A The Sunday Times esete az antiszemitizmussal

A The Sunday Times esete az antiszemitizmussal

Annak ellenére, hogy a nemzetközi sajtó módszeresen antiszemitizmussal vádolja Magyarországot, most cinkos módon hallgat arról, hogy egy rasszista, antiszemita kijelentéseiről elhíresült politikus indul az egyik időközi választáson. A The Sunday Times bár korábban aggódott, most annyira még sem érdekli az antiszemitizmus.

POLITIKA 2020. SZEPTEMBER 9. 10:37

Idén februárban a brit The Sunday Times foglalkozott a magyarországi antiszemitizmussal. A portál abban a Borsodi választókerületben járt, ahol most éppen időközi választást tartanak. Akkor arról írtak, hogy a választókerület egyik települése zsidó zarándokhely lett, azonban a helyiek „nyíltan ellenségesek a zsidókkal szemben”.

A Times cikkében szerepel a  Cipők a Duna-parton című budapesti holokauszt-emlékmű is.

Felettébb érdekes, hogy a lap elfelejtette megemlíteni, hogy a Jobbik nevű radikális párt egyik politikusa, Kulcsár Gergely korábban beleköpött az emlékmű cipőibe, és „kamukauszt állítólagos áldozataira” való emlékezésnek nevezte a holokauszt emléknapot. Az is előfordult, hogy Kulcsár egyébként náci horogkeresztekből összerakott üdvözlőlevelet küldött a párttársainak újév alkalmából.

A párt volt elnöke, Sneider Tamás esküvőjén egy náci karlendítést is látni lehetett.

A Jobbik európai parlementi képviselője, Gyöngyösi Márton korábban a magyar parlamentben beszélt arról, hogy listázni kellene a zsidó képviselőket.

Az ügy érdekessége, hogy a közelgő időközi választáson a magyarországi ellenzék a választókerületben a szintén jobbikos Bíró Lászlót jelöli.

Azt a Bírót, aki szintén durva antiszemita megjegyzéseket tett a közösségi oldalán. Az egyik posztban azt írta, a „kutyám majd megveszik amikor a „tetűcsúzdások” elmennek a ház előtt. Dolgoznak barátaim a szállodaiparban, elmondják mi a helyzet”.  Egy másik bejegyzésében a politikus arról írt, hogy Németországban a nemzetiszocialisták hatalomra kerülése után rend és gazdasági-politikai stabilitás lett. Mindezek után egy hozzászólásában Budapestet Judapestnek nevezte az összellenzéki jelölt.

A V4NA nemzetközi hírügynökség kérdéseket intézett a The Sunday Timeshoz, hogy megtudjuk, tervezik-e, hogy beszámolnak Bíró László ügyéről, illetve ők is antiszemitának tartják-e a politikus megnyilvánulásait. Választ azonban eddig nem kaptunk.

Hasonlóan járt el Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős magyar államtitkár is. A politikus Twitter-oldalán a brüsszeli Politico-nál és a Financial Timesnál érdeklődött arról, hogy beszámolnak-e Bíró László történetéről.

Kovács Zoltán megkereste Michael Roth, német külügyi államtitkárt is az üggyel kapcsolatban, aki nemrég antiszemitizmussal vádolta Magyarországot.

https://v4na.com/politika/egyre-tobb-antiszemita-tamadast-kovetnek-el-41251/

A magyar politikus sajtóosztályától a V4NA nemzetközi hírügynökség azonban megtudta, hogy Kovács Zoltán nem kapott semmiféle választ kérdésére.

Brüsszelben is érdeklődtünk arról, hogy szerintük van-e helye egy antiszemita kijelentéseiről elhíresült embernek az európai politikai porondon. Válasz azonban innen sem érkezett.

https://v4na.com/politika/brusszel-cinkos-modon-hallgat-41442/

POLITIKA

Címkék:

antisemitism, double standard, laszlo biro, the sunday times, zoltan kovacs