A német autóipar kerülhet ki leghamarabb a válságból

A német autóipar kerülhet ki leghamarabb a válságból

A vártnál kisebb mértékben, 9,7 százalékkal csökkent a német gazdaság teljesítménye a második negyedévben, derül ki a német Szövetségi Statisztikai Hivatal (Destatis) keddi jelentéséből. A javuló üzleti hangulat miatt a kilábalás egyik nagy nyertese az autóipar lehet, derül ki az Ifo gazdaságkutató intézet felméréséből. A Porsche ellen közben eljárás indult, ezúttal a benzinmotorokkal kapcsolatos aggályok miatt.

GAZDASÁG 2020. AUGUSZTUS 25. 12:44

Németországban a bruttó hazai termék (GDP) 9,7 százalékkal csökkent 2020 második negyedévében az előző és azonos időszakához képest, jelentette kedden a német Szövetségi Statisztikai Hivatal (Destatis). A szakemberek előzetesen 10,1 százalékos mínuszra számítottak. A német gazdaság a 2009-es pénzügyi válság legrosszabb három hónapjában kevesebb mint 5 százalékkal zsugorodott.

A koronavírus miatt bekövetkezett recesszió hatalmas lyukat vágott a német költségvetésben is. A szövetségi, a tartományi és helyi közgazgatási szektor, illetve a társadalombiztosítás együttesen 51,6 milliárd euróval költött többet az első félévben, mint amennyi bevételük volt, derül ki a Destatis jelentéséből. Az államháztartási hiány a GDP 3,2 százalékának felel meg, noha 2019 első felében még 46,5 milliárd eurós többletet könyvelhettek el.

A javuló üzleti hangulat és a pozitív exportvárakozások miatt az autóipar lehet a kilábalás egyik legnagyobb nyertese, derül ki a német Ifo Gazdaságkutató Intézet augusztusi jelentéséből. Ez a felmérés az üzleti hangulat javulását mutatta ki már a második egymást követő hónapban: az index júliusban 43,7 pontra emelkedett a júniusi 26,9 pontról. Az autógyártók exportkilátásaikat is pozitívabban értékelték, júliusban a vonatkozó index 40,8 pontra emelkedett az előző havi 17,3 pontról.

Közben a német közúti közlekedési hatóság (KBA) vizsgálatot indított a Porsche ellen a benzinüzemű motorok manipulációjának gyanúja miatt Stuttgartban. A KBA gyanúja szerint előfordulhat, hogy az erőforrások szabálytalanul, a gyártási engedélyben rögzített jellemzőktől eltérően működnek bizonyos Porsche-modellekben. Aggályok vetődtek fel a motorvezérlő szoftverekkel, illetve a kipufogógázt tisztító berendezésekkel (katalizátor) szemben is. 

A Porsche a Volkswagen-konszern luxusmárkája, amelynek 2015-ben kitört dízelbotrányával kapcsolatban egyszer már elmarasztalták a stuttgarti gyártót. A károsanyag-kibocsátási előírásoknak nem megfelelő járművek forgalmazása miatt az Európai Bizottság 535 millió euró bírság megfizetésére kötelezte a VW-konszernt 2019-ben, az Egyesült Államokban és Kanadában pedig sorra nyerik a kártérítési pereket a megtéveszett vásárlók.

GAZDASÁG

Címkék:

automotive industry, car industry, diesel-gate, eu economy, germany, petrol engine, porsche, volkswagen