Ismét rettegés járja át a német strandokat

Az erőszakos migránsok nem csak Ausztriában, hanem Németországban is régóta megkeseríti a strandolók életét.

NAGYVILÁG 2024. JÚLIUS 4. 11:11

Ahogy arról lapunk nemrég beszámolt, Ausztriában rettegésben tartják a strandolókat az illegális migránsok, akik kislányokat molesztálnak és nőket zaklatnak. Ugyanez a helyzet évek óta fennáll Németországhoz, ahol a strandolás már korántsem tartozik a biztonságos szabadiős programokhoz. Emlékezetes, korábban egy berlini szabadtéri uszodakomplexum alkalmazottai levélben panaszkodtak a Der Tagesspiegel című napilapnak a vandál migránsbandákra, akik szexuálisan zaklatják a nőket és rendszeresen tömegverekedést robbantanak ki. A napokban a Neukölln kerületben található strandon tömegverekedés tört ki, ami miatt idő előtt be kellett zárni a létesítményt, ezután íródott a szóban forgó levél. A komplexum szerdán bejelentette, hogy az uszoda a hét hátralévő részében zárva marad, mert nincs elegendő személyzet. Több alkalmazott ugyanis inkább beteget jelentett.

„Az incidensek száma és egyes fürdőzők viselkedése rendkívül megterhelő a medencékben dolgozó, nagyon elkötelezett munkatársaink számára”

– olvasható a levélben.

„Segítséget kértünk, de mindig csak ígérgettek, mégsem történik semmi. Nem bírjuk ezt így tovább” – mondta az egyik alkalmazott a Der Tagesspiegelnek. A személyzet több olyan esetről is beszámolt, amikor az afrikai bevándorlók fenyegették, lökdösték és leköpködték őket, és arra figyelmeztettek, hogy a szilveszteri zavargásokhoz hasonló állapotokat idéznek elő. A dolgozók a német médiának kifejtették, hogy a helyzet kezelhetetlenné válik. Az alkalmazottak katasztrofálisnak nevezték a higiéniai szintet is

„A bokrok tele vannak emberi ürülékkel, a szanitereket vizelettel és ürülékkel kenik be” – derült ki a levélből.

A válság kezelése érdekében a dolgozók extra támogatást követelnek, és állandó rendőri jelenlétet kérnek a helyszínen, miközben azt követelik, hogy a komplexumba csak a gyermekes családok léphessenek be, és hogy minden jegyen szerepeljen a név, hogy az elkövetőket könnyen azonosítani lehessen, és minden további kihágásért el lehessen tiltani.

A Junge Freiheit című német lapban megjelent véleménycikkében azonban Henning Hoffgaard azt írja:

„Mit gondoltak, mi fog történni, ha nőgyűlölő kultúrkörökből származó fiatal férfiak százezreit hívják meg Németországba?”

– tette fel a kérdést.

A megvadult migránsok sokszor a nőket és az egészen fiatal tinédzser lányokat is zaklatják a strandokon, ez egyébként már tavaly is probléma volt, ahogy az agresszió is. Ahogy arról a V4NA korábban beszámolt, a bajorországi Kaufbeuren településen történt ilyen eset, a városi fürdőzőhelyen fiatal migránsok 12 éves lányokat zaklattak az egyik medencénél. A szemtanúk szerint a migránscsoport tagjai lefogták a lányokat és az intim testrészeiket fogdosták. A strand egyik dolgozója észrevette, majd a lányok segítségére sietett, de a támadóknak sikerült elmenekülniük, mire kiértek a rendőrök.

Korábban Pforzheimban is történtek hasonló esetek. Egyik alkalommal egy 24 éves pakisztáni, valamint három 16-17 éves iraki fogdosott két kislányt az Emma Jaeger fürdőben. Körülbelül két órával később ugyanabban a fürdőben újabb zaklatás történt. Egy középkorú migráns férfi odament egy 15 éves lányhoz, és szándékosan megfogta a fenekét. A lány tiltakozott. A férfi tört német nyelven bocsánatot kért, és elmenekült. Ugyanezen a napon a közeli Stuttgartból egy másik molesztálási esetet jelentettek. A rendőrség szerint egy 16-17 éves arab kinézetű gyanúsított zaklatott két lányt. Egyiküket combon ragadta, és megpróbálta lehúzni a nadrágját. A lánynak sikerült ellöknie férfit, aki ezután a másik lányhoz fordult, a falhoz szorította, és lehúzta a saját nadrágját, majd maszturbálni kezdett.

NAGYVILÁG

Címkék:

beach, germany, migrant