Skip to Content
sidebar menu opener

Kép
A hanyatló Nyugat-Európa példát vehetne a visegrádi országokról - exkluzív interjú David Engels belga történésszel

David Engels neves belga történész, egyetemi professzor a V4NA hírügynökségnek adott exkluzív interjúban pozitív, követendő példaként említi a visegrádi országokat a hanyatló Nyugat-Európával és a szétesőben lévő Európai Unióval szemben. Engels úgy véli, hogy csak az összefogás mentheti meg a közös európai civilizációt.

David Engels belga történész, egyetemi professzor 1979. augusztus 27-én született Verviers-ben, Belgiumban. 1997 és 2002 között történelmet, filozófiát és közgazdaságtant hallgatott a Rajnai-Vesztfáliai Műszaki Egyetemen Aachenben. 2005-ben ledoktorált, majd az Aacheni Egyetem Ókortörténeti Tanszék vezetőjének asszisztenseként kap munkát. 2008-ban kinevezték a Brüsszeli Szabadegyetem (ULB) Római Történelem Tanszék vezetőjének. 2009-től a Latomus kiadó szerkesztőjeként is  dolgozott, ahol később főszerkesztő, majd 2012 és 2017 között főigazgató volt. Részt vett számos kutatási projektben és mellette 2007-től folyamatosan publikál, műveiben elsősorban az Európai Unió és a késő Római Köztársaság közötti párhuzamra koncentrál. A nyugat-európai társadalmak fejlődésének szakértőjeként személyesen tapasztalta meg a multikulturalizmus, a globalizmus és az egyetemesség ideológiájának a hazájára gyakorolt közvetlen következményeit. 2018-ban Brüsszelből a lengyelországi Poznańba költözött családjával, az Instytut Zachodni állami kutatóintézetben dolgozik kutatóprofesszorként. Több műve is megjelent, közülük a legismertebb "A birodalommá válás útján" című kötet, melyet 2013-ban írt. A kötet Franciaországban és Németországban is eladási rekordokat döntött, a német sajtó 2014 szeptemberében a hónap legjobb könyvének választotta.

Történész szemmel Nyugat-Európát hanyatló területnek írja le. Mit jelent ez pontosan?

Gyakran nagyon nehéz a "hanyatlás" fogalmát meghatározni, mivel ehhez a kifejezéshez automatikusan társul egy mellékjelentés, amely nem minden esetben tárgyilagos. Mindazonáltal az összehasonlító történelem lehetővé teszi - méghozzá meglehetősen pártatlan módon - hogy beazonosítsuk az egyes nagy civilizációk fejlődésének utolsó szakaszát, amelyet olyan tényezők jellemeznek, mint például a születések számának csökkenése, a népesség elszegényedése, a hagyományos vallások és értékek hanyatlása, a tömeges bevándorlás, a politikai radikalizálódás, az identitás elvesztése, a gazdaság térnyerése a politikával szemben, a bűnözés növekedése vagy a természeti erőforrások túlzott mértékű kiaknázása. Ez a szakasz az emberiség történelmében általában az állampolgárok közötti véres konfliktusok és az önkényuralom kezdetét jelentette, melyre mindig a "hanyatlás" szakaszaként tekintettek. Jó példa erre az időszámítás előtti 1. századi Róma (amint azt "A birodalommá válás útján" című könyvemben leírtam), de ide sorolhatjuk az időszámítás szerinti 9. századi muszlim világot is. Ha ennek a jelenségnek a létezését tagadjuk, bizonygatva, hogy minden rendben van és a végtelen haladást éltetjük, abban a hitben, hogy a Nyugat kivétel az alól a szabály alól, amely szerint minden nagy civilizáció el fog bukni egy nap, tulajdonképpen nem más, mint a naivitás és a valótlanság, más szóval a hanyatlás tünete.

Hogyan definiálná Nyugat-Európát? Milyen új (mentális, adminisztratív, politikai) határokat hoztak létre Európában?

