában.

A miniszter emlékeztetett: azon felhasználók, akik kevesebb áramot fogyasztanak el, mint 1 évvel korábban, az adott hónapban akár 30 százalékos kedvezményre is jogosultak lehetnek. Ezen szabály szerint, ha egy család kevesebb energiát használ, mint 2021-ben, akkor nem csak annyival csökken a számlája, amennyivel kisebb mennyiséget fogyasztott, hanem a valós fogyasztásából is egy részt levon a szolgáltató.

A tárcavezető hangsúlyozta: a világméretű energiaválság idején mindannyiunknak lépni kell. Olyan intézkedéseket kell tenni, amellyel biztosítani tudjuk, hogy folyamatos és biztonságos legyen az ellátás.

A gázzal kapcsolatban Dubravka Dedovic azt írta, hogy január elsejétől 11 százalékkal emelkedik annak az ára. Európai összevetésben az ipari felhasználók számára Szerbiában az egyik legolcsóbb a gáz, míg a lakossági földgáz ára a harmadik legkisebb – tette hozzá.

kép: Pixabay

Az áram és a gáz ára mellett az autópálya díjak is emelkednek a balkáni országban a következő év első napjától kezdve. Zoran Drobnjak, a Szerbia Útjai Közvállalat igazgatója szerint a kormány már jóváhagyta az erre vonatkozó kérelmüket.

GAZDASÁG NAGYVILÁG

Címkék:

balkan, energy, gas, inflation, serbia