Gyanúsan kevés Down-szindrómás gyermek született tavaly

Mindössze 18 Down-szindrómás gyermek született tavaly, ami egy aggasztó trendet mutat: egyre többen vetetik el a gyermeküket, ha kiderül, hogy Down-os, ráadásul sokszor a társadalom vagy az orvosok nyomására döntenek az abortusz mellett.

NAGYVILÁG 2020. NOVEMBER 29. 14:54

Nagyon kevés, mindössze 18 gyermek született Down-szindrómával tavaly Dániában.  A Global Down Syndrome Foundation elnöke szerint ennek az az oka, hogy az emberek az eugenetikai gondolkodást követik, ami már nagyon népszerűvé vált. Ez azt jelenti, hogy az édesanyák elvetetik a gyereküket, ha kiderül róluk, hogy Down-szindrómásak, mert inkább egészséges babát szeretnének.

Michelle Sie Whitten szerint az abortuszt javasló orvosok jó emberek, csak nem kellőképpen képzettek. Így nem tudják például, hogy van jobb megoldás is, mint a babák elvetetése Down-szindróma esetén. Ő ezt egyébként saját magán is megtapasztalta, mert az ő gyermeke is Down-szindrómás, és az orvosok felajánlották neki az abortuszt a terhessége 30. hetében.

Pedig az ilyen rendellenességgel született emberek esetében az utóbbi időben nagyot javultak az életkörülmények. A várható élettartamuk is megnőtt, most már akár 60 évig is élhetnek a Down-szindrómások, a korábbi 28 helyett. Ráadásul a betegség számos következményét lehet már kezelni, így valójában nem is olyan szörnyű egy Down-szindrómás élete, mint azt sokan beállítják.

Whitten szerint a Down-szindrómás emberekért való küzdelemnek nem kell egy érzelmes abortusz-vitának lennie. Hozzátette, hogy támogatják az életpárti mozgalmakat, ők maguk viszont azt is szorgalmazzák, hogy adjanak minél több információt a szindrómáról, és ellenzik az eugenetikai felfogást.

Dániában egyébként 2004 óta ingyenesen tesztelik a terhesség alatt az édesanyákat, hogy a gyermekük Down-szindrómás-e. Azóta egyre kevesebb gyermek születik meg ezzel a betegséggel, a dán nemzeti egészségügyi tanács adatai szerint pedig a terhes nők 95 százaléka dönt az abortusz mellett, ha a gyerekükről kiderül, hogy valamilyen rendellenességben szenved.

A probléma egyébként nem csak Dániában jelentkezik. A Down-szindrómás gyermekeket sok esetben elvetetik Lengyelországban is, az Egyesült Királyságban pedig az édesanyákat próbálják meg rávenni a terhesség megszakításra az orvosok. Erről az ijesztő jelenségről több ottani anyuka is beszámolt, akiknek még a terhességük utolsó heteiben is felajánlották az abortuszt, csak azért, mert Down-szindrómás volt a gyermekük.

NAGYVILÁG

Címkék:

abortion, down syndrome, eugenics, global down syndrome foundation, pro-life