Bűnösnek találta a bíróság a rendőrellenes aktivistát, súlyos pénzbírsága ítélték

Az aktivista minden alkalmat megragad a rendőri erőszak- és a rasszizmus-ellenes nézetei terjesztésére, ez azonban most több ezer eurójába fog kerülni, a bíróság ugyanis kártérítésre kötelezte.

NAGYVILÁG 2021. MÁRCIUS 2. 20:30

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia George Floyd-ként is emlegetett, 2016-ban rendőri intézkedést követően elhunyt Adama Traoré nővérének.

A Marianne nevű francia magazin értesülései alapján a Traoré Bizottság vezetője, Assa Traoré ugyanis polgári peres eljárásban elvesztette azt a pert, amit az öccsét letartóztató három rendőr indított ellene. Miután 2016 nyarán az akkor 24 éves fiatalember a letartóztatását követően a rendőrőrsön rosszul lett, majd életét vesztette, nővére, Assa a Facebookon azzal vádolta meg a rendőröket, hogy ők a felelősek a fivére haláláért, ráadásul a három rendőr személyazonosságát is felfedte a közösségi oldalon.

A fiatal nő 2019. szeptember 19. és november 19. között öt bejegyzést tett közzé az elhunyt testvére emlékére létrehozott „La vérité pour Adama” (Igazságot Adama-nak) elnevezésű oldalon, a bejegyzésekben azzal vádolta a rendőröket, hogy megölték a testvérét, ráadásul név szerint említette őket.

A fiatalember halálának pontos körülményeire irányuló vizsgálat még mindig nem zárult le, az eljárás során több ellentmondásos szakértői vélemény is született, egyesek szerint a rendőrök ártatlanok, de olyan álláspont is napvilágot látott már, amely nem zárta ki egyértelműen a rendőrök felelősségét. A legfrissebb igazságügyi szakvélemény szerint Adama Traoré halálát hőguta okozta, amelyet súlyosbított az, hogy a rendőrök megbilincselték, illetve a fiatalember genetikai betegsége is hozzájárult a halálához. Adama Traoré ugyanis sarlósejtes vérszegénységben szenvedett, erről azonban az őt letartóztató rendőröknek nem volt tudomása és, mivel a fiatalember nem volt együttműködő, megbilincselték.

A fellebbviteli eljárás során a bíró az öt Facebook-bejegyzés közül kettő miatt rótta ki Assa Traoré-ra a büntetést, az említett posztokban a fiatal nő egyes szám első személyben írta, hogy a rendőrök hagyták meghalni az öccsét, egy másik bejegyzésben pedig már konkrétan azt írta, hogy megölték. A bíróság döntése alapján Assa Traoré megsértette a rendőrök ártatlanságának vélelmét, ezért 4000 eurót kell fizetnie kártérítésként az érintett rendőröknek, a bíróság döntése alapján minden egyes nap késedelem további 100 eurós plusz költséget jelent Assa Traoré számára. Ezen felül törölnie kell a Facebook-ról a szóban forgó két sértő bejegyzést, továbbá fel kell tüntetnie az oldalán a bíróság ítéletéről szóló közleményt.

A rendőrök eredetileg ugyan ennél jóval magasabb, fejenként 15000 eurót szerettek volna kapni, de ügyvédjük, Rodolphe Bosselut szerint ez is örvendetes győzelem. A sajtó kérdésére a Traoré család ügyvédje, Yassine Bouzrou nem nyilatkozott a történtekkel kapcsolatban.

Assa Traoré feltehetően továbbra is kitart azon álláspontja mellett, mely szerint a rendőrök ölték meg az öccsét, mivel a másik testvére, Yssoufou születésnapja alkalmából február 25-én kitett fényképen is az áll, hogy Adama Traoré-t a Val-d Oise megyében lévő Persan nevű település rendőrei ölték meg.

Mon petit frère Yssoufou a aujourd hui 27 ans, je regarde comme lui le temps qui passe, et parfois nous dépasse. Dans…

Közzétette: La vérité pour Adama – 2021. február 25., csütörtök

NAGYVILÁG

Címkék:

assa traoré, france, law, police, traoré