Először is, "nyugatinak" lenni nem feltétlenül a földrajzi értelemben vett jelentésre vonatkozik, sokkal inkább egy kulturális identitáshoz való tartozást jelképezi, amely természetesen Európából származik, de manapság már kiterjed Amerikára, Ausztráliára, sőt, még Oroszországra is. Hogy hogyan lehet meghatározni ezt az identitást? Egyrészt van egy hármas összetett történelmi örökség: a görög-római örökség, a zsidó-keresztény hatás valamint a kelta, germán és szláv népek hagyományai. Mindez összekeveredett az úgynevezett "keresztény világban", amely a 10. században alakult ki és mind a mai napig identitásunk valódi kulturális alapját képviseli. Másrészt van egy bizonyos pszichológiai hozzáállás is, mely szerint a nyugati ember mindig gyorsabb, magasabb és erősebb szeretne lenni, mint a többiek; egy olyan mentalitásról van szó, amely alapjában véve megkülönböztet bennünket más nagy civilizációktól. Amit általánosan "európai értékeknek" nevezünk, azok nagyon rövid múltra visszatekintő (és rendkívül problematikus) racionalista kiegészítései egy sokkal összetettebb és gazdagabb kulturális valóságnak. Szigorúbb értelemben számomra Nyugat-Európa egyértelműen a régi vasfüggönytől nyugatra fekvő országokat jelenti, amelyeket manapság a leginkább sújt a mostanában jellemző civilizációs válság, míg a közép-, kelet- és délkelet-európai országok továbbra is elhatárolódnak tőle - legalábbis egyelőre, amint az a visegrádi országok esetében is tapasztalható.

Hogyan vélekedik a visegrádi országokról ?

Számomra rendkívül érdekes, ahogyan a visegrádi országok egy egyfajta alternatív Európai Unió létrehozására törekednek, amely nem csak olyan pusztán gazdasági és adminisztratív megfontolásokon alapszik, mint ami az Európai Közösség államait jellemezte, hanem itt az az azonosságtudat is jelen van, amit az európai intézmények mindig is próbáltak elkerülni. Remélhetőleg ez a csoport, melyet egyrészt az egyre inkább elnyomó Európai Unió, másrészt a "politikailag korrekt" szellemiséget védelmező, arrogáns politikát folytató szomszédos országok fenyegetnek, ellen tud állni ennek a nyomásnak azáltal, hogy erős intézmények létrehozásával megerősítik a köztük lévő együttműködést és sikerül meggyőzni állampolgáraikat a helyzet sürgősségéről. Tudniillik, ellenben azzal, amit a legtöbb nyugati média szeretne a célközönségével elhitetni, a V4-ek több szinten is sokkal kevésbé tekintélyelvűek, mint a nyugat-európai államok, ahol a hatalom minden ágazatát - a végrehajtói hatalmat, a médiát, az igazságszolgáltatást és a jogalkotást – szinte teljes egészében az úgynevezett "egységes gondolkodás" uralja. Míg az aktuális elit réteg elnyomó uralma miatt nyugaton jelenleg nem valószínű a radikális és tartós politikai irány megváltoztatása, addig a keleti országokat szabad véleménynyilvánítás és demokratikus politika jellemzi.

Nem paradox, hogy úgy tűnik, azok az országok nyújtanak ma konzervatív alternatívát Európában, amelyek akár fél évszázadon keresztül is szovjet befolyás alatt álltak? Ezzel párhuzamosan pedig az amerikai liberalizmus eszméjéből profitáló államokat elárasztja a dekadencia és a bevándorlás. Mivel magyarázható ez a két jelenség?

