Az elmúlt időszakban egyre többeket kezdtek ki olyan állításaikért, miszerint csak a fiúknak lehet pénisze és a nőknek méhnyaka. A gender-ideológia mára már a tudománnyal is szembe megy, erről a jelenségről Filip Furman szociológus beszélt a V4NA-nak.

Akinek pénisze van, az pasi, akinek vaginája, az nő – ezt „merte” mondani az ausztráliai Perth polgármestere. Basil Zempilas kijelentése miatt azonban azonnal a város LMBTQ-közösségével találta szembe magát. Ők egyből felháborodtak az egyébként biológián alapuló mondaton, és transzfóbiáról és intoleranciáról kezdtek el beszélni.

A kijelentése miatt azóta már bocsánatot is kellett kérnie Zempilasnak a transznemű közösségtől. Azt mondta, hogy amikor erről beszélt a rádióban, akkor egy pillanatra elfelejtette, milyen pozícióban van, hogy ő már polgármester.

Zempilas kijelentésével egyébként a gender-lobbi ellen szólalt fel lényegében, ami már egyre többeknek szúrja a szemét.

Köztük van például a híres írónő, J.K. Rowling, aki azt írta a közösségi oldalán nemrég, hogy a nők azok, akik menstruálnak. Egy brit munkáspárti politikus, Rosie Duffield pedig azt mondta, csak a nőknek van méhnyakuk. Egy rajzfilmkészítő, Emily Arunt pedig keresztény vallása miatt nem vállalt el olyan munkát, ahol egy transznemű zászlóval ellátott figurát kellett volna rajzolnia.

Őket a radikális gender-lobbi képviselői mind megtalálták, és megfenyegették őket, vagy kárt okoztak nekik.

A transzneműséget hirdető aktivisták ráadásul egyre többeket érnek el és próbálnak bevonni maguk közé. Erről a jelenségről és a gender-ideológia tudományos alapokra helyezéséről beszélt a V4NA-nak a lengyel Ordo Iuris jogi kutatóintézet Társadalomtudományi és Bioetikai Központjának igazgatója, dr. Filip Furman.

Egészen a babiloni időkig kell visszanyúlnia az embernek, ha meg akarja érteni, hogyan lehet az, hogy ki akarják fordítani a tudományokat egyes ideológiák miatt, mondta el a V4NA-nak Furman. Akkoriban ugyanis a tudomány éppen azokat szolgálta, akik hatalmon voltak – nem az igazsághoz akartak vele közelebb jutni az emberek, emelte ki a szociológus.

A transzszexualitással kapcsolatban dr. Filip Furman elmondta, hogy az jelenleg pszichológiai rendellenességnek számít a betegségek nemzetközi osztályozása (ICD) szerint. Bár felreppent róla a hír, hogy már nem tartozik ebbe a kategóriába, ez valójában nem igaz, csupán más néven szerepel. A szociológus rámutatott, hogy könnyen meg lehet látni, hogy miért változott meg az erről való gondolkozás: a politikai korrektség jegyében nem akarják megbélyegezni a transznemű embereket.

A valóság azonban az, hogy az orvosi technológia egyszerűen nem képes rá, hogy egy embernek ténylegesen megváltoztassák a nemét, jelentette ki dr. Filip Furman. Az Ordo Iuris munkatársa szerint ez az eljárás tulajdonképpen csak egy kasztrálás, egybe kötve egy kis plasztikai műtéttel. Arra is rámutatott, hogy sokan megbánják a nemváltó műtéteteket később, és úgy érzik, valójában megcsonkították őket.

A szociológus elmondta, hogy a transzszexualitás, mint pszichológiai probléma valójában nagyon keveseket érint, a világ lakosságának hivatalosan mindössze 0,05 százalékát.

Mégis egyre nagyobb figyelmet kap ez a közösség, aminek az oka az, hogy a szexualitásra vonatkozó fluiditás jegyében az embereknek azt hangoztatják, hogy bármilyen neműek lehetnek. A nemváltáshoz tulajdonképpen csak annak a kijelentése kell, tehát papír, vagy orvosi eljárás nem.

Ezzel a narratívával pedig könnyebben lehet bevonni az embereket az LMBT mozgalomba, véli Furman. Hozzáteszi ugyanis, hogy korábban ez a közösség nem úgy működött, ahogyan azt akarták, mert mindenki megvolt a saját csoportjában – voltak külön biszexuálisok, leszbikusok és melegek, akik egymással nem keveredtek, mert teljesen más háttérrel rendelkeztek.

Ezért végül a transzneműségre kellett helyezni a hangsúlyt, mert transzneműnek bárki vallhatja magát már, így pedig bárki csatlakozhat az LMBT közösséghez. Így a mozgalom több embert tud szerezni magának, és ők adják annak a társadalmi alapját.

Filip Furman szerint a genderséget hirdető LMBT-mozgalomnak a célja végső soron a társadalom alapjainak megváltoztatása. Arra figyelmeztet azonban, hogy a közösséghez vonzódó emberek valójában egy hatalomszerzésért folyó politikai küzdelem eszközei. Ennek pedig az a veszélye, hogy ha már nem lesz rájuk szükség, nagyon hamar meg fognak válni tőlük, mutatott rá a szociológus.