Valóban, elsőre ez paradoxnak tűnhet, van azonban néhány meggyőző történelmi tény, amely magyarázatot adhat erre a jelenségre. Először is, ezeknek az országoknak, melyeket egészen 1989-ig megfosztottak a politikai függetlenségüktől, meg kellett védeniük kulturális identitásukat, hiszen, amint ezt Lengyelország vagy Magyarország esete is mutatja, ez volt az egyetlen eszközük a túlzott német, orosz vagy iszlám befolyás ellen. Ám a hazaszeretet, a kulturális büszkeség és a hit megléte még nem vezet automatikusan a nyugat-európai iskolákban és a médiában nap mint nap tapasztalható imperializmushoz, gyarmatosításhoz és népirtáshoz, hanem sokkal inkább a szabadságot, a békét és az önállóságot garantálja. Közép-Európa, illetve Kundera szavaival élve az "elrabolt Nyugat" fél évszázadon át mesterséges stagnálásban, egyfajta időbuborékban élt, távol egy egész sorozatnyi olyan, a nyugati államokat sújtó káros fejleménytől, mint például a tömeges bevándorlás, a hedonizmus, az identitás elvesztése vagy a képviseleti demokrácia kudarca. Végül, de nem utolsó sorban azt se felejtsük el, hogy Közép-Európa egyenesen egy olyan elnyomó korszakból szabadul, amelyet a bürokrácia, a centralizmus, a gazdasági szocializmus, a filozófiai materializmus és a moralizáló retorika uralt, és ezért különösen érzékenyen érinti ez a téma, ellentétben azokkal a nyugat-európai államokkal, amelyek még nem szembesültek ezzel a veszéllyel.

Számos munkájában visszatér kedvenc témája, a hanyatlás fogalma, de vajon nem túlzás ezt mondani Nyugat-Európával kapcsolatban ?

Bízom benne, hogy igaza van – nálam jobban senki nem szeretné, ha tévednék ezzel kapcsolatban - de attól tartok, hogy sajnos ennek pont az ellenkezőjéről van szó. Sokáig egy olyan belga kisvárosban laktam, ahol a városközpont szinte teljes egészében eliszlámosodott, szó szerint szétesett az infrastruktúrája, a munkanélküliségi ráta pedig olyan méreteket öltött, mint Görögországban vagy Spanyolországban. A megmaradt belga állampolgárságú lakosok elmenekültek a környező falvakba, a (szocialista) városvezetés pedig mindent megtesz az "együttélés" és (a polgármester szavait idézem) "a polgárháború elkerülése érdekében". Ez kétségtelenül megerősítette a hitemet abban, hogy igenis létező jelenségről van szó, majd Európa-szerte történő utazásaim során azt tapasztaltam, hogy az előbb említett belga kisváros esete korántsem egyedülálló. Legyen szó akár Párizsról, Brüsszelről, London külvárosáról, Amszterdamról vagy Berlinről, de felsorolhatnánk a legtöbb közepes méretű nyugat-európai várost is, mindenhol ugyanaz fogad: szegénység, bűnözés, tömeges bevándorlás, iszlamizáció, a politikai kontroll elvesztése. Sajnos nagyon úgy fest, hogy civilizációnk nem jó értelemben vett radikális átalakuláson fog keresztülmenni a közeljövőben, és ez félelemmel tölt el.  

Ön belga állampolgár, de elhagyta a hazáját és Lengyelországba költözött; mi késztette erre?

Több oka is volt. Egyrészt adódott egy rendkívül ígéretes szakmai lehetőség a poznańi Instytut Zachodni állami kutatóintézetben, amely lehetővé tette, hogy kizárólag az Európában jelenleg zajló identitásválság kutatásával és elemzésével foglalkozhassak egy olyan környezetben, amely sokkal jobban illeszkedik a személyes hozzáállásomhoz, mint a nyugat-európai feltételek. Másrészt, amint arra a "Que faire" (Mit tegyek) című könyvemben is utaltam, én azok közé az értelmiségiek közé tartozom, akik a jelen elemzése közben továbbra is úgy élnek, mintha mi sem történt volna, konkrét következtetéseket akarok levonni a saját életemmel kapcsolatban. Ennélfogva, mikor azt láttam, hogy az együttélés egyre nagyobb akadályokba ütközik Nyugat-Európában, ahol a zavargások egyre gyakoribbak, elsődleges feladatomnak azt tekintettem, hogy megvédjem a családom ettől a folyamattól, ugyanakkor szerettem volna meghagyni annak a lehetőségét, hogy folytathassam az aktív kampányolást az írásaimon, előadásaimon, tanfolyamaimon keresztül. Lengyelország minden tekintetben ideális helynek bizonyult, hiszen a kulturális gyökereit megőrző, gazdaságilag virágzó állam, Európában az egyik legalacsonyabb bűnözési rátával. Konzervatív politika jellemzi, ám mégis nyitott az európai egyesülés gondolatára (annak ellenére, hogy erősen kritizálja az Európai Unió jelenlegi irányát).

A "Renovatio Europae" című művében közös irányelveket említ Európa hanyatlásának megakadályozására. Mik lehetnek ezek az irányelvek?

Az olvasók talán már ki is találták: az általam megvédeni kívánt európai ideál nem az Európai Unió és annak testetlen, univerzális világnézete, hanem egy új politikai elképzelés, amelyet "hesperializmusnak" neveztem el. Ez a megközelítés mind az évezredes kulturális identitásunk iránti szeretetre, mind az abból fakadó valódi közös európai érdekek védelmére irányuló szándékra épül, mint például a külső határok védelme, az együttműködés a bűnözés elleni küzdelemben, közös tudományos munka, a kontinentális jelentőségű infrastruktúra fejlesztése, a stratégiai forrásokhoz való hozzáférés, a külpolitikáról való egyeztetés. Az Európai Unió tulajdonképpen ennek épp az ellenkezőjét tesz, megszünteti a közös kulturális identitást, miközben elárulja Európa népeinek valódi közös érdekeit. Tisztában vagyok azzal, hogy egy ilyen reformterv megvalósítása a jelenlegi helyzetben messze nem egyértelmű, ám Európa politikai és társadalmi stabilitása hamar meginoghat ha nem cselekszünk, ezért fontos, hogy megteremtsük a feltételeket a reformtervek megvalósításához.

Ön megvédi Európa fogalmát, de ma Európát gyakran kritizálják az emberek, jó példa erre a Brexit, a bizalmatlansági indítványok, valamint a nacionalista pártok előretörése. Hogyan lehet az emberekkel megszerettetni Európát?

Először is, különbséget kell tennünk Európa és az Európai Unió között. Egyre többen kritizálják az európai projekt jelenlegi irányvonalát, mely a centralizmus, a multikulturalizmus és a társadalmi kizsákmányolás felé halad. Vigyáznunk kell azonban, nehogy kiöntsük a fürdővízzel együtt a gyereket és visszatérjünk a nemzetállam anakronisztikus idealizálásához, amely kizárólag a 19. században elért sikerén alapszik, amikor Európa gyarmati, katonai és technológiai fölénye olyan feltételeket teremtett, melyek nagyon eltérnek a napjainkban jelenlévő feltételektől. Manapság ugyanis Európának minimális összetartó erőt kell vállalnia ahhoz, hogy szembeszálljon Kínával és az iszlamizmus veszélyével, valamint felvegye a harcot az Afrikából származó migrációs hullámmal. Ráadásul, minimális belső konzultáció és összefogás nélkül a legtöbb európai állam hamar Kína, Oroszország vagy az Egyesült Államok bábjává válhat és könnyen a világ nagyhatalmainak ellentétes érdekek által vezérelt csataterén találhatja magát. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen összefogásnak az Európából, mint közös hazából kiinduló szolidaritáson kell alapulnia ahhoz, hogy eredményes legyen. Ehhez hozzátartozik a közös kulturális identitás, hiszen mindnyájunkat ugyanazon történelmi rétegek formáltak, egymás után alakítva kollektív kulturális lelkünket mind jó, mind rossz értelemben. Ide tartozik az antikvitás öröksége, a kereszténység, a középkor szellemisége, a reneszánsz lendülete, a felvilágosodás humanizmusa, a 19. század tudományos fellendülése, a 20. század szörnyűségei, ezek egytől egyig olyan értékek, melyek alapvetően megkülönböztetnek minket a kínai, indiai vagy muszlim gondolkodásmódtól. Csak egy módja van annak, hogy elkerüljük azt, hogy néhány évtized leforgása alatt egy olyan Európában találjuk magunkat, melynek a lakossága Allahban hisz, Közép-Afrikára jellemző nyomorban él és kínai vállalatok, valamint hontalan globalista elit uralja, ez pedig nem más, mint az egyesülés. Össze kell fognunk, hogy visszanyerjük büszkeségünket és újra naggyá tegyük közös civilizációnkat.

Ez az oldal cookie-kat használ, mint szinte minden más weboldal, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa.  Részletes információ  ELFOGADOM
Back to top